Tudom, nem érdekel, ahogy Ady, József Attila sem.

Mert téged csak a foci, a sör, esetleg a szex, meg azok a rohadt idegenek foglalkoztatnak. Mert nincs elég pénzed, az asszony is állandóan nyaggat, hogy nem tud semmit venni a gyereknek, ő meg ég az iskolában a többiek előtt. És hát tényleg, lehet abban valami, ha annyian mondják: azok veszik el előled a munkát, szívják el még a levegőt is.

Tudom, nem érdekel, ahogy Ady, József Attila sem.

Amikor lefekszel, aztán zavaros-kómás álomba zuhansz és leperegnek a nap pillanatai, amikor forog a film, mindenütt csak zsákutca, behajtani, megállni tilos táblák és te csak forogsz és forgolódsz, akkor talán te sem érted magad: miért ennyi, miért így, miért nem jobb, de akkor sem keresed a választ, nem is találsz jobbat, még álmodban sem.

Tudom, nem érdekel, ahogy Ady, József Attila sem.

Mert fáradt, elcsigázott vagy, tudod, hogy megalázott is. De hát amióta létezik, azóta ilyen ez a világ – gondolod, amióta az eszedet tudod, csak ezt hallod, ezt értetted meg: vannak azok ott „fönn”, mi meg vagyunk itt lenn, azok mondják, mi meg elfogadjuk.

Mert ez a rend.

Akkor is szar volt nekem – gondolod tovább, amikor mindenki szabadságot kiáltott, mert kinyíltak a határok, amikor ugyan te nem mentél, mert akkor sem volt pénzed, de mehettél volna, és ez a volna is, olyan nagyszerű volt. Mert akkor egy pillanatra úgy tűnt, lehet neked is szavad, hatásod, mert akkor volt tétje a szavadnak, a szavazatodnak, amikor ott „fönn” figyelték, lesték minden rezdülésedet, azt mondták neked, csak egy kicsit kell várni, egy kicsit kell szenvedni, aztán neked is jobb lesz, te is kapsz a jóból, aztán nem lett semmi belőle. De azért az mégiscsak jobb volt, reménytelibb, a gyerek szeme is csillogott, a suliból tele élményekkel jött haza.

De aztán mégse lett jobb.

Tudom, ez sem érdekel, ahogy Ady, József Attila sem.

És akkor jött az a másik. Aki azt üvöltötte: magyarok, „RIA-RIA HUNGÁRIA!” Azt kiabálta bele teli torokból a mindenségbe: csak mi tudjuk, csak mi látjuk jól! Mert mi büszke, ezeréves, mindig győztes magyarok vagyunk! Mi akarjuk megmondani, mit akarunk és hogyan, nekünk ne dumáljanak bele Brüsszelből, meg ki az a Soros, hogy ossza nekünk az észt, meg idetelepítsen mindenhonnan-mindenféle jöttmentet, maradjon csak otthon a Junker meg a Weber haverjával együtt! „A mi jövőnkről mi döntünk”, más ne pofázzon ebbe bele!

És tényleg – gondolod tovább, mennyire igaza van, ez tudja, mitől döglik a légy, ezt kell követni, még gondolkodni sem kell az értelmén.

És máris megnyugszol, máris minden a helyére kerül, semmi kétely, semmi kérdés, itt az igazság, nincs tovább. Micsoda gondolat: vissza a nemzetállamhoz, a szabadságunkhoz, a „Magyarország a magyaroké” (soha nem létező) rendhez! Mert ez ad reményt!

Minden világos. Megnyugszol hát te is. Nem kell már éjszaka forgolódni, rémeket látni.

Akkor mégis el kell menni szavaznod. Mert …

Miért is?!

Hiszen ez nem válasz!

2019. 04. 05. péntek