(86.)
Esik, minden latyakos, Thessza kirohan, aztán visszarobog: ez még neki is sok. Viszont, amikor sétára hívom, ami abból áll, hogy leveszem a hosszú cipőkanalat az akasztóról, fölveszem a cipőt, akkor már a farka, mit az ablaktörlő jár!
Ma gyorsabban teljesítjük a távot, alig vannak emberek az utcán, viszont egyre többen és többen maszkban: mindenki érzi, ezek a számok már megint rosszat sejtetnek. Viszont a virológus professzorok hada össze-vissza beszél. Megint. Egyesek szerint „fokozatosan rá kell ereszteni a lakosságra a vírust”, mások (pl. kormányzati politikusok) szerint, minden úgy jó, ahogy. Az ellenzékiek szerint úgy nem. Közben az első ötben vagyunk a halálozást tekintve, de most nem ugrál a miniszterelnök, hogy „na ugye”.
Végre hazaérünk, letörlöm Thessza lábait, bundáját, fülig érő „pofával” élvezi, majd berongyol a szobába, fölugrik Marira a két mellső lábával, majd megy a szőnyegére és összegömbölyödik.
Jó lenne nekem is ilyen gondtalanul összegömbölyödni. De lehet-e? Ebben a világban? Ahol „ugatni még szabad”, de már „az igazságból elveszett az i…”. Közben Orbán levelet írt Ursula von der Leyennek, hogy meggyőződése „a jelenlegi törékeny stabilitás egyetlen záloga, hogy Magyarország más tagállamokkal együtt sikeresen védi az Unió külső határait … a mai napig csak Magyarország több, mint 590 milliárd forintot fordított saját nemzeti költségvetéséből határvédelemre; az elsők között épített határkerítést, amelyről az elmúlt évek során bebizonyosodott, hogy hatékony védelmet biztosít az uniós polgárok és az Európai Unió egésze számára” – ránézek a térképre, elröhögném magam, de egyedül ülve a szobámban mégse teszem. Persze: megint „befelé” politizál, „lányomnak mondom, hogy a menyem is értsen belőle”. Persze, már folyik a jövő évi választási hadjárata. Ma még nem döntötte el, ahogy a kiszámolóban is: szeret, nem szeret, szívből, színből, igazán, mi lesz az utolsó (mérés) levél, majd attól függ… Megint röhöghetnékem lett: emelje föl a kezét, aki egy migránssal találkozott…
Thessza közben bejön a szobámba, ezek szerint mégis fölvinnyoghattam egy kicsit, azt hallhatta, megnéz, körbeszaglász, minden rendben, kisétál. Hogyan is írta a költő: „Négykézláb másztam. Álló Istenem/ lenézett rám és nem emelt föl engem./ Ez a szabadság adta értenem,/ hogy lesz még erő, lábraállni, bennem.”
2021. 11. 02. kedd