Vélemény kategória bejegyzései

Videók…

Megnéztem a videót. Párizsból. A háztetőről vették föl. Néhány órával ezelőtt. Lövések. Egy férfi elesik. Mozog, nem tud fölkelni. Két álarcos férfi kiszáll egy fekete kisautóból. Odamennek hozzá. A fekvő férfi hárító kézmozdulatot tesz. Az egyik álarcos kíméletlenül fejbe lövi. Kétszer. Kivégzi. Visszamennek a kiskocsihoz. Elhajtanak.
Megnéztem újból a videót. A 2007-ben Bagdad külvárosában készültet. A célkeresztet. Mögötte az utcán mozgó újságírót, és a fényképészt. Ahogy fölporzik az út. Ahogy esélytelenül menekülnek. „Mind a nyolcat leszedtük.” „Szép vadászat volt, köszönöm mindenkinek.”

Idegesen állok föl a székről. Görcsben van a mindenem. Menekülök, rohanok a vécére. Nem bírom sem gyomorral, sem tudattal.

Hány videó készül még? Vége lesz ennek valamikor?
Mi kell ahhoz, hogy vége legyen…
2015. január 7.

Végjáték 35.

orbán árvízEllentámadás

– hívja föl a Lázár Janót
– máris hívom
– Lázár vagyok
– nincs sok időm: készülök a Merkelre, meg a Putyinra
– hallgatom, Vezérem
– ellentámadásba kell átmennünk, nem vonulhatunk örökké vissza, nekünk még nincs Szibériánk
– erről is akar majd tárgyalni a Putyinnal?
– ne bomolj, viszont unom már ezt a sok tüntetést
– pedig sokat hoz a konyhára: így demokratáknak látszunk, nem annak, amik vagyunk
– ezt tudom, de zavar az a sok delete Viktor, meg „Orbán takarodj”, úgyhogy módosítsátok a gyülekezési törvényt
– már a ki Gulyás hozzá is fogott a szövegezéshez a laptopján
– tegye bele, hogy „O” és „V” betűkkel kezdődő feliratokat nem lehet majd a táblákra írni, és a takarodj szó előtt is „Gy” betűvel kezdődő szónak is kell állnia
– már szövegezzük is
– meg mi az, hogy hetek óta táboroznak a felújított Kossuth téren
– mi is ezt tettük annak idején
– az rendben volt, mert rendben volt, de most nincs rendben
– én is azt mondom, Főnök
– de ez nem elég
Tovább a folytatáshoz

A tüntetésekhez…

10628176_707143836045214_2431248143811153954_nAz elmúlt napokban erősödött a vita arról, hogy a sokasodó tüntetések szervezői és a pártok hogyan viszonyul(ja)nak egymáshoz (velük vagy nélkülük); hogyan kell értékelni a ez elmúlt 25 év fejleményeit (mindent a kukába vagy vannak megtartandó értékek is); mi legyen a tüntetések célja (részcélok elérése, az Orbán kormány megdöntése vagy/és egy új rendszer kiépítése); milyen kifutás várható (mennyire profik, mennyire átgondoltak, mennyire amatőrök a szervezők).

