(111.)
Nem lehet Thesszára haragudni, nem is tudok. Pedig néha-néha rosszalkodik: ugat, elcsen ezt-azt az asztalról; a délutáni szunyókálásomból fölriaszt, menjünk már „vadászni”; este sem hagyja, hogy nyugodtan nézzem a meccset, mert közben is „simiznem” kell, de olyankor is kedvesen vigyorog rám.
Szóval: nem tudok rá haragudni. Én ezt választottam, döntöttem vele kapcsolatban, és kész. Más másképpen döntött volna, ahogyan például – nézve a képviselők, kormánytagok hivatalos vagyonbevallásait – dönthettek és döntöttek is: az igazat mondják-e vagy a valódinak tűnőt. Választottak. Például Völner Pál is, akit mindaddig megillet az ártatlanság vélelmezésének a joga, amíg…; és mivel itt (még) nem tartunk, írhat, amit csak akar, nem érdekes, hogy hanganyag van a hazugságáról. Mert ugatni(a) még szabad. Persze a többiek sem „kutyák”: írnak, amit írniuk kell, ahogyan a miniszterelnök is, akinek annyija van, amennyit ér – de mégse annyija.
Hát nem kéne haragudni rájuk?!
Hogy is írja a költő: „elleneimmel békülni,/ hosszú késsel mind megölni,/ vizsgálni, a vér hogy csordul,/ nézni, hogy egy kislány fordul -/ vagy csak így megülni veszteg -/ fölgyujtani Budapestet…”. Választások. Döntések. Rajtam, rajtunk múlik: „ÜLNI, ÁLLNI, ÖLNI, HALNI”. Pedig ezeket a sorokat még 1926 nyarán írta, nem ’37-ben: „jóízű bablevest enni,/ sár van, lábujjhegyen menni,/ kalapom a sínre tenni…”.
Thesszára nem haragszom, nem lehet rá haragudni. Ő nem csap be. Nem hazudik nekem. Ha kell neki valami, jelzi; ha baj van, hiányzik valami, azt is; de soha nem hazudik, nem csap be engem.
Olvasom a „balhét”: „Hivatalos javaslatot nyújtott be egy XV. kerületi fideszes, hogy a Csokonai művelődési központot nevezzék át, és azt ajánlja, hogy „Conchita Wurst” legyen az új neve”, mert „homoszexuálisnak nézett egy sótartót”. Vajon a népszavazás miatt „hülyült el” ennyire, vagy anélkül is? Persze: az ő döntése. Viszont önkormányzati képviselő, aki megválasztottak. Az emberek. A kínálatból. Ő jutott.
Thessza is választott: bízik bennem, szeret a maga módján. És az sem semmi!
A háttérben megjelenik egy kép, majd egy videó: egy hatalmas teremről, egy hosszú fehér asztalról, aminek a két végén egy-egy ember ül, közel hozzájuk a tolmácsok, láthatóan jó hangulatban beszélgetnek, talán a békéről…
- 02. 01. kedd