Föladták.
Június 21-én.
Egy európai országban.
Express ajánlva, tértivevényesen.
Ma is rákeresett.
Ahogyan korábban is.
Például 23-án.
Amikor a gép jelezte: a küldemény-levél már a célországban van.
Azóta semmi hír.
A tértivevényes levélről.
Amit még mindig nem kapott meg a címzett.
Még ma sem.
12-én sem.
19 nap nem volt elég.
Hogy kivigyék, ahova kell.
Biztos a Soros, a Gyurcsány vagy a Jámbor András.
Tehetnek róla.
Ez Magyarországon, a NER országában történik napjainkban…
„Különös dolog terjed Várkonyi Andrea és Mészáros Lőrinc kapcsolatáról” – írta meg a Blikk ma 8:05-kor és megnézték, igaz-e!
Mármint a hír.
Hogy „Andi” elköltözött a „zország gázszerelőjétől”!
Nos, mindenki nyugodjon meg: NEM!
Mármint a hír.
És persze „állítólag” nem igaz!
Mert „Andi” most csak éppen befektetett!
Ugyan most nem úgy, most nem a „zország” leggazdagabbjába.
És mert a „zország gázszerelője” ugyanolyan szerelmes ’Andi”-ba – olvasom a cikkből, aki egy másik újságra hivatkozik(?), aminek az újságírója hallotta valakitől, egy hajdani kollégától.
Ugyan azt nem tudom, hogy „Andi” ugyanúgy szerelmes-e a „zország gázszerelőjébe” (erről a cikk nem írt) vagy sem, de ettől még akár maradhatott is.
Nyugdíjas barátaim (és más honfitársaim is), ugye észrevettétek: ez a hír (is) rólam, rólatok, rólunk szólt!
Arról, hogy MI hogyan élünk!
Hogyan tudunk (még) élni.
A nyugdíjunkból.
Az egyre nehezebben és nehezebben mozgó, csoszogó szeretett „anyusunkkal”, „apusunkkal”.
Az unokáinkat VÁRVA, megsütve nekik a sütit, kikészítve a mesekönyvet, a miattuk vásárolt Ipadot.
Ugye rólunk, rólatok szól a cikk?
Aztán megjelenik a képernyőmön a volt miniszter, a volt barát és sakktárs Laci cikke a Népszavából a nem létező megállapodásról.
Arról, hogy a Fidesz, a ma (is) kormányzó párt – valamikor régen lehetett ez nagyon, abban az időben, amikor az ember, ha követ látott, kőembernek vélte, ha medvét látott, tajgait embernek hitte, ha hal úszott feléje, vízi embert látott benne, ha fa akadt útjába, úgy gondolta, faemberrel találkozik – amikor, még a választások előtt megegyezett a nyugdíjasokkal.
Hogy megőrzi a nyugdíjak értékét.
No nem a keresetekhez viszonyítva: hanem az inflációhoz mérve.
Az éves inflációhoz, mert nyugdíjas barátaim, ugye nemcsak december harmincegyedikén kell élnünk?
Hanem (talán) az egész évben?
A szerencsére még mindig sakkozó barátom megírta, tudod mennyinek kéne lenni a hátralévő hónapokban a nyugdíjas inflációnak, hogy elég legyen a nyugdíjemelés, amit kaptál az év elején, hogy megmaradjon a tavalyi értéke?
Öt százalék alattinak!!!
Most is húsz fölött van!
Viszont a „zország gázszerelője” még mindig szerelmes.
„Andi” nem költözött el.
Így könnyedén letörhető, elérhető az évvégére.
„Különös dolog terjed …”
(6.)
2022-ben közel hetvenezer honfitársunk
már megünnepelte 90 éves szülinapját.
Akkoriban a magyar lakosság egyötöde,
1 980 795 volt idősebb hatvanötévesnél!
Én is köztük vagyok.
Érdekel még valakit: hogyan látom, látjuk a világot?
„GARAI KITTIK” VAGYUNK, MIDANNYIAN…
„Hogy érzed magad, jól vagy, minden ok?” – indul a beszélgetés és mindig ugyanoda fut ki: örüljünk annak, ami (még) van; legyünk boldogok, ahogy tudunk; jöjjünk ki annyiból, amennyi jutott és persze a végén a konklúzió, „úgy szar az egész, ahogy van”.