1. Nézzük a tényeket, az ellenzéki pártok
• nem tudták megválaszolni azt a kérdést, hogy minek tartják az Orbán-rendszert:
o demokráciának,
o puha diktatúrának,
o fasisztoid képződménynek,
o ki is Orbán Viktor: McCainnel szólva, egy neofasiszta diktátor, vagy valaki más;
• képtelenek voltak tárgyalásra (de még informális egyeztetésre) kényszeríteni Orbán Viktort;
• az elmúlt öt év alatt nem tudtak egy igazi, jelentős, nagy tömegeket megmozgató rendezvényt összehozni;
• nem tudtak választ adni a társadalom többségét nyomasztó kérdésekre, még rosszabb: a kérdéseket sem fogalmazták meg.
Mindezek miatt (talán akaratukon kívül, mégis) kollaboráltak az Orbán-rendszerrel, asszisztáltak annak kiépüléséhez és nem értették meg, hogy a társadalom miért nem hisz nekik, miért nem támogatja őket. Azt a „hiú ábrándot” keltették, hogy demokratikus választásokon le lehet váltani az Orbán kormányt, csak akarni, összefogni, erősnek kell lenni. Miközben 37%-kal kétharmadot lehet elérni!
2. ’89 egyik legfontosabb ígérete, hogy szabadság és nagyobb esély lesz a fölemelkedésre, a szociális biztonságra, a nyugatos életre – legalább is a széles tömegek, a döntő többség számára – megvalósulatlan álom, illúzió maradt. Sőt: megmagyarázhatatlanul és ezért elfogadhatatlanul, továbbá elviselhetetlenül nőttek az egyenlőtlenségek; a társadalom jelentős része nyomorban, egyre nagyobb része a nyomor felé taszítottság rémében él. Esélyt sem kap a visszakapaszkodásra. Erre a helyzetre már nem fogadja el azt a választ, hogy addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér; egy kicsit húzd meg magad, rendbe tesszük a költségvetést, aztán majd jobb lesz neked is. Csalódott a képviseleti demokráciában is, hiszen képviselői nem őket képviselik, hanem valami mást, megfoghatatlan és érthetetlen erők szerint döntenek. És – velük ellentétben – gazdagodnak, urizálnak, lenézik és megvetik szavazóikat. Folyamatosan hazudnak nekik. Csalódtak bennük!
3. A tüntetők és a szervezőik változást akarnak! Nem fölfordulást, nem ugyanazt, ami eddig volt, csak az ő vezetésükkel, hanem valami egészen mást. Szabadságot is, és nagyobb egyenlőséget is! Beleszólást ügyeik intézésébe, esélyeket egy jobb életre, egyáltalán az életre. Ahogy eddig mentek a dolgok, úgy nem mehetnek tovább. Az eddig megfogalmazott célok, módszerek, kezdeményezések nem vezettek eredményre. Még nem látják tisztán: hogyan csinálják, merre induljanak, milyen eszközökkel éljenek. De már hozzáfogtak.
2015.01.06.

Végjáték 34.

országvédelmi akciótervHajrá Magyarország, Hajrá magyarok…

– Főnök, 320 forint az euró
– na és akkor mi van, a svájci frank is megy fölfelé
– a morgás erősödik
– ez a gaz oligarchikus amerikai goodfriendek műve, mindenütt ezt kell hirdetnetek
– ez már megtörtént, de a zemberek más tévéket és más rádiókat is hallgatnak
– mondtam, hogy meg kell alakítani a közszolgálati hírösszefoglaló és egyedül sugározható, igazi magyar adókat
– de prüszkölnek a sugárszóró társaságok
– akkor utasítsátok őket, hogy az első 10 helyre csak a közszolgálati adók kerülhetnek
– de hát nincs is annyi
– akkor addig kezdjék az elsővel, amíg a végére nem érnek
– ez jó, de megy a balhé a megyei matricák miatt is
– mi a baj velük, mi mindent az emberekkel, az emberekért, akarom mondani magunkért teszünk
– nekünk majd nem kell fizetnünk?
– hogyan kéne: mi mindannyian közszolgálati autókkal járunk
– aztán már megint havazik
– majd átülnek
– de ha lezárják a tiltakozók az utakat, akkor nem lesz hova átülni
– mondtam, hogy nem jó az a gyülekezési törvény, túl liberális, hát nem értettétek meg, hogy mindent illiberálissá akarok tenni
Tovább a folytatáshoz

