(Duzzogás a keresztény kormányhoz)
Intelemmel vagy parancsolattal?!
A válasz, a döntés mindent elmondó.
Mindent eláruló.
Mindent meghatározó.
Mindent eldöntő: a múltat, a jelent és a jövőt is.
Az ahogyan, amilyen módon a hatalom közelít feléd vagy ahogyan parancsol neked!
Mert lehetne (lehetett volna) intelemmel: oktató figyelmeztető figyelmességgel; erkölcsi célzatú, javító szándékú, életviteli irányelveket megszabó, főleg veszélytől óvó segítéssel, fölvilágosító rávezetéssel is. Ahogyan azt István is tette. Csakhogy Ő népet, nemzetet akart teremteni, megtartani, Európába vezetni.
Vagy lehet parancsolattal: az akaratnak határozott utasításokban vagy írásban való kifejezésével; szankcióval, büntetéssel fenyegetve.
Ahogyan az ma történik.
Mert aki nincs a hatalommal; aki nem ért egyet velük; aki csak egy kicsit is másként gondolja; mélázik a parancson; nem ujjong, nem kiabál, nem tapsol, azt büntetik! Az még a „lecsóba” se való, annak a szemétben a helye, annak se istene, se hazája, se bölcsője, se szemfedője, pedig még „gyönyörűszép” szíve dobog.
A parancs pedig úgy szól: idegennek itt nincs helye; máshitűnek itt nem teremhet fű; „a gyengékre, a nincstelen adósra, a bérmunkásra, az özvegyekre, és az árvákra” nincs se szó, se hang, se segítség; ők már nem is emberek. Ma megint nincs juttatás „a termésből a szegénynek: az elhullajtott kalász, a tőkén maradt fürt” nem az ő táplálásukat szolgálja, a gally nem az ő melegüket eredményezi. Mert ők nem teljesítik a parancsot, az meg végképp nem érv, hogy nem is tudják.
Intelem és parancsolat közt ez a legnagyobb különbség: a megtorlás lehetősége, a megtorlás maga! Aki az intelmet nem fogadja, az bűnhődik, mert nem kerülte el a veszélyt. Aki a parancsot nem fogadja: azt büntetik!
Pedig ez a hatalom nem is örökkévaló…
2017. 11. 29.