Ma még nem nyílott ki a pitypang, de nagyon meleg van és anyu azt mondta, hogy mindenki megbolondult, különösen a természet, már azt se tudja az ember, hogy tél van, vagy tavasz és még sokáig morgott, de azt már én nem hallottam, mert elmentem a suliba.
Az osztályban nagy fölbolydulás fogadott, mert az Ofő óriási megemlékezést írt ki a holokausztra, mert az hetven évvel ezelőtt volt és a mi iskolánkat is érintette. Akkor még nem így hívták az iskolát, hanem valami Nagybányai Vitéznek, de ez most nem érdekes, hanem az, hogy sok gyereket mindenféle sárga csillag hordására kértek, amit ők teljesítettek, mert nem tehettek mást. De nem csak ezt kérték tőlük, hanem azt is, hogy szálljanak föl a vonatra és utazzanak el Oswiecimbe, vagy Birkenauba, mert ott majd tanulhatnak, meg dolgozhatnak. De biztos olyan jól tanultak meg dolgoztak, hogy nem jöttek vissza soha többet, csak néhányan közülük, pl. a Kertész meg a Radnai nagypapája, de akkor még nem úgy hívták, meg a Tibi nagypapája is visszajött, de Ő nem onnan, hanem Buchenwaldból, ahol szintén lehetett tanulni meg dolgozni. És akkor most az Ofő parancsára elkezdtünk emlékezni, mert ez hetven éve történt.
Az emlékezés azzal kezdődött, hogy a viktoristák közül a Rogán Anti fölállt és azt mondta, hogy az Ő apukája mondta, hogy nagy emléket szoborrá kell avatni, a német megszállásra emlékezve és ez már le van vajazva, ezért azt nagyon gyorsan kell megépíteni angyalból meg birodalmi sasból, meg tamponos vagy timpanonos kapuzatból megalakítva. És ez jó lesz és mindannyian menjünk ki majd megünnepelni, mert ez méltó. És akkor a Robi megkérdezte, hogy egy megszállást miért kell megünnepelni és éppen a Szabadság téren. És akkor a Lázár meg a Navracsics elkezdtek kiabálni, hogy a Robi mit szól bele, amikor azt se tudja, hogy előtte mindenki szerette egymást, meg mindenki járhatott iskolába arányosan, meg lehetett ügyvéd, orvos, színész, újságíró is arányosan, és csak néha vertek meg, vittek el idegenrendészetileg zsidrákokat, mert akkor ezt így mondták, csak utána változott meg a helyzet, merthogy a megszállás egy cezúra volt. Mi elkezdtünk röhögni, hogy még a ceruzát se tudják rendesen kimondani, de akkor fölállt az Ungváry meg a Karsai és világosan elmesélték, hogy az nem is úgy volt, mert a levéltárak megmutatták az igazat, csak tudni kell belőlük kivenni a tényeket. Erre a Schmidt Mari is közbeszólt, hogy az anyukája is építi a Sorsok Házát, mert a sorstalanság olyan nem jó szó, még ha Nobel díjat is adtak érte; és a balosoknak, meg az értelmieknek semmi sem jó, és csak a balhét akarják. És akkor már nagy kiabálás volt, amikor a Heisler Andris, meg a Tordai Peti, meg a Zentai Guszti is hozzá akartak szólni, mint megérintettek. De a Lázár leintette őket, hogy várják meg, amíg a Viktor megérkezik, mert egyedül ő tudja a tutit, meg ő meg tudja válaszolni a félelmeiket, még akkor is, ha ettől újabb félelmek gerjesztődnek majd bennük. És akkor a Gerő Andris azt mondta, hogy ne kiabáljunk, hanem vegyünk részt a Facebookon a holokauszt vitán, mert az segít föloldani begörcsösségeket, amiket ezek a tisztátalanságok okoznak. Az nem volt világos, hogy mi is tisztátalan: a holokauszt vagy a megemlékezés. És akkor a Heisler Andris megint meg akart szólalni, de nem figyelt rá senki, mert eddig is alig szólalt meg, és különben is: mit szól bele a nagyok dolgába. És akkor a Vonáék elkezdtek zakatolni, meg vonatozni, meg Dunázni, meg összeírni a hozzászólókat, hogy ez még jól jöhet a programoknál vagy pogromoknál, aminek szerintem nincs semmi értelme.
És az Ofő nem szólt semmit, nem kiabált, nem írt be az ellenőrzőbe, nem küldött ki senkit az osztályteremből, csak hallgatott és én a Robival éreztem, hogy az Ofő is cinkos a vétkesek közt, mert néma, és ennek nem lesz jó vége.
tanuló