Békebeli…

598_maxi„BÉKEBELI…”
Babuka, nagynéném, második anyám, sokat mesélt nekünk a háború előtti világról, életéről, Husikáról, gyereklány anyám tanítgatásáról, az iskolai fölkészítéséről, a cukrászdában elköltött pengőkről. Aztán fátyolos szemmel, de határozott, mégis huncut hangon számtalan udvarlójáról, Bandi bácsival kezdődő szerelméről. Akkoriban is, és később is, sokat ugratták egymást testvérével, nagyanyámmal, Lilkóval: ki udvarolt az egyiküknek, ki a másiknak, ki kísérte haza a lyányokat, ki kapott, ki lopott először csókot tőlük, ki milyen messzire jutott… Vissza-visszatérő nosztalgiával emlékeztek a szép, a letűnt, „békebeli”, háború előtti korszakra. Én nem értettem ezt a sóvárgó, már soha meg nem valósítható vágyakozást: nekem a poros könyvek semmi kedveset nem tartalmaztak arról a korról. Nem is értettem, fogtam föl: mi az, hogy „békebeli”.
(Most a gyerekeink vannak így az „átkossal”, a lenézett, agyongyalázott „Kádár-korszak”-kal. Nem értik, miért anekdotázunk olyan sokat azokról az időkről, azokról az évekről, hiszen akkor minden „olyan rossz” volt.)
Most, 2015. január elsején is földereng egy régi, „átkos”-beli január elsejei emlék. Akkoriban, a ’70-es években a Szilveszteri bulit családi körben töltöttük. A Fehérvári úton laktunk, egy kétszobás, 54 m2-es, lakótelepi lakásban. Mi négyen valamint Babuka és férje, Bandi bácsi együtt búcsúztattuk az Óévet. Ment a Tv, a fő attrakció. Komlós biztosan beköszönt, talán Brachel Szigfrid is mulattatott bennünket, és „Drága szíveim…” szólhatott Hofi Géza is. Jól mulattunk, megittuk a pezsgőt, vörös bort is iddogáltunk. Jócskán áttáncoltuk magunkat az újévbe, talán már pirkadt is. Persze reggel iszonyú fejfájással, nyomott hangulatban ébredtem. Anyámék már megreggeliztek, kaptam én is valamit. Aztán apám azt mondta: kapd össze magad, megyünk a Gellértbe, úszunk egyet. Villamossal mentünk, hamar odaértünk. A rácsos tetejű kabinban vetkőztünk, majd úsztunk a hideg vízben is, és áztattuk magunkat a melegben is. Aztán hajszárítás, öltözködés, és mentünk a Gellért presszójába. kávé apámnak, habos kakaó nekem. Akkor villant be, csak egy pillanatra, észre se vettem, de ma már tudom: „békebeli” volt.
2015. január 1.

Mit szeretnék a 2015. évben…

325918_2015_a_kecske_eveNem nagy dolgokat.
Csak olyan egyszerű, megélhető, széppé, érdemessé tevőket.
Hiszen nem olyan nagy dolog nyugodtan élni. Miért lenne különleges: biztonságot tudni.
Hogy érdemes. Együtt lenni veled, meg vele is.
Hogy itthon maradj, hogy ne menj el. Hogy kifizetődő legyen visszajönnöd.
Tudni, hogy lesz mit enni, inni. Hogy nem kell majd fázni. Neked se, Neki se.
Semmiségeket: ha tudok, nem éhbérért, dolgozni. Ha akarok: vásárolni, sétálni, olvasni, szórakozni.
Hogy mindig legyen valaki, akit fölhívhatok. Tudni megbeszélni közös dolgainkat. Tudni, hogy van valaki, aki figyel rám is.
Hogy legyen kit simogatni, ölelgetni. Hogy legyen, ki simogat, ölelget.
Hogy nyugodtan gondoljak arra, amire akarok. Hogy gondolhatnak rólam azt, amit akarnak.
Hogy legyen út. Hogy lássuk az út végét is. Hogy végre elinduljunk azon az úton.
Hogy a politikusok ne lessenek be az ablakomon, ne mondják meg, hogy mikor vásárolhatok, hova menjen az unokám iskolába, mikor kapjak csípőprotézist. Ne ők mondják meg: ki legyen az istenem, ne feküdjenek az ágyamba.
Hogy legyen miért gondolkodnom. Cselekednem. Tüntetnem, ha úgy látom értelmét. Hogy végre figyeljenek rám is. Ránk is. Rátok is. Mindenkire!
Hogy ne legyen magunkfajta meg ’magukfajta’.
Hogy egyre kevesebben legyenek az út szélén, az árok partján. Hogy Ők is fölállhassanak. Hogy nekik is legyen MÉLTÓSÁGUK. Hogy mindenkinek legyen méltósága.
Hát olyan nagy dolgok ezek?!

