Még alig pirkad, de már gyülekeznek az állatok az erdő legnagyobb rétjén. Lassan teljesen ellepik a tisztást: csoportokba verődve álldogálnak: természetesen – ahogy az mindig is megszokott volt – elől a nagyvadak; aztán a közepes ragadozók; a fákon a madarak, a majmok, a mókusok, le sem merészkednek onnan a földre és az erdő szélén, már inkább benn a sűrűben a leggyengébbek, a mindig menekülők, a legkisebbek. Láthatóan sokan eljöttek, de még nem lehet pontosan megállapítani a részvételi arányt: mégis, olyan sasszemmel láthatóan 60-65 százalék között lehetnek a megjelent és szavazni akaró állatok. Szóval alig maradtak otthon az erdő lakói, mert ez tényleg fontos nap mindahányuk számára, választás lesz: négy évre megint megválasztják az erdő királyát!
Már nyolc éve a tigris uralkodik az erdőn. Fiatalabb korában is megválasztották egyszer, akkor is tudta már, mit akar: minden állatot elejteni, legyőzni, szétmarcangolni, nemcsak az éhségét oltani; csak akkor még nem tudta, hogyan csinálja. Akkor még kapkodott, alkalmazkodott is egy kissé, mert a szomszéd erdők királyai rosszallóan morogtak rá néha; meg aztán figyelte az állatok reakcióit is, akkor még igyekezett – legalább a figyelők számára – a békésebb pofáját mutatni. Meg aztán ereje sem volt még akkora, kellett neki az oroszlán támogatása is a győzelméhez, hogy aztán később az oroszlánt is elküldje melegebb éghajlatra, azóta már az az oroszlán nem is él. De az akkor volt, talán nem is úgy volt, mert talán már akkor is tudta a tigris, hogyan kell királynak lenni egyedül és mindörökre.
De ma már biztosan tudja.
És csinálja is.
És nagyon élvezi is: az uralkodást, a parancsolást, a félő-menekülő állatok látványát, de legfőképpen a becserkészést, az elejtést, az ölést.
De most először érez valami furcsát, valami ismeretlent. Illetve nem is: egyszer egy másik tigrissel kellett megküzdenie, ráadásul a többi állat szemeláttára, és akkor, az a másik tigris nagyon megverte, megtépázta és neki hosszabb időre el kellett szégyenébe kullognia gyógyítgattatni a sebeit, na. akkor érzett már ilyet.
De most nem akarja ezt érezni.
A galambokat bezártátok – fordul oda nem is kérdéssel, hanem inkább paranccsal hű kísérőjéhez, a sunyi rókához, nem akarom, hogy a hírek gyorsan szálljanak. Nem mindet, de jó sokat, jó úton haladunk, ebben a pozsonyi erdőben előrébb tartanak, bár már nálunk is csak a mi galambjaink mernek szabadon röpdösni – jött a válasz a ravaszditól azonnal. Ha megválasztanak, megvetetem a farkasokkal az összes galambdúcot, nem kellenek szabad madarak, önállóan repkedő hírek – morogja magában, de a róka mindent ért, mindent följegyez. És mindent elrendeztél a kamuállatoknál, mindent tudnak: mit, hogyan kell csinálni – teszi föl a következő ellenőrző parancs-kérdést, mindent tudnak, már a nyomozó-ürgét is instruáltam, lesz nyomozás, de az a „szokásos eredménnyel” végződik, aztán majd elszámolunk. És hányan indulunk – még nem tudni biztosan, de 53 kis, nagy meg marha állatot már listába vettünk, magam is csak a tizedét ismerem, pedig én aztán ínyenc vagyok, reagált megint a sunyi.
Már éppen fölkelt a nap, a tisztás fényárban pompázik, a kisebb állatok még inkább az erőd fái közé húzódnak, a nagyobbak lustán nyújtóznak egyet, isznak a tisztást átszelő patakból, orrukat izgatottan mozgatják: érzik a lehetőséget, csak visszafogják magukat: ezen a napon kell az önmegtartóztatás. Még a tigris is tudja ezt és arra gondol, majd a következő nap az enyém lesz, csak győznöm kell!
Az álhírekkel hogyan állunk – fordul a sunyihoz, az utolsó mérések szerint minden célba ért, különösen eredményes volt a párduc látogatása a szomszéd erdőbe, ahonnan tájékoztatott, hogy az a sok betolakodó migráns állat, a jegesmedve, a krokodil meg a cápa mennyi szemetet hagyott maga után, meg nem is ismeri az erdei állatok nyelvét, az az erdő már nem az az erdő, zárta tájékoztatóját a róka. A HÓBAGOLY, mit üzent, mi várható – kezdett izgatottabban sétálni a tigris, nem mindent értettem az üzenetéből, tudod már öreg egy kissé, de nagyon ijesztően huhogott, meg a kommunista csillagok állásásról és visszajöveteléről vízionált, többen hívták Dr. Bubót, de fölösleges volt a riadalom, HÓBAGOLY aztán megnyitotta a dinoszauruszok élete és elhullás című kiállítást és elaludt.
Hát a legfőbb sólyom, mindent tud: mit kell tennie ekkor vagy akkor, kit kell az állati kormányalakítással megbíznia, bárki is lesz, mikor kell a rendkívüli erdei járőrszolgálatot piros-fokozatba kapcsolni – lett egyre idegesebb a regnáló tigriskirály. Mindent tud, mindennel meg van elégedve, mindent úgy fog csinálni!
Akkor minden rendben, gondolta a tigris, de mégis idegesebb volt, még a szokottnál is. A piros-szemű nyulak aggasztották. A leggyengébbek. Az örök zsákmányok.
Mi lesz, ha mindannyian szavazni fognak?
2018. március 11., vasárnap