A nemzetközi és a hazai burzsoázia elleni harc fokozódik! Ébernek kell lennünk, mert az ellenség nem nyugszik! Szocialista sporttal a békéért! Éljen a párt és a dolgozó nép megbonthatatlan…!
Nem is olyan rég’, még ezek a jelszavak voltak – csupa nagy betűvel – pingálva a táblákra, amiket a vonulók vittek a május elsejei felvonulásokon.
Ma már nincsenek.
Május elsejei felvonulások.
A „jelszavak” velünk maradtak.
Ugyanúgy butítanak, hülyítenek.
Van, amikor nem táblákról köszönnek be a hálószobánkba.
„Csak” a szokásos péntek reggeli közszó-mocsokból.
Magától a miniszterelnöktől.
Ne mondjátok: ne foglalkozzá’ már állandóan vele.
Már késő.
Hat.
Őrjítően hat.
Tegnap például az egyik pomázi önkormányzati képviselő a Facebook oldalán megköszönte.
A pomáziak segítségét.
Hogy csaknem egymillió forintot befizettek az önkormányzat szolidaritási számlájára, amibő támogatni lehet majd az időseket, akiknek a rezsire sem telik.
Mert olyan magas a gázszámlájuk.
Erre „valaki” azt válaszolta: „…és minél tovább támogatjátok a háborúpárti ellenzéket, s nem tértek mihamarabb észhez, annál többször kell majd ilyen és ehhez hasonló mondatokat szövegezned. Sok sikert hozzá!” És egy gifet is a kommentje alá biggyesztett, amiben egy kisgyerek akar verekedni.
Merthogy Pomázon nem a Fidesz nyert.
Hanem a civil összefogás.
Akik persze így „ellenzék” lettek.
Azaz ellenség – még egy „kisgyereknek” is.
Szomorú, nagyon szomorú.
Vitázni kellene, szembeszállni?
Megértené?
Elgondolkodna egy kicsit?
Másképpen nézne a világra?
Hisz ma sem hisz a szemének, a fülének, a korgó gyomrának, a fűtésszámlájának…
„Este van, egy nappal rövidebb, lásd, ujra a fogság
és egy nappal az élet is. Alszik a tábor…”
- 03. 31. péntek