Szétrobban a fejem – gondolta magában a miniszterelnök, miközben a fehér, tunikaszerű ingében igazgatta a papírjait, mintha ütemesen harangoznának, ahogy dobban egyet a szívem, a harangnyelv ütemesen ütögeti belülről a koponyámat, kongat a fejemben, kibírhatatlan, mi lehet a gond?, hiszen már kész a beszédem, már túl vagyok a finomításon is, a kis színesek is benne vannak. Hiszen már döntöttem: korábban két változat készült, az egyiket az örök félősök, a huhogók javasolták, hogy mutassak hajlandóságot a megegyezésre, a kompromisszumra, legyek megértőbb a CEU-hoz, az akadémikusokhoz, az áruló civilekhez, de miért nem tanulták már meg, hogy én kíméletlenül csak a győzelemre hajtok, nincs más, a döntetlen is vereség lenne. Nincs kiegyezés! Nem lehet! Nekem ne ajánljanak föl tisztességes visszavonulási lehetőséget, kizárt, hogy elfogadjam az elkullogást. Most ugyanúgy erősnek, határozottnak kell mutatkoznom, mint eddig, nincs gyengeség, csöppnyi meghátrálás sem. Döntöttem. Kíméletlenül végig kell mennem az úton! És végig is megyek.
Csak ez a kurva fejem ne fájna, de majd elmúlik, amikor megszólalok, de, hogy lehet, hogy még mindig nem értik: az egész világ engem fog hallgatni, Headline leszek mindenütt, sőt, engem fog elemezni minden valamire is adó elemző, kell ennél több? Napokig, hetekig én leszek a központi téma, fontosabb leszek, mint a hurrikán, én leszek a hurrikán! Vakok ezek mind, eddig azt gondoltam, csak nálunk nem látnak tovább az orruknál, de nem, Európában sem. Hát nem értik, polarizálni kell, élére állítani: én vagy te, el kell vetni a gyűlölet magvát mindenütt, egyszerűen kell fogalmazni, nem kell köntörfalazni, csak rá kell mutatni az ellenségre, nincs más út: le kell győzni a gonoszt, aki most meg akarja megint változtatni a világot, ide akar jönni a keresztény Európánkba és el akarja venni a kultúránkat, hagyományainkat, meg akarja változtatni szokásainkat, de én megállítom őket, nincs megalkuvás!
A fejem még mindig hasogat, de nem baj. Én tudom, kikhez szólok, nem ezekhez itt, a parlamentben, a Néppártban, ezek nem érdekesek, most még osztják azt észt, de már csak a múlt zenészei ők, megint az erősek jönnek, a harcosok, akik fölvállalják az ütközést, a konfrontációt, bármi is lesz a következménye, „ne szisszenj minden kis szilánkhoz!”, jól mondta, „a széles fejsze mosolyog”. Ezt nem értették meg, hogy fejsze kell ide, nem megértés meg duma, de ezt is bekalkuláltam, hogy elfogadják majd és elindítják az eljárást, annál jobb, végig reflektorfényben leszek, végig hallattathatom majd a hangomat, mondhatom a magamét és fogom is, mindenütt, mindig, megyek majd, ha nem is hívnak, ott leszek, ott lihegek majd a nyomukban és majd megelőzöm őket, mire észreveszik, már nem tehetnek semmit: de szép világ lesz!
Már nem is fáj a fejem…

2018. 09. 15. szombat