(1975-ből)
Nézem a képet.
Az autókat, a végeláthatatlan kocsisort.
A Balatonról, talán a Velencei tótól, Győrből, Szombathelyről vagy máshonnan jönnek.
A kocsik világító „szemeit”.
A fényeket.
Amik nem az ostor-lámpákból jönnek.
Azok még nem világítanak.
Nagyon drága volt „korán” fölkapcsolni.
Már akkor is.
De a mi sztrádánk volt!
Amit már akkor is kinőttünk.
1975-ben.
De most nem is azt nézem.
Ma április 4-e van!
(Nekem) A felszabadulás napja!
Osztapenko szobrát látom.
Akkor még ott volt.
1951 óta.
Te is tudod: ki volt ő?
„Csak” egy egyszerű bányász.
Aki a II. Világháborúban lövész lett a Vörös Hadseregben.
Aztán 1944 december 29-én – Budaörs felől érkezve – parlamenter.
Aki megadásra akarta rábírni a német katonákat, akiknek Hitler utasításba adta, „Budapest erőd”, védeni kell.
Minden áron!
Osztapenko hősi halált halt, a szovjet aknatűzben.
(Ahogyan Vecsés felől érkezve Steinmetz is.)
A szobor ennek, a parlamenterégnek állított emléket.
Amit ’56-ban ledöntöttek, majd ’58-ban újraöntöttek és ugyanott kiállítottak.
Hogy aztán ’93-ban a Szoborparkba szállítsák…
Nézem a képet.
Az Osztapenko szobrot látom.
Április 4-e van…
- 04. 04. csütörtök
(Kép: múlt-kor)