Megjelent megint. A KSH havi jelentése. A folyamatokról. AZ inflációról, a GDP változatlanságáról, a magyar népesség fogyásáról (bár most mintha…, ha hinném is), a munkanélküliségi és foglalkoztatási rátáról, ja: meg az ipari termelés csökkenéséről. Nem vidám olvasmány, ha bogarásznál a számok között, depresszióssá válnál. A helyzettől. Annak kilátástalanságáról.
És akkor, ahogy babrálom a telefonomat, fölugrik a cikk: „Minden nyugdíjas erre a hírre várt: ekkora nyugdíjemelésre számíthatnak januártól”, aláírás Garai Kitti. Egy mosolygós arc tekint rám, a sikeres fiatal nő magabiztossága sugárzik arcáról, rákeresek a facén, ott van, hogy munkahelyei Nap Híre, atv.hu, ezernél is több követő. Gyerünk tovább, vajon „miket írt még a lány” – kérdem magamtól és klikkelek is: „Brutális infláció sújtja a magyarokat még mindig: ennyit drágult az életünk”; „Botrány a Ryanairnél: porig aláztak egy mozgássérült magyar utast”; „Gyászol a világ, meghalt az FC Barcelona legendája”; „Rendkívüli hírt kaptak a nyugdíjasok: hamarosan dönthet a kormány a nyugdíjkorrekcióról”; „Brutális fordulat Fekete Dávid ügyében: erről döntött a bíróság”, szóval bulvár-újságíró, csak az „olvasottság”, a „lájk” az érdekes, semmi több. Nem kell vele foglalkozni.
Aztán mégis elgondolkodom: vajon hányan olvassák, nézik „Kitti” szövegeit, híreit; ők vajon mire gondolnak közben: fölkapják a fejüket, fölszisszennek, hogy mi van itt és miért, megnyugodva olvasnak tovább??!
„… örüljünk annak, ami (még) van; legyünk boldogok, ahogy tudunk; jöjjünk ki annyiból, amennyi jutott…” – zakatolnak a fülembe az előbb hallott mondatok: hisz Kitti ebben segít, hogyan is van ez?! Talán ezt akarjuk olvasni, látni, mert ez legalább segít eltakarni a valóságot, amiben élünk? „Kitti” csak „képet, (ál)adatokat, lehetőséget”, ad, amivel eltakarhatjuk az eltakarhatatlant?! Ránk bízza a döntést: hiszünk-e neki, mert hinni akarunk?! Hát persze, hogy (inkább) hiszünk neki(k), mint az életünknek…
Hisz Kittik vagyunk mi is, mindannyian!
Mert mi (még) mindig megalkuszunk! Én, te is, a rokon is, a barát is, a tanító is, a szomszéd is, (csak ő nem, aki kitalálta, mozgatja és aztán a termést learattatja és elveszi az egészet), „mert élni kell, mert a gyerek, mert a dédi, mert a munka, mert az a kis segély, …”. Így megy ez mostanában nálunk: kerítésekkel „ölelt kis ország”-unkban…
Hajnalig nézem a koreai sorozatot, a Joghallgatókat. Nem tudom nem végig-nézni: vajon nálunk is vannak ilyen fiatalok, akik botladozva, hibázva, majd fölállva és újrakezdve küzdenek, mert hisznek egy igazságosabb, élhetőbb világban?! Lehetnek. Lehetnének. Miért nem állnak akkor ki ország-világ elé?! Azt hiszik: egyedül, csak nekik, egyénileg sikerülhet?! Legföljebb elrepülnek Koreába…
„Hogy érzed magad, jól vagy, minden ok?” – indult a beszélgetés, ami, mint mindig ugyanoda futott ki: örüljünk annak, ami (még) van; legyünk boldogok, ahogy tudunk; jöjjünk ki annyiból, amennyi jutott és persze a végén a konklúzió, „úgy szar az egész, ahogy van”…
„Garai Kittik” vagyunk, mindannyian…
2023. 07. 09. vasárnap
(parlamenti tudósítás)
„Mindig hazudik, mindig sunyi, mindig sompolyog, mint egy szőrét hullató rossz vidéki róka” – mondta tegnap a „SAS” a parlament folyosóján röhögve Hadházy Ákos kérdésére, miközben a háttérben Szijjártó és fideszes komái álldogáltak, kínlódva toporogtak.
