Próbálom megírni.
Napról napra.
Azt: ahogyan élünk.
Ebben a xar világban.
Benne Magyarországgal.
Közben levágom a füvet.
Aztán vissza.
Izzadtan, lucskosan.
Mert közben is cikáztak.
A gondolatok.
Tettekké nem váló gondolatok.
Hiába: már kifele tartok.
A vidéki rokonra, a tanítóra gondolok.
Hogyan tudnék segíteni neki.
Hogyan tudna ő segíteni a nebulóinak, a diákjainak.
Tüzeljem?
Visszafogjam?
Az ő élete.
De ha ő se…
Thessza ma nyugtalan – biztos az idő.
Tegnap is tüntettek.
A diákok.
A tanáraikért.
Pintér tegnap se ment ki.
Tegnap a pribékjei sem.
Most éppen kisütött a nap.
Ő csak hazudik.
Tovább.
Nemcsak reggel, délben, este.
Ebben él.
Már csak így tud.
Közben számolja a közpénz-milliárdjait.
És Erdohgnért imádkozik.
Talán vihar jön: föltámadt a szél, be kéne húznom a napernyőket…
Próbálom megírni.
Napról napra.
Azt: ahogyan élünk.
Ebben a xar világban.
Benne Magyarországgal.
- 06. 02. péntek