Gyűlnek, csak gyűlnek.
A vázlatok, a témák, az ötletek.
Néhol már a nyitó-mondat is megvan.
Mégse, nem íródnak meg.
Ezek „csak” rólam-rólad-rólunk szólnának.
Pillanatokainkról, örömeinkről-bánatainkról, talán az unokáinkról is.
De nem íródnak meg.
Az istennek sem.
Pedig nem szólnának arról, hogy találkoznék az ukrán elnökkel.
Arról sem, hogy az orosszal is.
Mert „BÉKEMISSZIÓ” elhivatottságom van.
Meg, hogy – utána – megyek a Türk Tanács ülésére.
Korábban arról sem írtam, kilépek a Néppártból, még azelőtt a pillanat előtt, hogy kizárnának.
Arról sem, hogy bolhából elefántnak képzelem magam. (Bár akár lehetnék is az, ha csak a hasamat nézzük.)
A focimániámról sem.
Pedig „szeretem a focit”.
De nem jutottunk a nyolcba.
A tizenhatba se.
Szerencsére: képzeld el, hogy rohant volna vissza megnézni a meccset – Németországban?!
Nem adtam neki fölhatalmazást, hogy röpdössön, ahova csak akar.
Mások igen.
Demokrácia van.
Hát röpdös.
Az van?
Már megint „lett” Tiszánk is.
Hogy szép, szabályozott mederben folyjék.
Hát úgy folyik.
Demokrácia van.
Úgy folyik, ahogy csak akar.
Az is…
Nem erről akartam írni.
A vázlatok, jegyzetek, az első mondatok nem erről szólnak.
„Csak” az elviselőkről, az elszenvedőkről, a hazájukban migráns-idegeneknek bélyegzettekről.
A tátogó halakról, a levegő után kapkodó fuldokolókról.
A következményekről.
Az meg kit érdekel.
Amikor ő szárnyal a magosban…
Gyűlnek, csak gyűlnek.
A vázlatok, a témák, az ötletek.
Néhol már a nyitó-mondat is megvan.
Mégse, nem íródnak meg.
Ezek „csak” rólam-rólad-rólunk szólnának.
Pillanatokainkról, örömeinkről-bánatainkról, talán az unokáinkról is.
- 07. 05. péntek