NEM IS TUDOM…
Vereség? Kudarc? Katasztrófa? Csak a szokásos? Megint fasiszták a magyar parlamentben? Orbán zseni? „Az a hülye vidék”? MZP? Elmész innen? Vissza se nézel? Folytatod?
Csak úgy tódulnak föl bennem, záporoznak rám a kérdések. Biztosan nálad is. Nem hagynak nyugodni. Téged se? Ugyan még kicsiket öklendezem, nyelem a gyomromban rúgkapáló(?) gombócot, de már nem nyúlok a Whiskyért. Többször átéltem ezt a helyzetet. Az utóbbi években csak ezt a helyzetet. Nem igaz: 2018 más volt. Hamis remény. De szép volt.
Túlélem ezt is.
És mégis!
Még nem mondom mamunak a hamut, még pelenkát sem hordok, oda jutok el, ahova akarok, segítség sem kell hozzá. Megértem, amit írnak, mondanak, talán még érvelni is tudok mellette-ellene, újraolvasom a Faustot, de kosarazni már nem fogok. „Az ember nem arra született, hogy legyőzzék… Az embert el lehet pusztítani, de nem lehet legyőzni” – írta Hemingway és látom az öreg halászt, aki már nyolcvannégy napja nem fogott halat, aztán mégis, érzem a zsigereimben, hogy küzdök én is, már meg is van, most fárasztom három napig, már alig vonszolja magát, már ki is fogom, itt van a hajóm alatt, de jönnek a cápák… és Santiagó segít…
Én sem arra születtem, hogy legyőzzenek. Néha elbizonytalanodom, de most tudom: IGAZAM VAN! Csak ez nem elég, ennél több kell. Ebben a hazában sokkal több! Még az is lehet, hogy az sem lesz elég. Hányan próbálták meg, hányan és hányan fogtak össze és mégse sikerült. Elbuktak? Dehogy: még most is „áldó imádság mellett/ Mondják el szent” neveiket.
Szóval: nem erre születtem, hogy legyőzzenek…
- 04. 06. szerda negyvenkettedik nap