NAPLÓSZERŰEN

0 Flares Filament.io 0 Flares ×

(148.)

 

Ma olyan „ejtős” napom van megint: pihengetek, olvasgatok, sétálok egyet Thesszával, ahogyan az idő engedi.

Meg az agyam.

Mert az jár össze-vissza.

Nem hagy békében.

A nyavalyáim sem hagynak.

Ez már csak ilyen.

És ilyen is lesz: amíg nekem a világ…

 

Bevillannak az unokáim: a legidősebbnek most gólyabálozott végre; egy évvel ezelőtt az érettségi bankettje „oda lett” a Covid miatt, most ezt is bepótolhatta, de még nem beszéltük ki, milyen volt, remélem szuper, ráfér végre egy „kis-buli” a „csajra”, az elmúlt évet igazán jól legyűrte, nagyon büszkék vagyunk rá. Az én ballagási „bankettem” felejthetetlen volt: délután ötkor találkoztunk a „Jóskában”, összekapaszkodtunk és átmentünk a Móriczra, nagy feltűnést okoztunk, mert ’68-ban ez, az „össze-kapaszkodós séta” mégsem volt szokásos, aztán vissza a Feneketlen tó partján végig a ma már egyházi gimnáziumunkba, buliztunk éjfélig, majd elmentünk, talán Törökbálintra az egyik srác szüleinek a kertes-házába, az Oszi is jött velünk, hajnalig, inkább reggelig ábrándoztunk a jövőnkről, a szerelemről, a családról, hogy milyen világot építünk majd, hát bizony nem ilyenre gondoltunk…

A nyavalyáim állandóan közbeszólnak: a bal szememben volt egy szürke folt, az egyik pillanatról a másikra szétrobbant ezernyi parányi csillagra, most ott úszkálnak a fránya pöttyök a szememben, de legalább a nagy szürke eltűnt…

Tegnap voltunk a kicsiknél, a nagyobb reggel kihányta a reggelit, a menyemnek mindenképpen órát kellett tartania, hát átszaladtunk hozzájuk vigyázni rájuk. A legkisebbnek, Eriknek – egész idő alatt – be nem állt a szája, állandóan izgett-mozgott, szinte meg sem állt, persze aztán eljött az Ipadozás ideje is, ráklikkelt a Mesetárra és attól kezdve megszűnt a világ, pontosabban ő átrepült egy másik, egy sokkal szebbe, csodálatosabba, ahol a jó elnyeri és persze a rossz megkapja… Csillogott a szeme, nem is léteztünk számára, talán csak Krisztiánba kapaszkodott néha, aki amikor szöveges felirat úszott elő, akkor elolvasta a „kicsinek”, aztán sakkoztak egy jót a géppel, ahogy aza lenni szokott, hullámzott a parti a nyerésből vesztésbe és vissza, a végén besegítettem egy kicsit, nyertünk. Én biztosan…

Akkor belenyilallt a bal combomban a forgómba valami, föl kellett állnom, ami eltartott egy darabig, mire sikerült, de sikerült, jöttek a Pöttyös Túró Rudik sorban, egymás után az unokáknak, és már nem is éreztem a forgóm…

Szóval ma olyan „ejtős” napom van, csak a hírek ömlenek rendületlenül és kegyetlenül: a Türk Tanács hamis „béke-missziójáról; Kárász sunyi, értelmezhetetlen, azóta eltűnt kommentjéről; a nyugdíjasok panaszairól, hogy a kapott nyugdíj-kompenzációból rántottára is alig futja; Récsől „maximalizmusáról, hogy milyen is egy miniszterelnök lányának, unokái anyjának lenni; az „emberséges közbeszéd mellett kiálló nyilatkozat” aláíróiról; megint egy magyar vétóról, ami már a németeknél is kiverte a biztosítékot; a nem magyarrá vált két srácról, mert van az a pénz; de legalább az orosz kémfönök fia magyar lakcímet kapott, méghozzá Rogán régi jóbarátjának céges ingatlanában.

 

Végül is ma egy ilyen „ejtős” napom van: pihengetek, olvasgatok, sétálok egyet Thesszával, ahogyan az idő engedi.

Meg az agyam.

Mert az jár össze-vissza.

Nem hagy békében.

A nyavalyáim sem hagynak.

Ez már csak ilyen.

És ilyen is lesz: amíg lesz nekem a világ???

 

  1. 11. 11. péntek kétszáz-ötvenkilencedik nap
0 Flares Twitter 0 Facebook 0 Google+ 0 Email -- Filament.io 0 Flares ×

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.