Többször és többen megszóltak már: hisz’ olyan szép az élet, már nyílnak a hóvirágok is (a völgyben ugyan még nem), csodálatosan megünnepeltük legkisebb unokám szülinapját, meghozta a futár a megrendelt könyvet is, este meccs lesz a tévében, hát kell ennél több?
Aztán betüremkedik a képernyőmre a putyini „békefenntartó” háború, az újabb „operatív törzs” (ami most „nemzetbiztonsági kabinet”) összehívása, a kormány, a lélegeztető gép-ajándékai az ukrán népnek és máris hervadozni kezdenek a még ki sem nyílt hóvirágok.
„Nincs nevetségesebb az embernél,” – olvasom Petőfit, „A világot fitymálják ajkai,/ S minth’ az eget akarná szántani/ Orrával, oly magasra tartja fel…”. Mintha a ma uralkodó embereiről írta volna 1847. szeptemberében, mintha látta volna a jövőt, vagyis azt a múltat, ami újra itt van. Mert egy szempillantás alatt megint megérkezett: „S mit végezhetsz egy pillantás alatt?/ Hódítál népeket, országokat?/ Hódítani csak gyávákat lehet,/ S az uralkodás ilyenek felett/ Dicsőség? ezt csak szégyenelned kell.” „Szégyeneli” magát ma valaki?
A József Attila gimnáziumba jártam „annak idején”, most tagja vagyok a „Jóskás öregdiákok” Facebook csoportnak, tegnap este beírta Barbara: „Ma az Újbudai József Attila Gimnázium tanárainak egy része is élt a polgári engedetlenség jogával. Mit szólnátok, ha ezen a fórumon is kifejeznénk szolidaritásunkat, mint Jóskás Öregdiákok az iskola mellett. Én mindenképpen beállok a sorba.” Eddig száz-negyvenhárman írtuk alá! Ketten kiröhögtek, gúnyolódtak rajtunk. Ők nem „szégyenelik” magukat…
Csöngetnek, megjött a „Háy János könyv”, a Mamikám, a „cigányellenes közhelyek” (végig-olvashatatlan) gyűjteménye, ami kritikusai szerint „Nem a rasszizmus kritikája, hanem maga a vegytiszta rasszizmus, irodalmi köntösben” („„Osztán jött anyánk, mer neki is az köllött, amit a Bogi kapott (…) Kicsi vótam, de még én is gondótam, hogy milyen lehet, meg undorodtam is, de az is eszembe jutott, hogy azé undorodok, mer nem velem csinálják.” (25-26.)), aztán az író (meg)magyarázza a leírtakat – miért nem bízza rám, olvasóra a döntést, hogy mit olvastam, azt-e, amit ő akart írni vagy mást?
„Megint jőnek, kopogtatnak” – de most (még) nem hozzánk, Zuglóba, Horváth Csabához ment ki az Ügyészség, közben Mészáros újabb földeket vett, a kormány kampányol a brüsszeli pénzekből vásárolt notebookokkal, Rubint Réka „elszabadult bulit” tart…
Petőfi dobol fülemben: „Dicsőséged, neved maradjon! hol?/ A nép is elvesz, melyhez tartozol./ Az ország, melyben most él nemzeted,/ Tenger volt egykor, s újra az lehet,/ S e föld is semmiségbe oszlik el./ Kevély ember, miben kevélykedel?”
- 02. 23. szerda