1986. június 2-án a magyar labdarúgó-válogatott, a labdarúgó világbajnokság csoportmérkőzésén, a mexikói Irapuato városban 6-0 arányban kikapott a Szovjetuniótól. Akkori általános vélemény szerint az volt a magyar labdarúgást legmélyebben megalázó veresége.
Nagy remények – hatalmas csalódás!
Pedig abban az évben tönkrevertük a fél világot: Katarban Ázsia válogatottját kétszer is legyőzte a magyar csapat, majd a házigazdákat is 3–0-ra. Budapesten a Brazília elleni jó hagyományt folytattuk – az eddigi három mérkőzésből csak egy volt döntetlen a többi győzelem – az akkori 3–0 jó előjel volt a mexikói vb-re. A VB-ig minden meccset megnyertünk! Franz Beckenbauer szerint a magyar csapat lett a VB titkos esélyese.
Lázban égett az ország: arany lesz, meglásd világ!
Mezei „iskolája” nyert!
Igaz, előtte nagyokat röhögött a publikum Garabán, hogy minek fut annyit; szidták a klub-edzők a szövetségi kapitányt, minek annyi összetartás, erőnlét, fölmérő tesztek. De aztán kuss lett, mert jöttek az eredmények. Persze nem a stadionszámban mértek: győzelmekben.
Abban az évben utcahosszal nyerte a bajnokságot a Honvéd: nagy susmus is volt az eladott meccsekről, a bundákról, a tavaszvégi lazsálásról. De kit érdekelt ez: a szurkoló már csak ilyen, azt lát, hall, amit hangulata kíván.
A szovjet, francia, kanadai csoportba kerültünk: egy pillanatig senkinek nem volt kérdéses a továbbjutás.
Aztán – a legenda szerint – jött a tészta-zabálás a magaslaton. Amit nem kellett volna. Igaz, Mezei a VB előtti felmérések után, az utolsó tesztek eredményeit látva, értékelve egyre borúsabb lett, de ez senkit nem érdekelt.
A meccset otthon az ágyból néztem, akartam végig izgulni. Nem úgy alakult. Feleségem az első percekben kiment a konyhába, talán kávét készíteni, s már rohantam is ki hozzá: gólt kaptunk és mentem vissza a szobába. Aztán egy perccel később megint ballaghattam ki: még egyet. Aztán még négyet.
A többi felejthető.
Mezei nem mert hazajönni.
Azóta egy labdarúgó VB-ére nem jutott ki a válogatott.
Igaz: azóta klubcsapataink sem bírják a gyűrődést augusztusig.
Igaz: azóta nincs komolyan vehető magyar labdarúgó, akit jegyeznének az európai piacon.
Igaz: új stadionjainkkal Dunát lehetne …
Igaz: az állami pénzekkel kitömött Labdarúgó Akadémiákkal is Dunát lehetne ..
Igaz: a szpíkerek hozsannázó kiabálásával …
Igaz: Végh Antal már nem él …
„Panem et circenses!” – hol a kenyér?!

2018. 06. 02. szombat