(12.)
Ma megint egy nyúlós-ragadós napra ébredek, a szürkeség bambán bámul vissza rám, és ez – az előrejelzések szerint – így lesz egész nap. Pedig a fenyőnk már „oda”, már hajnalban is világosabb van a hálónkban, mint korábban délben; most már akár is süthetne a nap: mi lesz velünk nyáron, a rekkenő meleg éjszakákon?
Addig el is kéne jutni, azt még meg is kell(ene) élni!
„Hurráh, hurráh./ Milyen jó nem-ismertnek lenni,/ Kezdenek már nyakukba venni,/ Kiknek semmijük se vagyok.” – írja ironikusan Ady, borongós hangulatomat kisírhatom magamból én is: a blog és a Facebook elviseli; mondd, legföljebb meg se nyitnak, elkattintanak, minek a virtuális világba is bevinni az életet, nem arra találtatott az ki; éppen ellenkezően, bú-felejtőnek, reménynek, fehér lovon közeledő hercegnek; „Éljenek, akik a miértnek/ Titkaiból semmit se kérdnek…”.
És úgy érdemes?
A homály nem oszlik, a kétely nem enyhül.
Most minden az USA-ról szól, akárhová kapcsolok a tévén, bármire kattintok az interneten, az amerikai elnökválasztás jön velem szemben. Ez így is van rendjén, hiszen ahogyan azt Ágoston László is írja: „lehet, hogy nem gondolnád, de a te életedet is alapjaiban határozza meg a választás kimenetele … hogy mit tehet meg veled Orbán, a „kisfőnök” … Teleplakátozhatja-e az országot egy amerikai állampolgárnak a náci „nevető zsidóra” emlékeztető képeivel … meggyalázhatja-e az emberi jogokat, csinálhat-e orosz talpnyalót egy országból …”. Nekem is erről szól, de Orbánnak is arról, hogy hatalma megtartásához segíthet egy republikánus győzelem, nem véletlenül tette le a garas(á)t Trump mellett. Percről-percre változnak az esélyek, forrósodik a hangulat, és erősödik a veszélye utcai összecsapásoknak – mert az elnöknek semmi sem számít…
Talán világosodik egy kicsit, talán oszlanak azok a ronda sötét fellegek – nem, dehogy: csak a képzeletem játszik velem.
Belebotlok egy Parragh interjúba, amit a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara „örökös elnöke” Magyar Nemzetnek adott: „… csak azok kerülnek ki nyertesen a világjárványból, akik már a jelenlegi, rendkívül bizonytalan helyzetben is a járvány utáni időkre készülnek, és a világban zajló átrendeződést figyelembe véve reagálnak…”. Neki és a hatalmat kiszolgáló csatlósainak semmi nem drága, az, hogy addig ki és hogyan tart ki, az (éhező, fázó, gyerekeikért aggódó) emberek miből élnek majd meg csak egy letűnt kor sirálmai, az árok arra van, hogy odalökje azokat, akikre nincs szükség…
Minek írok erről? Mi értelme az egésznek: hisz aki benne él, aki elszenvedi, az tudja; a többit meg nem érdekli, hogyan írta Ady: „Milyen kevés öröme volt/ Ennek a bolond dalolásnak … Bús vétók és víg vallomások,/ Nótás nyögések, mély sebek … Most már minden, mindenki éljen,/ Éljenek az ékes szavak…”
Ma megint egy nyúlós-ragadós napra ébredek, a szürkeség bambán bámul vissza rám, és ez – az előrejelzések szerint – így lesz egész nap…
- 11. 05. csütörtök