(1973-ból)
Akár én is lehetnék.
A haj, az öltöny, a cipő.
De nem: fehér zsebkendőt nem tettem a zsebembe.
Viszont a kezemet én is ilyen óvatosan-védőn-szerelmesen tettem a derekadra.
De mi nem a Blahára jártunk – a lágymányosi Duna-partra.
Akkor végeztem.
Az egyetemen.
A közgázon.
Akkor még ott volt az aulában a szobor.
(Amikor a legidősebb fiam, harmincvalahány évvel később megkapta a második diplomáját ugyanott, még akkor is ott volt.)
Ma már nincs ott.
De nemcsak ez változott…
Nézem a képet.
1973-ból.
Már lelőtték a balassagyarmati egyik túszejtő fiút.
Már elküldte Magyarország Vietnámnak az ötmillió forintos gyorssegélyt.
Már bemutatták a Petőfi filmet, a ’73-at!
Már vége lett a vietnámi háborúnak!
Megkezdődtek a Varsói Szerződés és a NATO között a tárgyalások a haderők csökkentéséről.
Már Amerika a Watergate-től hangos.
Szeptember 15-én átlépem, mint főelőadó a Pénzügyminisztérium bejáratát…
Nézem a képet.
1973-ból.
Előttem a világ!
Ide nekem a világot!
Pedig „csak” a negyedik emeleten volt a szobánk.
A Papp Gabival.
Mellettünk a Kalmár Tibi bá’ dolgozott.
Velünk szemben a Szalai Erzsi.
Valahol a folyosó végén Bokros Lajos és a Surányi Gyuri.
Meg a Jánosi Feri bá’.
Micsoda tudás halmozódott azon az emeleten!
Pedig akkor már volt Kádár Brezsnyevnél.
Pedig akkor már tartott az Új Gazdasági Mechanizmus „aggasztó következményeinek” a revideálása.
Viszont a Pénzügyminisztériumban Faluvégi Lajos fiatalított.
Frissített.
Új hangok, új szelek fújdogáltak – mégis!
Micsoda idők voltak!
Nézem a képet.
1973-ból.
A Blahán a fiatalokat.
A lányt a cigivel.
Ott a Corvin áruház is!
Ott dolgozott Cuni néni, apám testvérének a felesége.
Még megvolt a Nemzeti is.
A Népstadion is.
Nem voltam még szemüveges…
Nézem a képet.
1973-ból.
Nagyot fordult azóta a világ!
Ez a rendje.
Ha forogni kell, forogni fog.
Megállni nem szabad.
És elgondolkodni?!
Nézem a képet.
1973-ból.
Akár én is lehetnék.
A haj, az öltöny, a cipő.
De nem: fehér zsebkendőt nem tettem a zsebembe.
Viszont a kezemet én is ilyen óvatosan-védőn-szerelmesen tettem a derekadra.
De mi nem a Blahára jártunk – a lágymányosi Duna-partra.
Akkor végeztem.
Az egyetemen.
A közgázon.
Akkor még ott volt az aulában a szobor.
(Amikor a legidősebb fiam, harmincvalahány évvel később megkapta a második diplomáját ugyanott, még akkor is ott volt.)
Ma már nincs ott.
De nemcsak ez változott…
- 04. 02. kedd
(Kép: Urbán Tamás / Fortepan)