Apósom, a „PAPA” már nem él.
Hosszú, nehéz élete volt, a XX. század nagy tragédiái „átgázoltak” rajta is, fájó, maradandó sebeket okoztak neki is. Mégis: mindig mosolygott, mindig derűs volt, úgy fogadta és tűrte a csapásokat innen is, onnan is. Nem nagyon beszélt a Donról, a közel öt évig tartott fogságáról, ha kérdeztük is, csak elnézően mosolygott, talán csak egyszer mesélt az éhezéséről, arról, hogy egyszer halat „lopott”, de a hal farka kilógott az inge alól, majdnem agyonverték miatta. de „másodszorra” már ügyesebb volt, el is ásta a halat „nehezebb” időkre.
Aztán hazatért a kis faluba, jöttek az ötvenes évek, az újabb és újabb megpróbáltatások, de túlélte azokat is, „sőt” megnősült, két lánya született, aztán Pestre költözött a család – de nem is erről akarok most mesélni.
PAPA a sört szerette. No nem ájulásig, bár biztosan volt olyan is. Mikor a ’80-as, ’90-es években hazamentünk a rokonságot meglátogatni (akkorra már én is a család része lettem), az „emberek” a köszönés után kimentek a buszmegálló melletti kocsmába „megbeszélésre”, PAPA mindig sört ivott, csak sört és akkor ott múlatták az időt, talán még hajnalig is. Mindig volt téma bőven, nem bírták abbahagyni – persze a sörözést sem.
Aztán kiköltöztek egy Budapesthez közeli kis-városba, ahol kertes házukban mi is otthon éreztük magunkat. Jöttek a születésnapok, egyre „gyorsabban” és egyre nagyobbak: a 70-edik, aztán gyorsan a 80-dik is. Egyik alkalommal gondoltuk, meglepjük PAPÁT és tíz üveg különleges (belga, német, osztrák, angol) söröket vettünk ajándékba, olyanokat, amiket még nem ivott korábban. Ott gyöngyöztek előtte a North Brewing, a Northern Monk Seismic, az Alvinne Cuvée Fredddy, a Tool Sur Neww England Shandy és a többi. PAPA mosolygott csak, láthatóan örült az ajándéknak.
Néhány hét múlva, mikorra kiürültek az üvegek és ott álltak a konyhában „katonás sorban”, kérdeztem a PAPÁTÓL, melyik volt a legfinomabb.
Ő mosolyogva válaszolta: hát a Kőbányai …
- 07. 03.szerda