2014. december 31.

Végjáték 33.

orbán árvízOrszágvédelmi akciótervet akarok…

– Főnök, szeretném, ha megkérdezhetném, hogy ugye szép és tartalmas volt az idei karácsonya,
– teljesen beletrafáltál a közepébe, mert a magyar emberek összefogtak és most is jobban teljesítettek, ahogy kértem, fölsorolni is nehéz, mennyi mindent kaptam a nagy-családtól: stadionokat; kétharmadot, hm, persze egy kis turpissággal; svájci utazást másodosztályon; a Puskás Akadémiám is nagy örömöt okozott nekem, nem is beszélve a rengeteg adókedvezményről, amit hozzájuk lehetett irányítani; meg aztán Merkel asszony és Putyin elnök alatt ülhettem a VB döntőn. Ja, a rengeteg házi pálinka, meg a sereg kolbász sem volt semmi, amit a talpasok küldtek nekem. Mondtam én, hogy nincs itt semmiféle nincstelenség, meg szegénység, meg gyermekéhezés, majd a körműkre nézek a statisztikusoknak. Szóval, a lovak közé kell majd csördítenünk, hogy a 2015-ös évi még ennél is jobb legyen
Tovább a folytatáshoz

Olvasom a baráti facebook oldalakat. Pontosabban: csak a baráti oldalakat olvasom. A leggyakoribb téma persze a tüntetések folytatása, kifutása, a hogyan tovább:
– a pártokkal együtt, vagy inkább nélkülük;
– van-e célja a tüntetéseknek, vagy elég a tiltakozás valami ellen, aztán majd kialakul;
– hideg lesz, korábban kellene kimenni;
– a fiatalok alakítsanak pártot, vagy valami teljesen más kell;
– mindent ki kell-e dobni a bárkából, vagy legalább a bárka maradjon;
– ha úgy alakul, ki lesz (legyen) akkor a kapitány;
– egyáltalán: veled, velem, együtt vagy külön-külön, nélkülünk?
Indulatos, igazándiból azonban csak: ’nemtudomaválaszt’ megnyilatkozásokat olvasok.

A különböző tüntetéseket kitalálók is bizonytalanok. Ők se mondják meg (rosszabb, ha nem is tudják):
– mit akarnak, mit vállalnak, és mit vállalnának,
– kimenni, megmutatni – aztán hazamenni(?);
– megfogalmazni a célt, és aztán el is jutni a megvalósításig;
– vagy „csak” elég hallani vagy hallatni a hangjukat;
– és mit várnak a tüntetőktől?
Ami most észlelhető: nemhogy az össze-rendezőségig, a közös megfogalmazásokig, de még a közös gondolkodásig sem tudtak a szervezők eddig eljutni. A célt sem láttatják, vagy ők maguk sem látják!

A kommentezők – alapvetően a párthovatartozásuktól, a koruktól, az indíttatásuktól függően – sokfélét, és sokféleképpen reagálnak. Viszont egyre indulatosabbak, egyre türelmetlenebbek, egyre intoleránsabbak, egyre gátlástalanabbak. Abban viszont egyezik a véleményük: nem elég csak tiltakozni; nem elég csak elutasítani; nem elég csak nemet mondani.

Mert most az a fő kérdés: „..MI LEGYEN, KI NE LEGYEN MIKÖZÜLÜNK ÉS KI LEGYEN …”.

