„NINCS SEMMI ÚJSÁG” (Örkény után szabadon)

Tegnap délután, úgy fél négy körül a Farkasréti temető 31. parcellájának 13. sírhelyén a kétméteres Labrador gránit obeliszk a temető bejárata felé billent, néhány perccel később méltóságteljesen a szomszéd sírra omlott és nagy robajjal összetört. Rögtön utána a sír lassan kinyílt és kilépett Wass Áronné született Káséler Szecília (1896-1952). Az obeliszkre rá voltak vésve még Wass Áron (1894-1946), Wass Miklós (1916-1945) és ifj. Wass Áron (1920-1945) nevei is, de valamilyen rejtélyes okból kifolyólag ők nem támadtak föl.

A szikrázó napsütés és a kormányfő temetőbe ki-bejárást elrendelő korlátozásai ellenére elég sokan voltak a temetőben, mert karantén idején néha még a temetőben is jobb. A zajra a közelben állók fölkapták és odafordították a fejüket, majd komótosan a sírhoz sétáltak. Addigra Káséler Szecília leporolta és megigazította magán arany-sárga blézerét, fésűt kért és rögvest megfésülte a szemébe lógó rakoncátlan frufruját és óvatosan kettőt krákogott, de úgy, hogy nehogy köhögésnek véljék a körülötte állók.

Egy nyugdíjasnak tűnő hölgy, aki a bal kezében egy naranccsal teli-tömött CBA-s nylon szatyrot tartott mosolyogva kérdezte tőle: hogy van? Wass Áronné azt felelte: köszönöm jól vagyok, de alaposan megmosnám a kezem.

Nem inna-e, puhatolta egy futballbírónak kinéző úriember, de erre is csak rázta a fejét, pedig egy pálinka ilyenkor biztosan jót tenne, erősködött tovább az úr és elfordulva a bal belsőzsebéből kivette a kis-flaskáját, nagyot hörpintett és halkan mégis hallhatóan böffentett egyet.

Hát mi újság, érdeklődött Wass Áronné, született Káséler Szecília, de csak halk mormogás volt a válasz. Valaki csak annyit mondott: nincs semmi különös.

Valami csak történt az elmúlt években? – puhatolózott Szecília, de erre se akart beindulni senki, talán annyit szólt valaki, hogy most valami járvány van, rendkívüli helyzet, de semmi gond, ezen is túl leszünk.

Még mindig Rákosi uralkodik? – faggatózott tovább a sírból nemrég kilépett, amire a háttérből egy idősebb asszony csak annyit mondott: mindig van valaki, aki uralkodik.

Hát a fekete autók? – próbált a beszélgetésbe lelket lehelni Wassné, de erre is csak hümmögés, meg „azok inkább Mercedes terepjárók szlovák vagy német rendszámmal”.

Aztán csönd lett. Súlyos csönd. A kabócák is abbahagyták a ciripelést.

„A föltámadott lenézett a gödörbe, mely fölött nem zárult össze a föld. Várt még egy kicsit, de látva, hogy mindenki kifogyott a szóból, elköszönt a körülállóktól.

– A viszontlátásra – mondta, és leereszkedett a gödörbe.”

A futballbíró kinézetű úriember előzékenyen segített neki, hogy el ne csússzon, meg ne üsse magát, valaki még utána szólt, hogy „aztán vigyázzon magára, nehogy baja essék”.

Távolabb állt egy kisfiú, csak állt, aztán keservesen elkezdett sírni…

2020. 04. 13. hétfő