A „SAS” kényelmetlenül röhögcsélt tovább.
Zavarban volt.
Nem tudott elbújni a nevenincs „senkijei” mögé, hát csak vigyorgott.
Hihi: tulajdonképpen igazat mondott.
Talán most először.
Csak „helyesen” kell értelmezni a szavait.
Már azt: kire is vonatkozott az a mondat.
Mert igaza van: tényleg van egy mindig hazudozó, mindig sunyin sompolygó és szőrét hullató hatvanpusztai róka!
Aki
Ő már tényleg hullatja a szőrét!
Hogy a hazudozásairól, sunyiságáról ne írjak…
Közben tapsol a 133 bátor ember.
Mert őket nem bántja egy gondolat sem…
(Kép: Hadházy Ákos videója alapján)
Kató követte elődeit.
Tudod kik voltak az elődei?
Már nem is emlékszel rájuk?
Nem csodálom.
Hát a plagizátor.
Meg a horgász.
Tőlük tanulta, hogyan kell: mindent aláírni.
Határozottan.
Lendületesen.
A „jövőbe vetett hitet” sugározva.
És persze: rezzenéstelen arccal.
Hát ő is így tett – persze ő mosolyogva, mert ez a ”cool”, a trendi mostanában.
Persze, hogy aláírta.
Ha WC papírra lett volna írva, akkor is.
Ha beteg lett volna, akkor is.
Ha kénköves ménkű csapott volna belé, akkor is.
Ha a tanárok és a diákok a fejük tetejére álltak volna, akkor is.
Ha lángban állt volna a „bűnös város”, akkor is.
Mert elé rakták.
„Megcselekedte, amit megkövetelt a haza”.
És a HAZA most Orbán Viktor.
Kató szerint.
Aki „kifejezi a nemzet egységét”.
Aki „őrködik”.
Aki „méltóságos”.
Aki – olykor-olykor – a kezét félmagasra emeli, amire a miniszterelnök úr, mintegy 45 fokos, mélynek számító, de nem túlzó meghajlással ráhajol és anélkül, hogy a szája megérintené hangtalanul rálehel.
Ez – Katónak – mindent megér!
Bármit aláír!
Még kegyelmi kérvényeket is.
Pedagógusok, tanárok, diákok és szülők?
Hogy jönnének ők ide?
Mi köze Katónak hozzájuk?
Hogy ők is magyarok, a nemzet részei?
Még kezet se tudnak rendesen csókolni vagy csókra-nyújtani!
Hát persze, hogy aláírta.
A Kató.
Hogyan is szólítsam?!
(Kép: Népszava)
címmel írt néhány órával ezelőtt az egykor volt fideszes (mára nem tudom, ki, talán egy újságíró-megmondó ember) egy bejegyzést az oldalára – Juszt Lászlónak címezve.
Mert Hont szerint Juszt „lepincsizte” a Puskás Akadémiára „járó” focista gyerekeket.
Ezért – Hontnál – „te fasz” lett.
A Juszt.
A csetepaté előtt ugyanis Szoboszlai Dominiket leigazolta a Liverpool.
Mert Szoboszlaiban láttak, látnak „valamit”.
Hatalmas siker!
Szoboszlainak.
Aki ugyanis nem itthon tanulta a focit, mint annak idején Puskás, Bozsik a grundon.
Ez azonban nem érdekes: a siker az siker!
Igaz: nem a magyar focié.
Amire mennek a százmilliárdok: így is, úgy is.
Közben nézem az U19-es, U21-es EB meccseit.
No: nem a magyarokét.
Ők nem jutottak ki.
A „futottak még” a csoportot alkották.
Hogy is írta a Hont. „figyelsz, te fasz”?
Nem figyel.
Megsértődik.
A pincsi miatt.
Akik – szerinte – nem tehetnek róla.
Ők csak simán haszonélvezők.
Miközben megint tíz százalékos „megtakarítás” kell a költségvetésben.
No nem a fociban.
Ott minden rendben.
