Ma a hazaszeretetről beszélt az Ofő az osztályfőnöki órán. Az osztályfőnöki órákat azért szeretem, mert azokra nem kell külön készülni, és nem kell otthon agyalnom azon, hogy mit mondjak az anyunak: miért nincs most semmi tanulnivaló másnapra. A Robi is szereti az Ofő órákat, nála úgy tudják az ősök, hogy háromszor van egy héten.
Az Ofő megint egy rövid hegyi beszéddel kezdte az órát. Elmondta, hogy mi az a hazaszeretet, valami lexikon volt nála, abból olvasott föl egy bazi-nagy idézetet, amit persze senki sem tudott megjegyezni, valami olyasmiről szónokolt, hogy ragaszkodás a földhöz, ahol élünk, meg a nyelvhez, amin beszélünk, meg szeretetet kell éreznünk azok iránt az emberek iránt, akik itt laknak, meg tennünk kell, még önfeláldozás árán is. Meg azt is fölolvasta, hogy a vérrokonság, a lassan kifejlődő közös érzés és gondolkodásmód, közös erkölcs, szokás, közös történeti sors, közös szenvedések és örömök népet alkotnak. Azaz oly közösség jő (így mondta, ilyen póriasan) létre, mely nélkül az egyén semmi, mely az egyénre évezredek kulturai munkájának eredményét származtatja, melyben az egyén erejének főforrása van. Na, ebből se értettünk egy kukkot se, de szerencsére ennek gyorsan vége lett és elkezdtünk dumálni és kérdezni az Ofőt, mert ilyenkor lehet Őt kérdezni, nem nekünk kell felelni.

A Robi rögtön azzal kezdte, hogy akkor, aki itt él, és magyarul beszél, még ha hosszabb is az orra, vagy sötétebb is a bőre, mint a Hoppál Petének, vagy a Gabinak, a Selmeczynek és ragaszkodik ahhoz, hogy nem megy el külföldre dolgozni, az hazafi, ugye? A Szanyi Tibi meg rögtön fejbe csapta a szöget, mert megkérdezte, hogy mindenki magyar-e, aki megfelel annak, amit az Ofő mondott, merthogy hallotta a TV-ben, hogy egy bácsi „liberálbosevista csökevénynek” nevezte a vitapartnerét, aki ezért nem méltó a magyar név viselésére. A Harrach Petya meg azt mondta, hogy Ő szilveszterkor, a harangzúgás meg a koccintás után hallott egy híres nagy méltóságot beszélni, aki azt mondta, hogy az igazi hazaszeretet az „életörömmel megélt hazaszeretet”, tehát akinek nincs életöröme, az annyit is ér? A Szíjjártó Peti meg azt mondta, hogy most jó, mert háború van, mert védjük a rezsihazát, és ilyenkor könnyebb kimutatni a ragaszkodást a hazához, mint amikor nincs háború. És aki nem akarja a rezsiháborút, az hazaáruló! Ezt aztán megint nem értettük, mert ezek szerint, ha valaki, mondjuk, a Kővér Laci azt mondja, hogy jobbra kell mennünk az erdőben, az hazaszerető, aki meg azt mondja, hogy előre az meg nem, mert a Kővér Laci szava többet ér? És innen már eljutottunk oda, hogy aki a Ferit akarja nótafának, az legalábbis gyanús, de inkább hazaáruló, hiába tud magyarul, hiába él itt, hiába itt tanul az osztályban és hiába játszik focit a másik csapatban, mint a Viktor, abban, amelyik mindig veszít most, mert az egy bukott csapat.
Ekkor az Ofő váratlanul közbeszólt valamit, hogy a múltat is gondozni kell, és meg kell becsülnünk a sikereinket. Ezt megint nem értettük, mert ami elmúlt, az elmúlt, azzal már nem tudunk mit csinálni, azt már nem lehet megváltoztatni. Erre azt mondta, hogy sok új szempont merülhet föl, ami megváltoztathatja a történtek előjelét. Erre a Gabi, a Selmeczy azt mondta, hogy igaza van az Ofőnek, mert most hallotta valahol, hogy létrehoztak egy új történelemkutató intézetet, a VERITAS-t, amit a Szakály Sanyi bácsi vezet, aki egy nagyon híres, történeteket-kutató ember, és aki azt mondta, hogy az 1941-ben Kamenyec-Podolszkba történt első deportálás a második világháborúban Magyarországról, inkább „idegenrendészeti eljárásnak” tekinthető, ez tehát siker. Meg azt is mondta a Gabi, a Selmeczy, hogy most szoboravatás is lesz a német megszállás emlékére és ez is siker!

És ekkor én is hozzászóltam és azt mondtam, hogy tegnap éjjel láttam a Szabó István filmjét, a Szerelmesfilmet, és abban Katáról és Jancsiról volt szó a Tűzöltő utcában, meg az Ikrek haváról, meg hogy nagy dolog a gyerekkor, és a Jancsi nagyon szerette a Katát, mindennél jobban szerette és Kata is mindennél jobban szerette Jancsit, és a Kata elment Franciaországba és a Jancsi kiment utána Franciaországba és ott is nagyon szerette a Katát és látta Párizst is egy pillanatra és ott nagyon jól érezte magát és mégis hazajött…

tanuló