(Párizsból?)
Voltál már a Louvre-ben?
Láttad már a Mona Lisát?
Közelről?
És „élőben”?
Csak figyelned kell(ene)…
Rohansz.
Mindig.
A dolgodra.
Mert mindig van valami.
Nincs megállás.
Hisz’ már meg is születtél.
Már nem is emlékszel a bölcsis Kati nénire, talán szőke volt és kontyba volt kötve a haja?
Hogy is hívták az oviban az óvónénit, hát akivel olyan jókat játszottunk, húzogattuk a lányok haját?
Ki is volt a padtársam a Csaba utcai általánosban, talán a Takács Peti, aki mindig sötétkék nadrágban járt és voltunk náluk zsúron is?
Vajon él-e még Krasznai tanár úr?
És a Ménesi, a gimiből?
És megvan-e még az a pad, ott a Feneketlen tó partján?!
És már hetvenöt lettél…
Miért kell úgy rohanni?
Még csak körül sem nézel – magad mellé sem.
Pedig valamikor talán te is ültél „csillámló sziklafalon”; a Balaton partján nézve a naplementét; zászlót lobogtatva vonultál a tribün előtt; ordibálva-szurkoltált a Népstadionban; rohangáltál Várnában a tenger homokjában – talán a Louvre-ba is eljutottál megcsodálni…
Mit láttál?
Az impresszionistákat is?
Kétszer is voltál?
És, észrevetted az utcákon a Mona Lisákat?
Csak megyünk, rohanunk.
Nem nézünk se erre, se arra.
Lehajtott fejjel haladunk.
Pedig ott vannak, körülöttünk-bennünk a Mona Lisák…
Voltál már a Louvre-ben?
Láttad már a Mona Lisát?
Közelről?
És „élőben”?
Csak figyelned kell(ene)…
- 06. 19. szerda
(Kép: Clémentine Mélois)