Tényleg: „mi a fasz van itt”?
(Kép: Eurosport)
„Tizenkétszeresére nőtt 2002 óta
a 100 leggazdagabb magyar összvagyona”;
„A magyarok leggazdagabb egy százaléka
birtokolja a hazai összvagyon egyharmadát”
„Az egyiknek sikerül, a másiknak nem” – hallik a Zerkovitz dalban.
Amióta a világ így megy ez.
Kinek így, kinek úgy.
Jól van ez így.
Jól van ez így?
„A társadalmi különbségek csakis a közösség szempontjából való hasznosságon alapulnak” – tartalmazza az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozatának első cikkelye 1789(!) óta.
Hát persze: „A másiknak nem jut, csak zivatar”.
Piketty is megírta, éppen tíz éve!
Azóta…
„Világszinten jelentős vagyoni koncentráció figyelhető meg, a világ vagyonának közel felét a szupergazdagok (a népesség 1,2%-a) birtokolják.”
Magyarországon még rosszabb a helyzet.
És az egyenlőtlenség nőtön nő!
Brutálisan!
De vajon tényleg a „közösség szempontjából való hasznosságon” alapulóan?
Mészáros-gázszerelő a leggazdagabb magyar.
Ő lenne a „hasznos” ember?
Andival?
Nem hiszem.
Persze ő is „föltalálta a spanyolviaszt”!
Nem a „hasznosság” a lényeg: hanem a közpénz!
Ami már régóta elvesztette „jellegét”.
Neked is feltűnt?
Biztosan, amióta a „zMNB” veszteséges, miközben a „gyerek” Porsche kiállítást rendezhetne.
Miközben a MOL felhőkarcolót építhet!
Miközben az ország veje tizenkét helyet ugrik előre a leggazdagabbak listáján!
Neked meg „azt írja az újság”: megint jön majd a nyugdíjad.
Ami már xart se ér, nemhogy „reálértéket”…
„Az egyiknek sikerül, a másiknak nem” – hallik a Zerkovitz dalban.
Amióta a világ így megy ez.
Kinek így, kinek úgy.
Jól van ez így.
Jól van ez így?
(5.)
2022-ben közel hetvenezer honfitársunk
már megünnepelte 90 éves szülinapját.
Akkoriban a magyar lakosság egyötöde,
1 980 795 volt idősebb hatvanötévesnél!
Én is köztük vagyok.
Érdekel valakit: hogyan látom, látjuk a világot?
Beszélgetünk.
A kertben.
Mi, hetvenesek.
(Ugyan már nem hetvenkedünk, de még élünk!)
Közben izzik a faszén, sül a kolbász, a hagyma, a krumpli már fóliában a faszén között.
Unokák?
És nálad?
Izzik tovább.
Fújni sem kell.
Mentek valahová a nyáron?
Csak a rokonsághoz.
Izzik tovább.
Forgatás.
És tovább izzott a faszén, forgatták a kolbászt, már pirult a csirkehús is, a hagyma…
(4.)
2022-ben közel hetvenezer honfitársunk
már megünnepelte 90 éves szülinapját.
Akkoriban a magyar lakosság egyötöde,
1 980 795 volt idősebb hatvanötévesnél!
Én is köztük vagyok.
Érdekel valakit: hogyan látom, látjuk a világot?
Újabb, az előbbieknél durvább fejezet kezdődött.
A jelek szerint – sajnos – ez még nem az utolsó.
A drámában.
Mindannyiunkéban.
De már látszik a vég(e)!
„Egyetlen dolgot kérdez most itt Brüsszelben mindenki: hová lett a pénz?” – mondta ugyanis ma Orbán Viktor „szokásos” és hazug pénteki- performance-ában.
Mintha nem kapta volna meg hivatalosan az anyagot.
Mintha a szakértői nem mondták, volna el órákon át; nem írták volna le neki többszáz oldalon keresztül a választ.
Mintha nem ismerné ezt az oldalt: https://european-union.europa.eu/institutions-law-budget/budget/spending_hu.
De: ismeri.
De: a helyzetet is jól ismeri.
Magas ívben xarik rá!
Csak egy érdekli, semmi más.
A HATALMA!
