(„Az ábrázolás és a kontextus antiszemita vonásokat hordoz.”)

Aztán hogy egyértelmű legyen még ráerősít: „Egy ilyen plakátról Magyarországon senkinek nem jut az eszébe az antiszemitizmus. Mi a zsidó származású magyarokat elsősorban nem is zsidóknak, hanem magyaroknak tekintjük.” (Kiemelés tőlem.)

Nos, miniszterelnök úr, ahogyan azt a képen is látja, Magyarországon sokaknak bizony eszébe jut. Nemcsak, hogy az eszébe jut, hanem ki is nyilvánítják, hogy értik az üzenetet. Ahogyan – az arra szomjazók – „isszák” a gyűlölet-cunami minden cseppjét: a készülő és elkészült szobrokat; az apákra, nagyapákra a lakáj-médiákban tett utalásokat; a „jó” zsidók újraéledését; a pávatánc ütemes kettősségét; az izraeli miniszterelnökkel a barátságát is.

Miniszterelnök úr: megbocsájthatatlan, amit tesz!

Drága nagynénikém, második anyám jut az eszembe, akit Mengele örök életére meddővé „kísérletezett”: örökké ott volt a retiküljében egy kis pénz, mert „soha nem lehet tudni, mikor kell újra elindulni és vizet csak pénzért adnak majd akkor is a magyar csendőrök, vasutasok a vagon kicsiny ablakán be…”

Orbán úr, maga tudatosan hazudik, vagy nem látja, amit újjáéleszt; az egyik rosszabb, mint a másik: mindenki az jut eszébe először, amit tagad(na): nem visszaszorította, újra-gerjesztette az antiszemitizmust.

Lemoshatatlan, levakarhatatlan, amit tett.

2019. 03. 05. kedd