(Pottyondi Edina)
Hazajött.
„Bezzeg odaát”- ból.”
Ahol…
Viszont itthon: „Tavasz, nyár, ősz, tél – de nem az igazi!”
Mondja: „ott senkit nem érdekel a politika, mindenki éli a normális életét, itthon meg…”
Most meg már Edina is (átmeneti időre): „szögre akasztotta” és elbúcsúzott, mert, hogy „úgy érzem magam, mint egy rossz passzban lévő hatvanas”, aki mindent a „politikán” keresztül szemlél.
A másik barátom is megró: „miért nem veszed észre a szépet, a jót”, a meleget és a fényt – tenném hozzá, de inkább hallgatok.
„Nem tudta, ki az a Kövér László” – zakatol a fejemben a „búcsú-video”, az aszpirin sem segít; ordítani tudnék, csapkodni, törni-zúzni mindent, én hajlott-hátú, már „semmire(sem)kellő, fölösleges hetvenes”, csak pötyögök a billentyűzeten, némán és réveteg; de belül lüktet, csattog és dobog még: ők miért nem látják, veszik észre, amit én, élném én az életem, ahogy ők is élik, de már a „Kövér-ek” bejöttek a spájzomba, a hálómba, hiába is üvölteném „nicht Kompott, nicht Kompott”…
„Nem tudta, ki az a Kövér László”, aki ott trónol a trónján, két kézzel kapaszkodik a karfába, és a havi minimálbér tizenötszöröséért a tanároknak hadovál, fenyeget, büntet és fogalma sincs honnan jött és hova tart…
Pilinszky jut az eszembe:
„Alvó szegek a jéghideg homokban.
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet.”
- 10. 04. kedd kétszáz-huszonegyedik nap