„Katalinka, szállj el!
Jönnek a törökök;
Sós kútba tesznek,
Onnan is kivesznek;
Kerék alá tesznek;
Onnan is kivesznek;
Ihol jönnek a törökök,
Mindjárt utol érnek!”
Novák asszony!
„Istened” kegyelméből felkent nagysága!
Nyugdíjas „honfitársad” vagyok.
(Nekem az „Istened”, aki „most jött a templomból”, nem adott – tőlem/tőlünk csak elvett.)
Elolvastalak.
Bevallom: nem akartam elrontani az évkezdést, ezért – a fizetett hirdetéses beharangozóid ellenére – nem hallgattalak meg!
Az is untig elég volt – mármint az elolvasásod.
Most már mindegy – ha így kell indulnia, akkor így indul, talán nem ilyen lesz a végéig.
Elolvasni „sem volt könnyű” – hát még megélni!
Ahogyan írtad, vagyis mondtad: háborgó tengerről, tomboló forgószélről, viharos hullámzásról hadováltál össze-vissza, de téged ez a „veszélyhelyzet” n(s)em érdekelt (ahogyan mi, egyszerű halandók sem); szálldostál minden felé, tárgyalgattál mindenkivel, aki arra járt és hajlandó volt veled.
Hogyan is mondtad/írtad: „sok családban szinte folyamatos a betegeskedés, mintha az immunrendszerünk is legyengült volna” – az bizony legyengült, a milliárdokért vett lélegeztetőgépek, az utóbb bevallottan hatástalan szputnyik-oltóanyagok, a rezsivédelem ellenére, mert biztosan tudod (ha máshonnan nem, a „belső” jelentésekből), a magyar egészségügyi rendszer is „halódik”, az orvosok-ápolók a teljesítóképességük határán – anyagi eszközeik meg a béka se@@e alatt; hiába nevezgettek ki újabb és újabb „csicska” kórházigazgatókat, egészségügyi hivatalnokokat, szervezgetitek át az ügyeleti rendszert, változtatjátok a sürgősségi ellátást – a pénz másra megy el: stadionokra, űrutazásra, csádi magyar haderőre…
A helyi-önkormányzati és civil segítőket – akik legalább helyismerettel, lelkesedéssel, tenni-akarással rendelkeznek – „ellenségeiteknek” tekintitek/tartjátok és ott akadályozzátok az önkéntes munkájukat, ahol csak tudjátok: pénzt csak a „csókosoknak”, a „listátokon” szereplőknek adtok, a többieket jogilag is ellehetetlenítitek.
Hát persze, hogy „az immunrendszerünk is legyengült”!
„De legalább békében élünk” – akkor mi a fü@@inek van évek óta kihirdetve a veszélyhelyzet, akkor mi a fa@@nak plakátozzátok ki az országot azokkal a gyűlöletkeltő förmedvényekkel?
Tájékoztatlak Katalin asszony: örültem én is a budapesti atlétikai VB-nek, az aranylábúak sikereinek, a két Nobel díjnak – de jobban örültem volna, ha nem nekem és sorstársaimnak kellett volna meghiteleznem-előlegeznem a rávalót, mert hülye azér’ nem vagyok, tudom, most is belőlem éltek, ahogy a hűbéreseitek, se@@nyalóitok is.
Nekem/nekünk nemcsak húsz évvel ezelőtt volt izgalmas várakozás az Unió iránt, ma is az, ha akarod/akarjátok, ha nem: a reményt testesítik meg az általad/általatok felkeltett zűrzavarban.
A reményről, a derűről is írtál/mondtál mindenfélét – mennyire hiteltelenül „pacásan-hamisan” csengtek szavaid, mintha nem tudnád: tömegesen menekülnek a fiatalok Magyarországról, ha jönnek menekülők, azonnal tovább utaznak országunkból – vaj’h miért?!
Te, Katalin az Olimpiát, a paraolimpiát, a foci EB-t várod, „Futni, túrázni, úszni, bringázni, focizni, kondizni” hívsz bennünket (is), akik alig várjuk a hó elején a postást, lejjebb csavarjuk a fűtést…
– Gyertek haza, ludaim!
– Nem megyünk.
– Miért?
– Félünk.
– Mitől?
– Farkastól.
– Hol a farkas?
– Bokorban.
– Mit csinál?
– Mosdik.
– Mibe mosdik?
– Aranymedencébe´.
– Mibe törölközik?
– Kiscica farkába.
- 01. 01. hétfő