Vitázunk.
Mindegy a téma.
A stílus is.
Az eredmény úgysem a vitától függ: az előre megvan.
Kinek-kinek a sajátja.
A másiké le van…
Tulajdonképpen a vita sem szükséges, nem is kéne.
Mégis: úgy teszünk, mintha vitáznánk.
A szekértáborok tagjai egymással. (Az innenső szekértáboron belül is.)
Megosztottak vagyunk – talán végletesen is, hosszabb távra biztosan.
Ilyen világunk lett, mert ilyenné tették, tettük.
Hát legalább vitázunk egy „jót”.
Persze mindig „vérre” – nem megértésre.
Az érvek helyett mindig az érzelem az első.
A második, a harmadik és az utolsó is.
Mégis rendületlenül vitázunk.
Aztán minősítünk.
Úgy teszünk, mintha komoly lenne.
Pedig tényleg az.
Hát vitázunk tovább.
De megérteni nem akarunk.
A másik szempontjait fölismerni sem.
Csak legyőzni.
De ez nem megy.
Mert az erő soha nincs velünk!
Mert a HATALOM nem vitázik, a HATALOM nem ismeri ezt a szót.
Sajnos mi sem …
- 06. 19. csütörtök