Még nem havazik. Éjjelre betakartuk a virágokat, a kerti tavunkban a halacskák ugyan lehúzódtak a „mélybe”, de a tó nem fagyott be. Thessza most vidáman rohangál a kertben, szőrös bundájában neki meg se kottyan ez a lehűlés. Én azonban fázósan húzódok összébb, még egy pulóvert veszek magamra, legföljebb csak egy kisebb sétára merészkedek majd ki a szabadba, a szomszéd ma nem fog átkiabálni: „megvan már a mai kilométer?”.

 

Egy húsvéttal megint rövidebb az élet! – gondolom magamban, és a fiatalabb unokákra, Krisztiánra és Erikre gondolok, akik eljöttek „Mari-mamát” meglocsolni és egy nagyot játszani. Dóri-unokám most nagyon tanul több-száz kilométerre tőlünk, mindjárt itt az érettségi, szerencsére a francia nyelvvizsga már a zsebben, a motivációs levél már elkészült a francia egyetemi jelentkezéshez, a zabszem effektus már beindult, mit tehetek azon kívül, hogy szorítok neki.

 

Tegnap, ahogy kapcsolgattam a tévét, ott ragadtam egy filmnél: egyetemistákról szólt, akik az afgán háború média-kampányáról vitatkoztak a proffal, arról, vajon van-e és ha van, mi a felelőssége a médiának egy háborús helyzetben. Volt, aki helyi tudósítóként részt akart venni a háborúban, mások az igazságtalan és embertelen háború ellen érveltek, hogy arról kellene írni, többen szervezett mozgalom elindítását vizionálják. A prof hagyta őket vitatkozni, kibeszélni magukat, magára gondolt közben, amikor még ő is ilyen volt, amikor még semmi nem számított, csak az igazság, amit igazságnak tartott, amiért mindenre hajlandó lett volna, de tudta, ma már nem ilyen, ma már kölcsöne van, adót is kell fizetni, meg ugyan felnőttek a gyerekek, de még mindig kell őket támogatni, szóval ma már más szempontok lettek fontosak, azokat kell követnie, de ezek a fiatalok még romlatlanok, drukkolt nekik. Hátrakulcsolom a kezeimet a fejem körül, elmélázok: én mikor is „lettem felnőtt”, mikor is nőttem ki az „igazság-kutatásból”?

 

Aztán villogni kezdenek a hírek: kirúgták Petry Zsoltot a Magyar Nemzetnek adott interjú miatt, amiben „migránsozott” egy kicsit (Petry, aki közel 20 éve él bevándorlóként, most a Hertha kapusedzője éppen), lecikizte Gulácsit, mert kifejezte szolidaritását egy kisebbségi csoporttal szemben, egy véleményt mondott „csupán”, ami Magyarországon az uralmon lévő párt és követői („szélsőjobboldali és uszító”) véleménye, de nem fér bele a Hertha értékrendjébe. Ettől még persze Petry jó kapusedző lehet, véleménye is lehet, ahogyan Hrutkának is megvolt a véleménye és azonnal mennie is kellett. Én persze nem értek egyet Petryvel, Gulácsit is, Hrutkát is tisztelem, mert kimondták, amit gondoltak. Persze Petryt is tisztelem, mert bátran kimondta, amit gondolt, csak, amit gondolt…

 

Aztán ömlenek a számok, illetve csurdogálnak, a „beolytottság” elérte a nagyon várt két és félmilliót, amihez a miniszterelnök kötötte a „nyitást”: de hogy miért pont a két és félmillióhoz, miért nem háromhoz vagy hathoz, az persze nem tartozik ránk, azt bízzuk nyugodtan a szakemberekre, de hát a miniszterelnök sem szakember -súgom magamnak, miközben Thessza bejön, ráteszi okos fejét a combomra, barna szemeivel esdeklően néz rám és várja a kekszét, hát abbahagyom az írást, kimegyek a konyhába, Thessza boldogan utánam és már vidáman rágcsálja a kekszét.

 

Továbbra sem havazik, de jó, hogy éjjelre betakartuk a virágokat…

 

2021. 04. 06. kedd