(45.)
Még mindig nincs vége: tombol a meleg, mint aki az utolsókat rúgja, még megmutatja az igazi arcát az idei végső eltávozása előtt, hogy aztán néhány nap múlva visszasírjuk, mert az eső, a szél, a lehűlés se lesz jó nekünk, mert mi ilyenek vagyunk és persze nem változunk.
Bezzeg Afganisztán fővárosában, Kabulban most csak 27 fok van, az idő tiszta, és a szél sem mozdul, ott ideális. Csakhogy Kabult tegnap elfoglalták a tálibok, az elnök elmenekült, mindenki fut és futna, amerre lát: de hát nincs hova, nincs mivel, mert az „afgánokkal” nem törődik senki, legföljebb az amerikaiakkal, a nyugat-európaiakkal, ausztrálokkal. Hogyan is írta ’33-ban Bálint György: „Híre jár, hogy Kolumbia és Peru közötti kiéleződött a helyzet. Ha semmi sem jön közbe, talán csak napok kérdése a háború. Budapest mérhetetlenül messze van Bogotától (Kolumbia fővárosa) és Limától (Peru fővárosa) és ilyen messzeségből még csak sejteni is alig lehet, hogy mi történik és milyen a hangulat ezekben a fővárosokban…”. Sejteni nem is, mert ma már mindenről azonnal „képes-videós” beszámolók öntik el a világot: ahogy emberek csüngenek az evakuáló gépek szárnyain és lezuhannak, a katonák a levegőbe lőnek… Hogyan is folytatta Bálint György:” Bizonyos, hogy a kolumbiai és perui államférfiak a békét akarták és még a hadüzenet előtt félperccel is minden lehetőt elkövettek a felmerült ellentétek békés áthidalására vonatkozó lehetőségek felhasználására… stb. stb. Nem férhet kétség ahhoz, hogy a felelős államférfiak mindent elkövettek, de mit csináljanak szegények, ha az ádáz, dühös tömegek mindenáron a háborúhoz ragaszkodtak”. Az államférfiak! Azok, az amerikai elnök se hitte, hogy Saigon megismétlődhet, de hát nem hinni kell! És a „Mi, magyar” államférfiaink? Hát „de mit csináljanak szegények, ha az ádáz, dühös tömegek mindenáron” a kerítést akarják, a bezárkózást, az elzárkózást, nekünk ehhez semmi közünk: „A MAGYAR KORMÁNY NEM HAJLANDÓ A MAGYAR EMBEREKKEL MEGFIZETTETNI ENNEK A HIBÁS GEOPOLITIKAI DÖNTÉSNEK ÉS AZ ELHIBÁZOTTAN VÉGREHAJTOTT GEOPOLITIKAI AKCIÓNAK A KÖVETKEZMÉNYEIT” – ahogyan nyilatkozta a magyar külügyi államtitkár.
Tombol a meleg itthon.
A falakra, oszlopokra fölragasztott kék plakátokon az emojik virítva vigyorognak ránk, a tévéből a „királyi” Híradókból ömlik a szennyes uszítás, gyűlölet (néhány éve, az azóta a feledés sűrű homályába vesző kiflilopó képviselő asszony a kutyák bántalmazása miatt törvényjavaslatot terjesztett elő a szigorításra, mert a kutyákat nem szabad bántani, az emberek viszont ott gebedjenek meg…), de kormányunk kifelé mutogat. Már nemcsak mutogat, az egyik „ki-megmondó” embere elkezd arról „beszélgetni” velünk, hogy nem is lenne olyan rossz, ha végig-gondolnánk a HUXITOT, ha megdumálnánk annak előnyeit-hátrányait. Mi van? Ezt most hogyan? Mi meg zokszó nélkül tudomásul vesszük, néha ugyan morgunk egyet, talán kettőt, aztán visszahuppanunk a fotelunkba és nyomogatjuk tovább a távirányítót.
Már hat óra van, még mindig 30 felett van, Thessza is elbújt valahová.
Legalább „Imahadjárat indul hazánk jövőjének megmentéséért”. Végre: nem tudom, mi hiányzott ebben a melegben. „Az imamozgalom célja, hogy a maga szakrális módján elérjük, minél több olyan képviselő kerüljön az Országgyűlésbe, aki a tízparancsolatnak mind a tíz pontját erkölcsi normaként fogadja el, igyekszik aszerint élni mind közéleti, mind magánemberként” – nyilatkozta a kitaláló. Biztosan nem itt él, nem Magyarországon, nem ismeri a képviselőinket, kormányunk tagjait, talán újságot sem olvas, internetet sem néz, csak imádkozik. Úgy kell neki…
Még mindig nincs vége: tombol a meleg, mint aki az utolsókat rúgja, még megmutatja az igazi arcát az idei végső eltávozása előtt, hogy aztán néhány nap múlva visszasírjuk, mert az eső, a szél, a lehűlés se lesz jó nekünk, mert mi ilyenek vagyunk és persze nem változunk.
De az idő érik, már érzem a vállamban…
- 08. 16. hétfő