MEGTÖMÖM A PIPÁMAT…
Túl vagyok a mindennapi reggeli ténykedéseken.
A reggelin is. Már a kávét is megittam: jöhet a pipa!
Az „előadás” a pipa kiválasztásával kezdődik, melyikkel induljon a nap: a nagyobb öblössel, a karcsú elnyújtott nyakúval, legyen inkább az a jó-öreg fekete? Nem egyszerű a megoldás: hangulat-függő! Ma például rosszul aludtam: forgolódtam, óránként ki kellett mennem, kétszer is fölkapcsoltam a villanyt és elkezdtem olvasni – de az sem segített. Vannak ilyen éjszakáim. Egyre gyakrabban. Szóval akkor legyen a jó-öreg fekete.
Közben jár az agyam. Soha nem nyugszik. Zakatol. Nem hagy békén. De ez a jó! Hírek, a most olvasott könyvek mondatai, a tegnap este megnézett film története, mind-mind fölbugyognak.
Jár a kezem: szétszedem a pipát, már külön van a pipafej és a szár a szopókával; kiveszem a szárból a filtert és látom, már ki kell dobni, hát kidobom a pipa-hamutálamba. Aztán hozzáfogok a tisztításhoz: kiveszem a dobozból az Angelo tisztító-szerszámot, a táguló-forgó késekkel el kezdem tisztogatni a pipafejet, óvatosan hozzáütögetem a hamutálban lévő parafa-ütögetőhöz, majd az apró koromszemecskéket belepotyogtatom a hamutálba; akkor következik a nyak tisztogatása: lassan, kör-körösen forgatva „belefúrom” a nyakba a furaton keresztül az Angelo fúró-szárát, majd kihúzom és letisztogatom a sok fekete koromtól.
Közben jár az agyam. Beugrik a tegnap esti film: két ember, egy rendőrnő és egy zenész „véletlenül” találkoznak és újból és újból összefutnak. Mindkettőjüknek titkaik vannak, súlyos „terhet” hurcolnak magukban, csak cipelik és cipelik, nem tudják lerakni. Aztán persze „kibeszélik” magukból és a jó elnyeri jutalmát. Most arra gondolok: hányan vagyunk így, hányan hurcolnak, hányan hurcolunk terheket és képtelenek vagyunk megszabadulni tőle. Pedig csak egy pici segítség kellene, egy picike belső plusz-akarat, de lehet, hogy ma arra sem futja.
A pipafejet most megsimogatom, nem érzek rajta sérülést, előveszem a „deniclean” tisztító-folyadékot, lecsavarom a kupakot és óvatosan belecsepegtetek a pipafejbe 8-10 cseppet és megrázom a mindkét felén ujjaimmal lezárt sima fejet, majd az előkészített papírzsebkendővel óvatosan „kiszivattyúzom”, egy másikkal áttörölgetem és leteszem egy kicsit száradni: jöhet a szár és a szopóka tisztítása.
Az íróasztalomon fölzizzen a telefon, kivilágosodik egy pillanatra: „Kihagyták a fővárost a Budapest jövőjéről szóló nagy terv kidolgozásából” – jelenik meg a hír a Magyar Narancsból. A Mihály szívatja a Gergőt, nem is csoda: kisebbségi érzése van vele szemben, ahogy annak idején a Bajnaival is, aztán kitalálta a libás-trükköt és nyomatta. Most kitalálta az „öreg-otthoni” trükköt, azt fújják ezerrel, de emberükre találtak. Meg-hát a pestiek is sokat megértek már. De mi lesz a vége? Beviszik majd „Gergőt” is kihallgatni az ügyészek, mint a Fletót?
Kiveszek a százas pipa-tisztító szálas zacskóból egy hófehér szálat, óvatosan bedugom a szopóka szárába és lassan áttolom a másik végére, majd visszahúzom. A harmadik után elszíneződik a tisztítószál, kihúzom, átfújok a száron és elégedetten hátradőlök a székemen: ez most jó lesz!
Villan a laptopom: „Döntött a Kúria: ki kell fizetni a kártérítést a gyöngyöspatai roma diákoknak”, ez végre egy jó hír! Most mi lesz? Ugyan nem a Szijjártó hatásköre (a lélegeztetőgépek beszerzése se), kit fog most behívni? Vagy rábízzák a „hegedű-művész” miniszter csajra, hogy támadja meg a brüsszeli bürokratákat meg a Sorost? A CÖF menetet indít majd Zsoltival, Mariskával és a Vadhajtásosok ott csápolnak majd nekik? Meglátjuk: de hogy lesz válasz, az biztos.
Na, akkor rakjuk össze: kiveszek egy darab filtert a Dr Perl junior dobozból, a kék felével fölfelé behelyezem a szárba, aztán összeillesztem a pipafejjel és belefújok a szopókán keresztül: minden rendben, jól szelel, jöhet a pipa-dohány. Már előre odakészítettem, Borkum Riff dohányt, föltépem a ragasztás mentén, kinyitom a zacskót és lassan szétmorzsolom a nedves dohányt, hagyom egy kicsit levegőzni, picit száradni, de csak néhány percig. Akkor két ujjam közé csippentek néhány szálat és elkezdem megtömni a „kazán”-t, először lazán, aztán egy kicsit tömörítem, majd megint csippentés, lazán a „kazán”-ba, tömörítés. Kész is van. Óvatosan megszippantom, majd egy pillanatra leteszem a kezem, megpihenek.
És akkor a Facebookon felbukkan a roma polgárjogi harcos képe: „Már éheznek a járvány miatt a nyomortelepeken élők” – de persze a kormánynak ez nem érdekes, ez nem számít, hisz ők annyit is érnek. Mintha Goebbels Naplóját olvasnám: „1943. július 29. Tegnap: … Az éjszaka Hamburg eddigi legsúlyosabb bombázása. 800-1000 angol bombázó jelent meg a város fölött. Légvédelmünk alig néhányat lőtt le… Kaufmann számol be először az angol légitámadás hatásáról. Azt mondja, a katasztrófa méretei minden képzeletet felülmúlnak. Egy milliósvárost romboltak le, amire még nem volt példa a történelemben… A városmilliós lakosságát élelmezni kell, szállásról kell gondoskodni a számukra, lehetőleg evakuálni a lakosságot, ruhával és fehérneművel ellátni őket … Kaufmann … 800000 hajléktalanról beszél… Azt hiszem, Kaufmann a kétségtelenül rendkívüli helyzet következtében kissé elvesztette uralmát az idegei fölött. Túlságosan lírai, romantikus alkat egy ilyen mérhetetlen katasztrófa elviselésére. …” (Goebbels Napló Dunakönyv Kiadó, 1994. 365. old) Mintha a kis-Gulyás mondta volna…
Nyújtózom egyet, a vállaimat jobbra-balra fordítom és végre, akkor most rágyújtok…
- 05. 12.kedd