„Meghalt a Kállai”
„Attól, hogy az oroszlán elé egy erősebb, netán izmosabb gladiátort hajítanak, még az oroszlán fog nyerni…” (Kállai Gábor)
Petárdák robbannak kinn, a zaj, a lárma elviselhetetlen: szilveszter van! A gépem is megszólal, Messenger üzenet érkezett, megint egy újévi jókívánság – gondolom, de azért kinyitom: „Meghalt a Kállai”, olvasom és hirtelen csönd lesz, a petárdák ellobbannak, a fények kialszanak, csak nyálkás, ragadós, sáros sötétség.
Apám tanított meg sakkozni, előre-gondolkodni, a lépésem következményeit fölmérni; először mindig megvert, aztán elkezdtem sakk-könyveket olvasgatni, abból játszmákat lejátszani: Aljechin, Szabó László, Pirc védelem és már én figyelmeztettem apámat a lépése előtt, az nem lesz jó… Később, az egyetemen, aztán a Pénzügyminisztériumban egészen jó csapatunk jött össze, megnyertük a Magyar Hírlap Kupát is, aztán egyszer egy csapaversenyen a tábla mellett, velem játszva meghalt az ellenfelem. „Szép halál…” – mondták a háttérben az öregek, pedig a halál nem szép.
„Meghalt a Kállai”, „csak” hatvankét éves volt. Úgy tizenöt évvel ezelőtt ismerkedtünk meg, a Sakkszövetségben dolgozott akkoriban és azóta – mikor szorosabban, mikor lazábban – tartottuk a kapcsolatot. Egyszer Zalakaroson volt egy rendezvényünk, amire meghívtunk polgármestereket is, ott egy sakkversenyt rendeztek Gáborék, ahol harmadik lettem, komoly díjat kaptam, sakk-órát, táblát, amit (előre megbeszélte velem) rögtön fölajánlottam egy környékbeli iskolának. Aztán egy kávézóban futottunk össze, majd egy másik versenyen, ahol unokaöcsémmel, Ádámmal játszott egy csapatban, később hívott „öregek” versenyére játszani, küldte feladványait…
„Meghalt a Kállai” – áll a Messenger üzenetemben. „Igaz, szomorú, de ha valamin nem tudunk változtatni, akkor legalább nevessünk rajta. Hát egyébként őszintén, ezen nem csak nevetni lehet?” – írta nekem egyszer egy levelében.
Nem tudok nevetni.
Gábor, nyugodj békében…
2022. 01. 01. szombat
(Kép: Kállai Gábor Facebook oldaláról)