(Déjà vu)

Már hónapokkal előbb készültünk az útra: tervezgettünk, csomagoltunk, útvonalakat írtunk papírra, térképeket vettünk, hajtogattunk, kicsit-nagyot, az autót szervízeltük, a 30 dollárt simogattuk, aztán csak eljött az a nap, és már száguldottunk (110-zel) is Győr, aztán Hegyeshalom felé. A határhoz közelítve egyre kevesebb és kevesebb kocsi: se szemből, se előttünk-mögöttünk. Aztán már csak mi haladtunk előre, elértük az első magasított határőr-állást, fönn a magasban a fegyveres kiskatona, lenn a sorompó leeresztve, mellette a másik határőr, szintén fegyverrel a kezében, lassíts, lassíts – súgta mellettem a feleségem, zökkenve megálltunk, „állítsák le a motort, kérem az útleveleket”, elvette, hosszan nézegette, „mehetnek”, morogta, indítás, a sorompó föl, mi tovább, még mindig itthon, Magyarországon, aztán már ott is voltunk az „igazi” határnál, de még mindig innen, újabb vizsgálat, most a vámvizsgálat, „a valuta-kiviteli-engedélyt kérem, csak ennyi van, mit visznek ki, csak ennyit, mehetnek az útlevél-vizsgálathoz, kérem az útleveleket, hova mennek, mennyi időre, rokonsághoz, vigyázzanak magukra, mehetnek”, második sorompó felé elindultunk, ott a második magasles, rajta a fegyveres határőr, lassíts, lassíts – súgta a feleségem, a második sorompó föl, tábla, rajta Magyar Népköztársaság, már a senki földje, osztrák katona állt a bódé előtt, lassíts, lassíts – súgja megint a feleségem, a határőr csak a kezével intett, „menjenek”, már Ausztriában értünk.
1985-öt írtunk.
Akkor ott és abban a pillanatban másképp sütött a nap, más volt a levegő, másként csorgott az izzadság a homlokról, csak a rádió maradt néma: végig néma, csak utóbb derült ki, hogy az antennánál lévő kontakt hiba volt az oka, „nekünk akkoriban jó volt az úgy is”. De ez sem zavart, ez sem volt bántó, szinte nem is vettük észre, hiszen keresztül Európán, mentünk Bécs felé, aztán tovább Linz, majd Mondsee mellett, a hegyen a parkolóban pihenő, ki a kaját a táskából: rántotthúsos zsömle, nem is egy, aztán a Coca-cola, majd be pisilni, be a Panorama-Hotel Mondsee-be, egy kicsit gyönyörködés a hihetetlen látványban, tovább München, a Bodeni tó, majd a végállomás Bázel! Egy hét Svájcban: Luzern, Pilátus, Zütich, a Genfi tó partján a séta, a Rajna partja, Beatles összes kotta a boltból, leértékelt táska, cipő, aztán a búcsú, visszafelé Karlsruhe felé a kerülő, termoszból a kávé, már Mama is velünk, megint megállás Mondseenél, Linz, Bécsben egy kis búcsú-séta, éjfélkor az osztrák határőr int, menjen, aztán a magyar határon két óra vámvizsgálat, gyomoridegesség, kihaltság, majd sorompó föl: újra itthon!
Most megint itt vagyok … és megint minden ugyanúgy!
Mindjárt vége a hétnek: csak a határt tudnám feledni …

2018. 04. 16. hétfő