(1962.)
Ülnek.
Nem beszélnek.
A padon.
Az egyiken kalap
Egy kicsit a szemére döntve.
A másikon svájci sapka.
Éppen rágyújt.
Szipka a szájban.
Benne talán Munkás, vagy Kossuth.
Kifelé gyújtja a gyufát.
Úgy kell.
Úgy szokta.
Bot a lábai között.
Háttal ülnek az útnak.
A macskaköves útnak.
Kabátban.
A Nap csak enyhén melegít.
Néznek.
Nem beszélnek.
Két öreg.
A múlt században születhettek.
A padnál is idősebbek.
Mennyi mindent mesélhetnek.
Ha vannak gyerekeik, unokáik, talán déd…
A két háborúról.
’56-ról még nem.
1962-ben.
Hol születtek?
Honnan indulhattak?
Hova jutottak?
Magyarországról megint Magyarországra?
Lentről föl?
Aztán megint le?
Hazából ki?
Aztán gyalog vissza?
A történelem sodrában?
Az „ütött-kopott utcák nevét” dúdolva?
Mert itt születtek, ez a hazájuk?
Most csak ülnek.
A Millenniumi Földalattin utaztak vajon?
És az első csilingelő villamoson?
Gyerekekként, fogva anyjuk kezét?
És: jártak-e polgáriba?
Utána mi lett velük?
Most ülnek.
Nem beszélnek.
Egyikük akár Bandi bácsi is lehetne.
Vagy Fecó bácsi.
Nem ők azok.
És az életük?
Hasonló utat jártak végig?
Fényben és árnyékban?
Ha mögöttük a macskakövek mesélni tudnának!
Csak simán hallgatnak.
Most hatalmas gumikerék alatt „nyögnek”.
Korábban paták csattogtak rajtuk.
Ők csak ülnek.
Fejükben a filmjük.
Biztosan Oscar Díjas lenne.
Mennyien „írták” a történetüket?!
Ferenc József, Kun Béla, a trianoni döntést hozok, az Ellentengernagy, Rákosi, Nagy Imre, Kádár…
És persze munkások-parasztok.
És ők, maguk.
Most csak ülnek.
A cigi még nem gyulladt meg.
- 03. 15. szerda
(Kép: József Sebestyén)