CSAK EGY KÉP
Nézem.
„Csak” egy kép.
Az Astoriáról.
1934-ben.
Emberek.
Mennek a dolgukra.
Villamosok.
Hallom a csilingelésüket.
Mindenütt fák.
Kihúzott redőnyök.
Süt a nap.
1934-ben.
Anyám hároméves.
Apám hat.
Még nem ismerik egymást.
Se azt: mi vár rájuk.
„Csak” egy kép.
Amott egy hirdető oszlop.
Itt meg autók.
Még baloldalon.
Nyugalom.
Béke.
Pedig már Hitler van hatalmon.
Már „rendeletileg” kormányoz.
Még nem rendezték meg az Olimpiát Berlinben.
Még Jesse Owens se nyerte meg a négy aranyát.
„Csak” egy kép.
Aluljáró sincs még.
Már a Kommün is múlt.
Talán 44-es villamos.
Épp száll fel valaki.
Kabátban.
Sárga csillag nélkül.
Sehol egy rendőr.
Fények árnyékok.
Béke.
„Csak” egy kép.
Sinkó már megírta.
Az Optimistákat.
Még nem jelent meg.
A könyv.
Később se nagyon.
Pedig…
„Csak” egy kép.
Ma már csak kép.
Minden megváltozott.
Hitler sincs.
Anyám, apám sem élnek már.
Villamosok se járnak ott.
Emberek a föld alatt.
Fák még elvétve.
Az Astoriánál.
Arrafelé dolgoztam.
Később.
Egy „más” világban.
Az utcák őrizik lépteim nyomát.
Talán – ma is.
„Csak” egy kép…
- 03. 07. kedd
(Kép: József Sebestyén)