(54.)
„Aztán mégse. Minden másképp alakult…” – írtam „tapintatosan” és elhallgatón valamelyik nap, és ez olyan jellemző: mondanánk is, meg nem is; írunk valamit, de a lényeget ott hagyjuk a szavak, mondatok mögött: találja ki, aki ki akarja, aki meg nem, annak úgy is jó. Thessza bezzeg nem ilyen: amikor játszani akar, azt követeli; amikor jó kedve van (mindig), akkor fülig nyitja pofáját és vigyorog; amikor meg mérges, arról inkább most nem írok. Őszinte: a kutyák már ilyenek.
Mi vajon milyenek vagyunk a szemükben? Amikor – már vagy éppen – nem kell portyáznunk, hátrafelé (is) nyilaznunk, a környező népeket izgalomban tartanunk. És a miénkben? Itt, a huszonegyedik század húszas éveiben, Magyarországon? Tudunk őszintén, önfeledten nevetni? És sírni? Megfigyeltétek: mintha ma már csak az egészen kis gyerekek tudnának nyíltan nevetni? Vajon az lehet ennek az oka, hogy a „felnőttek” maszkot hordanak (no nem azér’, mert itt a negyedik hullám, azér’ még nem kell), nehogy rájuk ismerjenek, milyenek is valójában? Mert azt, hogy milyen érzéseik vannak, mit szeretnének, minek örülnének, azt rejteniük kell, mert az ma gyengeség vagy árulás? És még a végén kiderül(ne)? Vagy már mára csak keveseknek adatik meg az öröm? Viszont akkor miért nem sírunk (kifelé)? Talán mert nem hiszünk abban, hogy közeledik egy jobb világ, ahol már a nevetés az úr?
Hát: Thesszának könnyebb, nem kell ilyeneken morfondíroznia.
„Aztán mégse. Minden másképp alakult…” – írtam. Mintha a dolgok csak úgy, maguktól alakulhatnának! „NEM TUDOK rossz emberek között élni” – írta valaki majd’ száz évvel ezelőtt és felakasztotta magát. Biztosan nem volt normális. Hisz’ az emberek általában nem jók, hanem rosszak, így van ez, amióta világ a világ, de ahogy a nevetés is, a jóság is gyerekkorban… Hát akkor mikor, miért változnak meg a dolgok?! Mert könnyebb rossznak lenni? Mert olyanok a szabályok, hogy rossznak kell lenni? Hülyeség: a szabályokat én is hozom, meg te is, barátom. Hát akkor?! A nagyvilágban és Európában „olyan mélységek örvénylenek, amelyek országokat, nemzeteket képesek magukba rántani, amelyek nemzedékek sorsát képesek tönkretenni, amelyek az emberi méltósággal nem élhető jövő veszélyével fenyegetnek” – mondta nemrég Kövér László Házmester, és nem szakadt rá a marosvásárhelyi vártemplom mennyezete, nem kergették ki a hívők, igaz, alig voltak benn.
Thesszának is vannak szabályai, de mégse rossz, a többi, kóborló se, csak, amikor bántják őket, amikor félnek.
Ez lehet a kulcsszó? Akkor megvan: már csak tennünk kéne valamit.
„Aztán mégse. Minden másképp alakult…”
- 08. 31. kedd