A legendás tárgyalóban, az I. 42-ben gyülekeztünk: a főosztályvezetők, a kapcsolódó pénzintézetek vezetői, pénzügyi-felügyeleti vezetők.
10 óra előtt 5 perccel tele lett a terem, már csak a „főszereplőket” vártuk. Szerinted, milyen lesz a Járai – kérdezte az egyik idősebb főosztályvezető, helyettes-korában „nyuszi-fül” volt, nem kavart fizet maga körül. Meglátjuk, nem sok jót remélek tőle – feleltem, csak hagyjon dolgozni, jött az újabb suttogó replika. Aztán csönd lett, mert nyílt az ajtó és bejött a leköszönő miniszter Medgyessy, mögötte Járai, majd Draskovics, László Csaba, zavartan Varga Mihály és még néhányan.
Leültek az asztalfőre, Járai rögtön lecsavarta a vizes-flakon kupakját, teletöltötte poharát és nagyot húzott belőle. Varga nem tudta, mit csináljon a kezeivel, az asztalra tette, majd összekulcsolta, később zsebkendőt vett elő a zsebéből és megtörölte az arcát.
Akkor kezdjük – mondta Medgyessy, köszöntelek benneteket az átadás-átvételen, Tibor többkötetes anyagot állított össze, amit átadtunk, örülök, hogy dolgozhattam veletek, mára már a PM apparátusa elismert szakemberek gyülekezetévé vált, értéke lett a rendszerváltásnak, azt gondolom és ajánlom Zsiga, hogy építs nyugodtan erre az apparátusra, megéri. Csaba lesz Tibor utódja, úgyhogy nyugodtan tekinthetünk a jövő évi költségvetés elé, megbízható szakember fogja irányítani a munkákat. Sok sikert kívánok nektek! – hadarta el gyorsan mondandóját.
Sok munkánk lesz, nagy feladataink vannak, föl kell kötni majd az a bizonyosat mindenkinek – kezdte Járai, de majd a részleteket holnap ismertetem, mert holnapra is összehívtam egy vezetőit, akkor majd megbeszélünk mindent, most bemutatom Varga Misit, segítsétek őt is, ez az első „igazi” munkahelye, azzal visszaült és megint töltött magának.
Akkor sziasztok – köszönt el Medgyessy és már vége is lett az „átadás-átvétel” aktusnak, mindenki fölállt és kicsit zavartan hátrafordult, hogy elköszönjön az elmenő volt miniszternek, államtitkárnak, vagy gratuláljon az újnak.
Másnap újra összejöttünk, mellém került Judit, aki akkoriban az egyik legfontosabb főosztályt vezette, de most egyikünk sem sutyorgott a kezdés előtt, mindenki inkább a papírjaival, tollával babrált, nem nagyon néztünk egymásra. 10 előtt berobogott Járai, Vargával és László Csabával leültek a főhelyekre, Járai ledobta az asztalra a jegyzeteit, lecsavarta a kupakot, töltött magának és ivott, majd megkocogtatta a poharát és fölemelte a hangját: nem vagyok elégedett a munkátokkal, sok az üresjárat, rengeteget kávéztok, sok a fölösleges ember, minek annyi kézbesítő, fegyelmezetlenek vagytok, ez így nem mehet tovább!
Mindenki lehajtotta a fejét, senki nem nézett a másikra.
Ez így nem mehet tovább! – dörögte Járai, Varga Misi érdeklődve figyelte, most mintha sokkal lazábban ült volna a helyén, alaposan áttekintjük a szervezetet, minősítjük a munkátokat és majd akkor döntöm el, ki maradjon, kinek kell mennie, Juditot bízom meg a felülvizsgálattal. Ezzel még nincs vége, mert vannak, akiknek már ma be kell fejezniük a munkát, lesz, akinek csak holnap, azok reggel megkapják a papírjukat, föl sem kell majd menniük a szobájukba – zárta be az értekezletet.
Egy hang nélkül állt föl mindenki, csak Judit súgta oda: gyere be hozzám, légyszi, és azonnal elindult. Beraktam a táskába az üres papírjaimat, semmit nem jegyzeteltem és Judit után mentem. Mikor benyitottam, ott sírt az asztalánál, alig bírtam megnyugtatni. Ilyen szégyent, én leszek a bűnbak, mindenki engem utál majd – mondta, lehet emberségesen is elköszönni, majd úgy fogsz, válaszoltam neki.
Egy év múlva nekem is átadta az elbocsájtó szép üzenetet.
Tőlem kapott egy szál virágot…
- 06. 27. csütörtök