Nézem a sorozatot.
A Borgent.
A dán politikai sorozatot.
Ami a dán politikai elit hozzáállásról, erkölcsi felfogásáról, stiklijeiről; a média szerepéről és a közvéleményformálók felelősségéről, magánéletéről szól.
Meg sok minden másról is.
Meg kell nézni!
De hát Dánia az Dánia.
Magyarország meg Magyarország.
Össze se lehet(ne) hasonlítani.
(Legföljebb majd, amikor, hogyan is mondta a miniszter vagy az MNB elnöke: majd 2030-ban, amint utolértük őket.)
Persze ez nem a gazdaságról, ez a film nem a GDP alakulásáról szól.
Hanem EMBEREKRŐL.
Akik a hatalomban, az életben is csetlenek-botlanak.
Próbálnak talpon maradni.
Nyerni.
A választásokon, vagy a nézőszámokban.
Minden eszközt megragadnak.
Tisztességesen is, meg nem is.
Elbuknak, fölállnak – eltűnnek a süllyesztőben.
Ez a DEMOKRÁCIA.
Persze Churchill óta tudjuk: „A demokrácia a kormányzás legrosszabb formája, leszámítva azokat, amiket már próbáltunk.”.
Viszont a film a dán parlamentről szól.
A dán demokráciáról.
Nem a magyarról.
Meg kell nézni!
Vajon: ki nézi majd meg?
És mire gondol majd közben?
Lévai Anikóra?
Lázár Jánosra?
A vak komondorra?
Hogy „nálunk” ilyen nem történhet meg?
Mert nálunk nem lesz „NŐ” miniszterelnök?
Nem tudom elképzelni…
Tüntetés-tüntetés hátán!
Menekülnek a pedagógusok a szakmából.
Folyik az évszázad magyar pere a végrehajtókról – szálai már a kormányzatig érnek.
A magyar miniszterelnök közpénzen röpköd meccset nézni.
Lombkoronasétányok épülnek – magánzsebeket gazdagítva.
„Lepsénynél még megvolt” a polgármester, akinek már bírósági papírja is van…
Meg kell nézni!
Úgysem fogod.
Megnézni.
Mást nézel, hallgatsz.
Talán a szívedre.
Nem, arra nem hallgatsz.
Akkor: „Láss, ne csak nézz!”
Persze: Magyarországon vagyunk, itt minden megy tovább, rendületlenül…
- 06. 23. péntek