Ez most nem lesz egy vidám bejegyzés.
Tőlem biztosan megszoktátok már.
Nem lesz szó benne se a Holokausztról, se zsidókról, fociról se.
Csak a regnáló hatalomról.
Öregszel. Én is. Egyre többen és többen. Már majdnem kétmillióan vagyunk – hatvan felett – Magyarországon. Mert a világ már csak ilyen. Már túléljük a csecsemőkori betegségeket, a vírusok meg-megújuló támadásait, a háborúkat és a békéket is. Én, te, mi lettünk, vagyunk a túlélők! Túléljük(?) még ezt az időszakot is. Meglátod! De, a tér egyre szűkül, egyre kisebb. A sétáink egyre rövidebbek – az emlékeink viszont egyre hosszabbak lesznek. Hogyan is írta Juhász Gyula:
„Az öregség. Fáradt tekintetében
Kihúny a vak mohóság, kapzsiság
S szelíden pislog az emlék világa.
A keze nem szorul konok ökölbe,
De símogató békélten pihen meg
Az ifjúság fején és vállain.”
A kiszolgáltatottság botját már nem eresztjük. Remegő kezünkkel görcsösen szorítjuk. Még, amit tehetünk, tudunk – tesszük. De már védelemre szorulunk. És a kultúránk, a hagyományaink szerint meg is kapjuk: szeretetben, törődésben, együttérzésben. Pedig ma mindenkinek nehéz. Nagyon nehéz. És mégis: eddig ebben nem történt változás.
De most, ez a kormány ezen is változtatott: kezdte a nyugdíjrendszer állami garanciájának alkotmányos megszüntetésével, folytatta a szociális törvény módosításával és most a egészségügyi rendszer tervezett átalakításával ráteszi a pontot az i-re. Az államnak már nem vagyunk – a többiekkel – „egyenlő” állampolgárai. „Annyit érsz csak, amennyid van…” – mondta egykoron a mára megint miniszter fácánölő. Neked nem emelik milliósra sem a fizetésedet, sem a nyugdíjadat, szociális segélyedet. Te nem vagy hittant oktató, hát neked-nekem-neki coki! Mert a szankciók, mert az ár-sapkák, mert Soros, mert a fa@om tudja miért. Csak. Mert NEKI inkább stadion kell a háza sarkába, Olimpiát akar megnyitni, űrhajót akar a világűrbe lőni, hogy a Holdról is lássák.
És mi mégis élünk!
„A haja őszén megcsillan mosolygón
A verőfény, mint a havas mezőkön,
Melyek fölött a kéklő végtelen van.”
Tudjátok: ez nem költségvetési kérdés! Még csak nem is a rezsié. Ez nem arról szól, hogy nem jut már erre meg arra pénz. Nem. Ez nem igaz. Ez hazugság. Az ő hazugsága. „Akarhatná” „csinálhatná” másképpen is. Megtehetné. Futna rá, jutna rá. De nem akarja. Mert már elszállt vele a világ…
Legalább a legkisebb unokám már majdnem a csúcsra ért! Falmászásban…
Ez most nem volt egy vidám bejegyzés.
Tőlem biztosan megszoktátok már.
Nem volt szó benne se a Holokausztról, se zsidókról, fociról se.
Csak a regnáló hatalomról.
- 11. 25. péntek kétszáz-hetvenharmadik nap
#NER #Orbán