Mindig csak rohanunk…
Mindig rohanunk.
Ez most egy ilyen világ.
A másikra figyelni, észrevenni, ha gondja van? – ugyan már: minek, nem éri meg.
Csak a siker! A teljesítmény! A pénz!
Az idő a legértékesebb. a legdrágább: nehogy elfecséreld!
A többi? – méla csönd. Léhaság. Betegség.
Szolidaritás? – marhaszar!
Mögé látni, megérteni? – ne má’! Minek azt, az nem segít, nem hoz a konyhára: csak elbizonytalanít! Az Isten mentsen attól!
Adni? – hogy cserébe ne kapjak semmit? Csak a hülyék, a régiek szokása (volt).
Gátlástalanul, csörtetve, gázolva – ez ma a módi, a trendi.
Megállni nem lehet, nem szabad – akkor lemaradsz, kiesel a pikszisből, a buliból, az üzletből: onnan meg nincs fölállás.
Gondolkodni; könyvet, verset olvasni; zenét hallgatni; beszélgetni? – ebben a digitalizált, mesterséges intelligenciával rendelkező világban? Használd! Alkalmazd!
Csak fölfelé figyelj!
Ez a legfőbb szabály.
Más nem is kell! – lojalitás, gondolkodás-nélküli végrehajtás: az meghozza a gyümölcsét! (Gyümölcs?)
„Elhull a virág, eliramlik az élet…” – és? „Párizsba tegnap beszökött az Ősz,” – tényleg?
Akkor mi van.
Mi lesz?
Meddig rohanunk?
Hova rohanunk…
- 06. 08. hétfő