„HAGYJÁK BÉKÉN A GYEREKEINKET!”
mondta a miniszterelnök a Kossuth Rádióban, mert összexarta magát egy mesekönyvtől. „Ha bárki is azt gondolja, hogy egy futballmeccsre látogató gyerekeket lehet okolni bármiféle politikai megnyilvánulás miatt, az egy igazi idióta” – írta ki Twitterre Zoltán, a ”Na és sikerült” államtitkár. Ebben speciel igaza van: valójában nem a „gyerek” tehet róla. „A magyar ember csak a Jóisten, a hazája és a szerelme előtt térdel le” – nyilatkozta a zOrbán Viktor, de még gyereknapra nem vett Katonai Terepruhát unokáinak.
„Hagyják békén…”
A gyerek (azonban) lát. Rácsodálkozik mindenre. Megérzi a jót, a szépet; a rosszat is, a félelmet is. Nem tudja: hogyan reagáljon rá. Keresi a mintát, a követendőt. Kézenfekvő, ami közel van: a szülő, az óvónéni, a tanítóbácsi, a padtárs meg a tévé… Amikor minden „azonosat” mutat, akkor megnyugszik és azt követi. De mi lesz olyankor, amikor mást lát otthon, mást az oviban, az isiben és mást mond, sugall a tévé?! Mit tegyen, kit-mit kövessen? És amikor ráadásul „nyájban” van, kinn a stadionban, ahol hatalmas a tömeg, ami vonzza, mint az ár „viszi” magával?! (Beugrik a „fa@kalap” Parragh: nehogy má’ gondolkodókat, bölcsészeket képezzünk, neveljünk, még véleményük lesz…). Embert próbáló feladat, és ők még csak „palánták”.
„Hagyják békén…”
Háború van: ilyen is, és sajnos „olyan” is. Ha akarjuk, ha nem: benne vagyunk mi is. Ebben is, abban is. De azt hazudjuk: a magyarok kimaradnak, mert rezsi, mert olaj, mert… A gyerekeink, unokáink tudják, érzik ezt. Alkalmazkodnak. Hogyan is írta József Attila 1916-ban vagy ’17-ben
„KEDVES JOCÓ!
- ső strófa
De szeretnék gazdag lenni,
Egyszer libasültet enni,
Jó ruhába járni kelni,
S öt forintér kuglert venni.
- strófa
Mig a cukrot szopogatnám,
Uj ruhámat mutogatnám,
Dicsekednél fűnek fának,
Mi jó dolga van Attilának.”
Ma mivel dicsekednének a meccsen volt gyerekek? Mire lennének büszkék? Amikor majd néhány év múlva ránéznek a képekre, a róluk is készült, az unalomig ismételt felvételekre: mit látnak, mit éreznek majd? Büszkeséget? Szégyent?
Már én is ezt mondom a hatalomnak: „Hagyják békén a gyerekeinket!” – de nem fogják…
- 06. 06. pünkösdhétfő százkettedik nap
(Kép: Belénessy)