(137.)
KÖNYVEK
Egyszerre olvasok két könyvet. Néha így szoktam. Van, amikor az egyiket veszem elő, máskor a másikat. Párhuzamosan olvasom „őket”. Különösen olyankor teszek így, amikor … De mindegy is. Közben jár az agyam. Röpködnek a gondolataim. Megszűnik a világ köröttem. Csak a könyvek vannak. Benne a történetek. Amik persze nem hagynak nyugodni. Tovább gondolásra ösztökélnek. Kapcsolódó élményeket, borzalmakat kényszerítenek a mélyből felszínre. Bennük van az ember egész történelme.
Talán a jövője is.
Persze nem ugyanazt a jövőt láttatják. Vagy mégis?
Nem ugyanolyannak képzelik, Vagy mégis?
Egyik vagy a másik?
Vagy van bennük valami, ami egy irányba mutat?
Magyarázza egyik a másikat?
Csak a képzeletem játszik?
Az egyik jobban megérteti velem családom eredetét, történetét: múltját és jelenét. A másikból talán jobban érteni vélem, ők miért gondolkodnak úgy, ahogy. Az egyik dokumentum, a másik (talán) regény. Az egyik megvalósult, a másik…
Mindkettő az életről szól. Hogyan éltünk, hogyan éljünk egymás mellett. Mi emberek. Félünk és reagálunk a félelmeinkre. Ki így, ki úgy. Közben megcsaltattunk, becsapottunk. Két világ. Kibékíthetetlen világ. Kibékíthetetlenek?
Azok.
Nem lehetnek mások.
Kérdezem a rokont, aki hosszabb ideig dolgozott Afrikában, milyen volt ott, más kultúra, más szokások, sétálhatott-e az asszony egyedül és hidzsáb nélkül, szorongtak-e; „az akkor volt, nem volt még ez az őrület, meg nem véglegesen mentek oda, persze minden furcsa volt, mégis elfogadható, de voltak olyanok is közöttünk, a kint dolgozók közt, akiknek nem”.
„Őrület” – ízlelgetem a szót, amit persze előtte föl kellett szítani, ki kellett kényszeríteni, mert az emberek nem maguktól lesznek, válnak azzá. Ők akkor és ott elfogadták egymást. Egyik a másikat. A másik is az egyiket.
Persze a félelem. A belső pánik. Amikor nem értjük. Nem akarjuk megérteni. Amikor azt hisszük, a másik okozta. A másik okozza. És rögtön ütni akarunk. És ütünk is. Aztán visszaütnek…
Gondolkodni kéne. Előbb gondolkodni. Értelmezni a dolgokat. Megkülönböztetni a fontosát a lényegtelentől. Érezni a másik félelmét is. Megérteni azt is. Nem engedni az indulatoknak. Nem elfogadni azok gerjesztését. Akkor sem, ha „nagy” ember mondja…
A két könyv egyébként Herzl Tivadar Naplója és Jean Raspail Szentek tábora.
- 08. 24. szerda egyszáz-nyolcvanegyedik nap