Régen találkoztunk.
Talán a Covid.
Talán az elmúlás.
Talán a fontossági sorrend.
Most megint összejöttünk.
Mintha tegnap váltunk volna csak el.
Azonnal megtaláltuk a szavakat.
A gesztusokat.
A témát nem is kellett keresnünk.
Mert ez ma minden – független értelmiségiek között zajló – beszélgetésben (előbb-utóbb) központi témává válik: „de mitől fog változni?!” Mert a tényeket mindenki ismeri, a helyzetet mindenki azonosnak ítéli: rossznak és rövidtávon kilátástalannak. „De mitől fog változni?!” Ilyenkor már megoszlanak a vélemények, ilyenkor beindul a vita, ilyenkor kiderül, mennyire nem értjük meg egymást, mennyire mások vagyunk a kiinduló helyzetünkben, milyen és mennyi „veszíteni-valónk” van még most is. Mert hát ugye ott vannak a gyerekek. Meg az unokák. Meg hát és mégis mi csak-csak viszonylagos „jólétben” élünk, megvan mindenünk, ami kell, néha-néha még utazásra, kiruccanásra is telik, kell ennél több? Hogy mindenki elszalad, rohan mellettünk? Hogy azért már mi is megfontoltabban kószálunk a Lidl-ben? Azért rá-ránézünk a termosztátra, napjában többször is? De azér’ rendben mennek a dolgaink, mindjárt jön a karácsony is, most is csócsáljuk a tiramisunkat, bele-belekortyolunk a vörös borunkba, milyen jól elbeszélgetünk. Mert azok a fránya ellenzéki pártok, meg a vezetőik: tehetségtelenek, nem találják az igazi hangot (hozzánk), olyan tenye-tunyák, nem az igaziak, téblábolnak csak, nem is igazán történik valami, ha a sarkukra állnának, mert mindig lenne valami, aztán mégse. Csak forradalom, fölfordulás ne legyen! Mit lehet tudni, mi lenne annak a vége, a gyereknek is mondom mindig, vigyázzon azoknál a tüntetéseknél, nehogy valami balhé legyen a végén, mégiscsak egy életünk van, akkor már azt bírjuk ki, éljük le, akár így is…
Beszélgetünk tovább, csócsáljuk a tiramisunkat, azt gondoljuk, hisszük: látjuk a fát is, az erdőt is – talán az ösvényt is, ami a sötétségbe vagy onnan kivezet(ne). „Tudnivaló, hogy egyszer azokra is sor kerül, akik abban reménykednek, hogy a kollaborálás a túlélés záloga” – idézte Baranyi Ferenc Mészáros Tamást a Ballada a hunyászkodókról kötetében. És mi nem is vagyunk „kollaboránsok”.
„De mitől fog változni?!”
Régen találkoztunk.
Talán a Covid.
Talán az elmúlás.
Talán a fontossági sorrend.
Most megint összejöttünk.
Mintha tegnap váltunk volna csak el.
Azonnal megtaláltuk a szavakat.
A gesztusokat.
A témát nem is kellett keresnünk.
- 11. 15. kedd kétszáz-hatvanharmadik nap
#ner #értelmiség