(119.)
VISSZAVONTA…
Ma később megyünk Thesszával sétálni, nagyon meleg van, behúzódott az árnyékba szunyókálni. Nem zavarom: addig megelégszem az olvasással, morfondírozással magammal.
Olvasom a Magyar Közlöny 79. számában az utolsó áderi határozatot: „Az Alaptörvény 9. cikk (4) bekezdés i) pontja, valamint a magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény 9. §-a alapján – a Miniszterelnökséget vezető miniszter TKF-1/781/3/2022. számú előterjesztésére – Lazarcsuk Vaszily (névmódosítás előtti neve: Lazarcsuk Vaszily Pavlovics; születési hely, idő: Lonka [Szovjetunió], 1988. október 8.) magyar állampolgárságát visszavonom. Budapest, 2022. május 3. Áder János s. k., köztársasági elnök Ellenjegyzem: Dr. Gulyás Gergely s. k., Miniszterelnökséget vezető miniszter Budapest, 2022. május 6.” Talán ez volt az utolsó „bejegyzése”. „Méltó” hozzá. Pontosabban: jellemző. „Elegáns”, stílusos is. Egy megindokolatlan visszavonással „köszönt el”. Persze azt se tudtuk: mit-miért írt alá. Mert mindent aláírt. Schmitt Pál sem önálló „intézmény” akart lenni, nem is az lett. Hát Áder követte a példáját. Elbúcsúzott. Persze nem oda ment vissza, ahonnan jött, hanem a közpénzen vett, felújított, kicsicsázott és közpénzen fönntartott, védett villájába. Ahonnan járhat pecázni. A nyugdíjából (ami 190 minimál-nyugdíjjal rendelkező nyugdíjasnak havi pénze) telik majd horgokra. „Kiérdemelte”.
Vajon megírja majd emlékiratait? Milyen címet ad majd neki: „Hogyan történt?” Az már foglalt. „Kész a leltár”? Az is. Harcaim? Nem volt neki. Spongyát rá. Biztosan ő is jót akart. Mindenkinek jót. Csak nem sikerült. Akkor sem szólalt meg, amikor kellett volna. Csavar volt a gépezetben. Láncszem.
Milyen lesz majd a következő? Az előélete alapján nem várhatunk tőle sokat, újat, az elődeihez képest változó szerepfelfogást. A Fidesz alelnöke volt, hogyan lesz belőle a nemzet kifejezője, összefogója? Ünnepet rendeztetnek a zemberei a beiktatásához, a fél fővárost lezárják, inkább jósolok. Majd ő is megírja utána. Hogy mit és miért tett, nem tett. Mert a körülmények. A sajátos európai, brüsszeli föderatív föltételek. Amik nem kedveztek a magyar nemzeti érdekeknek. Ami pedig Európa jövője lett volna.
Thessza még mindig alszik, nagyon meleg van.
Beugrik Munkácsi Ernő könyvének egyik sora: „… miközben továbbra is megmaradtak a lojalitás és az engedelmesség talaján”. 1944-ben, a Zsidó Tanácsban. Mert még akkor is, ott is a keresztény(?) Magyarországra, a nyilasokkal szemben finnyás úri és középosztályra számítottak. Hogy az nem lehet. Ők úgysem engedik. Aztán mégis engedték, sőt tevőlegesen beszálltak. Nem menthető. Ők látták, nekik látniuk kellett, tudniuk kellett volna cselekedni. Mást cselekedtek. A lojalitást választották. Most „Vezér-demokrácia” van, azt sem tudom, mi az. Én diktatúrának érzem, ahol nem vagyok szabad…
Mindig vannak, lesznek aláírók; hogyan is „mondtuk” annak idején? Be kell lépni a pártba, mert mi majd jobban csináljuk. Hát beléptünk. Még nem írtuk meg az emlékiratainkat. De látjuk az eredményt. Érezzük. Minden nap. Van, aki már nem érzi. Mert elment. Új hazát keresni. Néha hazajön.
Thessza most fölemeli a fejét. De aztán visszaejti. Meleg van…
- 05. 14. szombat hetvenkilencedik nap