KÖNYVEK
Szeretem a könyveket. Néha „csak” megsimogatom egynek-egynek a borítóját, „csak” lapozgatom „őket”, beleszippantok a sajátos, semmivel össze nem téveszthető illatba, ami árad belőlük és máris cikáznak a képek, emberek, történetek, amiket „átéltem” miattuk.
Könyvek.
A „nevét is, virágát is tudom” valamennyinek, hisz „Itthon vagyok.” Ha meg akarok nyugodni, leveszek egyet a polcról. Ha meg akarok tudni valamit, akkor egy másikat. Ha emlékezni akarok, már nyúlok is a harmadik felé. Ni-ni, ott meg a szerelem könyve!
Könyvek.
Utazom velük. Előre-hátra a történelemben, a történetemben: az időben is, a térben is. Csodák. Pedig „csak” betűk, szavak, mondatok. Viszont ami belőlük nő: nem „gyönge ág” a fatörzsből! Költők, írók – gondolatok, az egész világ.
Könyvek.
Sötét van. Botorkálok körbe-körbe. Félek. Elakadtam. Már kérdéseim sincsenek. Válaszaim végképp. Hozzájuk menekülök. Rohanok. És máris jönnek a kérdések: honnan-hová, hogyan és miért? És a válaszok: „mellyel az elme tudomásul veszi/ a véges végtelent,/ a termelési erőket odakint s az/ ösztönöket idebent…”.
Könyvek.
A családtagjaim. Hű barátaim. A menekülésemben társaim. De jó, hogy vagytok!
- 08. 14. vasárnap egyszáz-hetvenegyedik nap
(ui: ugye te is szereted?!)