(39.)
Végre esik! Az elmúlt napok kánikulája után megérkezett a frissítő eső, koraesti szürkeségbe sötétedik hirtelen a reggel, Thessza kutyánk izzadó-lihegése békés szundikálásba enyhül, kerti tavunkban az aranyhalak viszont élénk lubickolásba fognak: talán ez már a változás.
Egy hete megy az Olimpia! A ’60-as római olimpiára emlékszem, Horányban nyaraltunk öcsémmel, én tizenegy éves voltam, egész nap a focipályán játszottunk, a szögletzászlótól még nem tudtam a labdát elrúgni a kapu elé, de élmény volt a játék, persze nyertünk (ezt csak úgy ide írom, mert arra már nem emlékszem), aztán mentünk a kocsmába bambizni, a sarokban a magasban ott volt egy fekete-fehér tévé, ment benne az olimpia, Vitray és apám közvetített, de hogy apám volt a „másik”, rajtam kívül senki nem tudta a kocsmában, én meg nem mertem bekiabálni az iddogálók közé, mert mindenki csöndben figyelte Partit, ahogy nyer, aztán kitört a kiabálás és üvöltés, micsoda élmény volt! Később is: a gimiben éppen szakmai gyakorlaton voltunk a Kábel gyárban (nekünk péntekente nem „Kuntakinte”, hanem szakmai gyakorlatunk volt: ráspolyozás, kábel-javítgatás, takarítás), én ellógtam az egyik raktárba, elővettem a „kisrádiót” és Szepesit hallgattam: „Lőjjj, Dömötör, lőjjj, nem lő … góóóól!” és persze kirohantam üvöltve a raktárból… De ma: hova rohanjak és üvöltsem a világba örömömet?!
Frissül az idő. Mára a felére csökkent a hőmérséklet. Egészen jól érzem magam. Biztos?
„Besötétedett, hűvösen lebben a szél, most kellene menekülni, ki tudja, lehet-e még, mire megint világos lesz. Maradok.” – írta Bálint György 1937-ben, aztán 1943-ban Ukrajnában, munkaszolgálatban meghalt. Ma senkit nem hívnak be munkaszolgálatra, a kín nem ebben van, ma „kifinomultabb, humánusabbnak tűnő”, XXI. századi megoldások aratnak. „Tisztelt BÉRLŐ! A ház „őslakóinak” véleményét, kérését tolmácsolva, – megnyugtató lépéssel szolgálna az irodájuk sarok ablakában kifüggesztett színes zászló eltávolítása, bevétele. Önök átmeneti bérlőként vegyék figyelembe a lakók nyugalmát. Magyarországon magyarok lakta házát a nemzeti zászlónk ékesítheti, erre vagyunk büszkék.” – olvasom az interneten. A házmesterek országa lettünk megint…
A szél egy kicsit erősödik, talán a napernyőt is be kellene csuknom, nagyon billeg, de csak a csavaron húzok még egyet, talán elég lesz. Aztán rám vigyorog a miniszterelnök, miközben „megválaszolja” az alibi kérdéseit és bejelenti, hogy hamarosan bejelent… Van még ilyen ország a világon?
Visszahuppanok a tévé elé: a magyar lányok megverik a svédeket és bejutnak a nyolc közé: BRAVÓ! Szép volt lányok! Jöhet a birkózó elődöntő!
Az elmúlt napok kánikulája után megérkezett a frissítő eső, kora-esti szürkeségbe sötétedett hirtelen a reggel, Thessza kutyánk izzadó-lihegése békés szundikálásba enyhült, kerti tavunkban az aranyhalak viszont élénk lubickolásba fognak, talán ez már a változás: nem, ez még nem…
- 08. 02. hétfő