„APÁK ÉS A FIÚK”
„– Az vezet a cselekvésben,
amit hasznosnak ismerünk el…
A mi korunkban a leghasznosabb
a tagadás, tehát mi tagadunk.
– Mindent?
– Mindent. (…)
– Ön tehát mindent tagad,
vagy pontosabban kifejezve,
mindent rombol…
No de építeni is kell.
– Ez már nem a mi dolgunk…
Előbb meg kell tisztítani a helyet.”
(Turgenyev: Apák és fiúk, 615. old.)
„Fiatalok! Tiétek a jövő!
Régebben úgy volt,
hogy a miénk lesz.”
(Sándor György)
Megint vitatkozunk. Megint egyre hangosabban. Egyre indulatosabban. Szinte kiabálunk már. Én lassabban mondom a magamét. Ő hadarva. Én keresem a szavakat. Ő szinte dobálja. Közben a kutya is fölkapja a fejét, egyikünktől a másikunkig rohan és esdeklően néz ránk: „mi ez, azonnal hagyjátok abba”! Én is, Ő is megsimogatja a kutya fejét. Megnyugszik: mégis szeretnek a gazdik. Megnyugszunk mi is: szeretjük egymást. Aztán tovább nézzük a meccset…
Mindig ugyanaz a kérdés.
Mindig ugyanaz a probléma.
Most már tizenkét éve.
Mert azóta változott meg minden. A változás óta viszont semmi sem változik. Dehogynem: romlik. Megint vészesen kettévált a világ: lettek a kiváltságosok, akiknek „szabadon” élhetnek, szavuk, joguk, pénzük van; akik „a magyarok”. És lett mindenki más. Az ellenségnek, „balsorsnak” tituláltak, „jobbágyságba” kényszerítettek.
Mint Turgenyev idejében. A krimi háború (1853-1856) után. De annak már százhatvan éve. Amikor történelmi változások érlelődtek. Amikor új eszmék, új társadalmi erők jelentek meg. Amikor aztán „hivatalosan” megszűnt a jobbágyság.
Amikor apák és fiúk egymásnak feszültek.
Apák és fiúk.
Hányszor feszültek egymásnak? Hányszor vitatkoztak, veszekedtek, dühöngtek egymással? És még hányszor fognak…
Emlékeztek Csurkára? Emlékeztek Grezsára? A szítókra?
Vajon ma, az orbánok, vargák, pintérek, gulyások, lázárok fiai: vitatkoznak, veszekednek apjukkal? Netán anyjukkal? Meghaladják őket?
Hallom a „nyugodt erő” dübörgését, a „folytatjuk” sunyi zümmögését, a „nemzeti hagyomány” hazug kinyilatkoztatását, ahogy a fiam is hallja: neki azonnal ökölbe szorul a keze. Hogyan írta Turgenyev: először tagadni, rombolni kell! És mi lesz azután?!
Apák és fiúk.
Egymásra mosolyognak.
Hisz egyetértenek…
- 02. 13. vasárnap