BOCSIKA!

0 Flares Filament.io 0 Flares ×

 

Játszunk. Ülünk a szőnyegen és gurítgatjuk egymásnak a színes golyókat. Néha összeütköznek és elpattanva a sarokba gurulnak, néha elsuhannak – csak úgy – egymás mellett. Az ötéves kisunokám kacarászik, újból és újból az elgurultak után mászik és elölről kezdi a gurítgatást. A percek nesztelenül – ahogyan az üveggolyók is – suhannak, rohannak, de ők összeütközéstelenül. Hirtelen az unokám fölpattan (bár így tudnék én is!), hagyja a (dagadt ruhákat) golyókat másra és már a kezében a villogó fénykarddal jön velem harcolni és nyerni, közben véletlenül rálép a lábam-ujjára, én fölszisszenek, ő megáll, lehúzom a zoknit, mutatom a körmöm alatti lila foltot, ami persze nem ettől a „balesettől” keletkezett, ő azonnal lekuporodik mellém és mondja: „bocsika!”, megnyugtatom, ez a folt már régóta ott van, csak lassan-lassan szívódik föl…

 

Tudod, K. Róbert, csak ennyi kellett volna, egy „bocsika”, de hát tudom, „fideszes” vagy, nem ismerheted ezt a szót, ami (talán) elvezethetne a békéhez is…

 

  1. 11. 12. szombat kétszáz-hatvanadik nap
0 Flares Twitter 0 Facebook 0 Google+ 0 Email -- Filament.io 0 Flares ×

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük