(17.)
Nem szeretek olvasni.
Az olvasottak annyira megzavarnak-fölkavarnak, hogy az már fáj: nem elég nekem annyi fájdalom, ami anélkül is van? Még az olvasottakkal is fokozzam? Amúgy is idegeskedő természetű vagyok, mindenen fölkapom a vizet, ott is gondot-problémát látok, ahol talán nincs is, minek ezt még tetézni: a francba az olvasással.
Nem szeretek olvasni.
Olyankor el kell gondolkodni, mert, ha már elolvasok valamit, meg is akarom érteni, ahhoz meg nem elég csak átszaladva-elolvasni a leírtakat, mert az úgysem hagy békén, tovább piszkál, ott motoszkál a fejemben, nem hagy nyugodni. A múltkor is, elkezdtem olvasni Krleza Zászlók című könyvét, képzeld: alig értettem belőle valamit, az a sok idegen és ismeretlen név, meg a német, angol szövegek és a lábjegyzetekben a fordítások, amelyek alig olvasható kis betűkkel vannak írva, de hiába a fordítás, ha nem értem a kifejezések jelentését, mondandóját, hát utána kellett még olvasnom az interneten, aztán persze kitisztul minden, de akkor meg jön a felismerés: ezt eddig nem is így tudtam, erről eddig nem így gondolkodtam, most hogy van ez, hisz a horvátok is küzdhetnek a nemzeti függetlenségükért, még ha ez nekünk nem is tetsző, hát nem át kellene értékelnünk az eddig mondottakat, tanultakat, kiindulásokat: a francba az olvasással.
Nem szeretek olvasni.
Ismeretlen, soha nem tapasztalt világba vezet, ahol még nem jártam, amit nem még nem éltem át, oda se kell mennem, persze, ha odamennék, megnézném, tényleg olyan-e, megkérdezném az ott élőktől, tényleg úgy történt-e és összevetném az olvasottakkal, emlékszem Párizsra: Adyval sétáltam ott, nem csak úgy, össze-vissza, a Szent Mihály útja halk lombjai alatt, ahol tényleg tréfás falevelek röpködtek mindenfelé, míg én haladtam a Szajna felé és kerestem őt: a francba az olvasással.
Nem szeretek olvasni.
Mostanság is, hogy ránk tört ez covidos marhaság, a hozzátapadó félelem meg szeretteink féltése, a karantén bezártsága, hát nem rögtön levettem a polcról Camust: „Április 16-án Bernard Rieux doktor a rendelőjéből kilépve, a lépcsőházban egy döglött patkányba botlott.” és már nem is eresztett el, le se tettem és dühöngtem meg sírtam is, Rieux doktor mi fenének nem törődik bele a megváltoztathatatlanba, miért nem hagyja a fenébe az egészet, és ma miért viselkedik a hatalom, az operatív törzs ugyanúgy, hazudik, titkol, hamisít, nem mondja meg az igazat, csak magyarázza a megmagyarázhatatlant és kullog az események után, de Camusnál mégis az ember győz a vak végzettel, a könyörtelen sorssal szemben, miközben „ismerős” emberek hol gyáván, mikor menekülve, de néha emberségesen próbálnak túlélni, most is ez lesz? A francba az olvasással.
Nem szeretek olvasni.
„És nekem mi közöm ehhez?” kérdezem magamtól Sacha Batthyány könyv-címével, tényleg, mi közöm van a könyvekben leírtakhoz, a szereplőkhöz, a cselekményhez és már megint olvasok, hogy az egyik ifjú Batthyánynak egyszer csak szembe kell néznie családjának egy gyalázatos cselekedetével, náci bűntettével és az író-utód fölteszi magának a kérdést, vajon ő mit tett volna akkor és ott, vajon ő is elbotlott volna, gyenge lett volna, és már belém is mar a kérdése. A francba az olvasással.
Nem szeretek olvasni.
„Olykor összesűrűsödik az idő, máskor meg évekig egy helyben áll, vagy alig csordogál” nyílik ki Spiró könyve, a Fogság és már szemeim előtt pereg az első század, cseperedik föl a rövidlátó zsidó fiú, Uri története, ami sokkal több, mint az ő története, talán az én családom története is, de lehet, hogy a te családodé is, csak nem úgy, mert te nem oda képzeled magad, ahova én, mégis rólam, rólad is szól és benne van minden erről a rohadt világról, pedig kétezer évvel előbb történik, ami történik… a francba az olvasással.
Nem szeretek olvasni.
Olyankor eltűnik az idő, mintha megállna, pedig öregszem addig is, pedig annyi minden történik, aminek nem leszek a részese és egyre közelebb és közelebb a lezárás, de hisz az olvasás is az életem része, aminek a révén emlékek bukkannak föl hirtelen a semmiből, régen átélt pillanatok zörögnek be megint az ablakon…
Nem, szeretek olvasni…
- 11. 15. vasárnap
(Kép: ahmagazin)