A válaszra eddig nem sokan vállalkoztak, pontosabban egyelőre nyilvánosan senki sem. Pedig e kérdés megválaszolása nélkül nem fog menni.

2014. december

Végjáték 32.

orbán karácsonyKarácsony

– Vezérem, Karácsony van
– akkor ezt is ki kell használnunk
– mi is így gondoltuk
– szóltatok a Zsoltinak, hogy írjon egy stílusos glosszát?
– persze, tudja a dolgát
– ne legyen túl békülékeny, hiszen fedőtörténet részesei vagyunk
– már megint jól látod, Főnök
– persze, minden gondolkodó ember tudhatja: Mária földjét és piacát akarja a gaz amerikaiak befolyásszerző akciója
– fogatlanok azok, amióta a sakkvilágbajnok Bobby Fischer sem él már
– ne zavarjatok meg a sakkal, utálom, ott, aki nem gondolkodik előre, aki csak kommunikációs cselekkel él, az kikap, ott a nyers erő, a férfiasság, a pálinka, a kolbász nem is számít, nem is sport az
– Amerika messze van
– de már a Vajda Zoli nagymamájának a lekvárját sem dézsmálhatom nyugodtan, mert tüzelik a vajdaféléket is, meg a többi, verbális durvaságokra hajlamosakat,
– Főnök, Karácsony van, kellene valamit szólni a szegényekhez is
– nincsenek szegények, minek szóljak hozzájuk
– a KSH, meg az EUROSTAT jelentése szerint…
– ne olvassatok ilyen hülyeségeket
– de sokan voltak az ebédosztáson is
– azok tavalyi képek, mondtam, hogy ne engedjetek nyílt helyen főzni, mert veszélyes
– de a Pápa is arról beszélt, hogy …
– megemlítette Magyarországot
– hát, külön nem
– akkor miről beszéltek
– akkor jó, most már csak azt kellene megbeszélnünk, hogy mi legyen a miniszterelnöki ajándék a gyerekeknek, az országnak
– majd bekukkantok mindenkihez…

„A Magyar Krónika nem harcol, hanem örömet mond…” 118.

Üzenet Orbán Viktornak (46.): A tüntetőkhöz II.

tüntetás1216Megmozdultunk. Tüntetünk. Tiltakozunk. Nem értünk egyet. Kiabálunk. Dühösek vagyunk. Vonulunk. Egyre többen. Egyre gyakrabban. Nemcsak Budapesten. Már vidéken is. Londonban, Torontóban is.
Nem veszik komolyan. Nem akarják meghallani. De: már figyelnek rá. Becsmérlik. Fitymálják. De: már rágalmazzák. Továbbra is döntenek. Nélkülünk, ellenünk. De: már vissza is vonnak. Már sunnyognak. Már nem merik nyíltan védeni.
Ez még nem elég!
Alapjában nem változik semmi. Lényegében minden megy tovább a maga útján. Tovább lopnak. Továbbra is csalnak. Továbbra is osztják a földet, az uniós pénzt, feltőkésítik a lerobbant bankokat eladásra, bagóért adják az ingatlanokat, építik a stadionokat, eleszik a csokoládét.
Pedig alapjában változott a helyzet. Már nemcsak a gyerek kiáltja: hiszen meztelen a király! Már nemcsak a kisszobák hátsó sarkában morgunk, hogy milyen nehéz. Már kiröhögjük őket! Már nemcsak az elmúlt ’nyocév’ a sláger. Már nemcsak a „Gyurcsány takarodj” hallik. Már nemcsak a „bukott baloldal” látható.
De még nem vagyunk a tudatában. Még nem hisszük el igazán. Még csak „keressük a hangot, keressük a szót”! Még nem látjuk a célt. Még nem tudjuk: mit akarunk!
Pedig már erősek vagyunk. Már tudunk erőt mutatni. Már félnek tőlünk. Már érzik a leheletünket a tarkójukon. Már látják: nem lesz végtelen a véges.

2014. december 20.