Hogyan is írja Stefano Bottoni A hatalom megszállottja című könyvében: „A miniszterelnök fiatal kora óta kívánta a hatalmat, és 2010-től a kimagasló politikai képességét és vezetői rátermettségét arra fordította, hogy saját képére formálja az országot. 1989 óta Magyarország egyedi pályát futott be Közép-Európában: egy tökéletlenül működő, de teljes értékű demokráciát cserélt le egy folyamatosan radikalizálódó és tekintélyelvű rendszerre…”
Csak ez érdekli.
Ha ehhez az kell: kezet csókól és elutazik a világ végére.
Ha ehhez az kell, hogy provokálja az Uniót, akkor provokálja.
Ha Dózsa László kell, lesz Dózsa László is.
Ha ehhez közpénzből kell etetni a csókosokat, akkor abból eteti őket.
És minden héten elmondja „Bözsi néniéknek”: megőrizzük a reálértéket.
Ha ehhez minden alkotmánybírónak lakájnak kell lennie, akkor olyanokat választanak majd.
Ha ehhez minden kell, lesz minden is.
„Választ várunk arra a kérdésre: kik felelősek azért, hogy a csőd szélére jutott az Európai Unió” – harsogta drámaian mindenki „pofájába” a végén.
De, tulajdonképpen a kérdése sem izgatja különösképpen.
A válasz sem érdekli.
„Színház az egész világ,
És színész benne minden férfi és nő:
Fellép és lelép: s mindenkit sok szerep vár
Életében.” – írta Shakespeare annak idején.
„Vértanú szerepét, fiam, az áldozatét, mert ezzel lehet legjobban elterjeszteni egy vallást és felszítani a hitet” – mondja az Úr Jézusnak Saramagó könyvében.
Ha ez kell?!
Az embereket „használja”, mert „… az ember mindenre felhasználható, a születésétől a haláláig mindig kész engedelmeskedni, odaküldik, és odamegy, azt mondják neki, álljon meg, és megáll, azt parancsolják, hogy forduljon vissza, és visszamegy, az ember általánosságban véve, mind békében, mind háborúban a legjobb eszköz…”.
Hát így valahogy.
Mert a HATALOM – neki – minden.
Neked – jó esetben – áldozat, a rosszabbra minek gondolni: ez nem elég?!
Szóval: játszik tovább.
Veled.
Az áldozatával.
Mert hagyod…
(3.)
2022-ben közel hetvenezer honfitársunk
már megünnepelte 90 éves szülinapját.
Akkoriban a magyar lakosság egyötöde,
1 980 795 volt idősebb hatvanötévesnél!
Én is köztük vagyok.
Érdekel valakit: hogyan látom, látjuk a világot?
Ez nem „szakmai” bejegyzés lesz.
Ma nincsenek „szakmai” viták.
Mert nincs értelme a „szakmai” véleménynyilvánításnak.
A tények nem érdekesek.
Az érvek szintúgy nem.
Nem szembenálló vélemények ütköznek: háború zajlik.
Mikor-miről.
A front köztünk húzódik.
Köztünk: magyarok és magyarok között.
„Adj annak, aki szükséget lát, ne kérj attól, akinek nincs” – mondta Magdalai Mária José Saramago regényében.
Vajon a magyar költségvetés hogyan „jár el”?
Érdemes erről egyáltalán kérdezni is?
Nem hiszem.
Pedig a cipó kerek és csak annyit törhetsz belőle, amennyi jut!
Ki törhet belőle?
És mennyit?
És miért annyit?
Miért nem többet vagy kevesebbet?
„… a jövő évi költségvetés fókuszában a rezsivédelem és a honvédelem megerősítése áll” – mondta a (z „örökös”) kincstárnok.
Miközben főnöke, a SAS azt nyilatkozta a világnak: „Ukrajna már nem szuverén ország”, mert nincs pénzük, nincsenek fegyvereik, csak a Nyugatból élnek.
Nekünk van.
Vagy még sincs?
Mert az a cipó nem olyan nagy, mint az ukrajnai!
Mit gondolsz: van annyi pénzünk, hogy kiépítsünk egy akkora hadsereget, kiképezzük, felfegyverezzük, hogy önerőből és „szuverénen” meg tudjuk védeni magunkat?
Agyrém!
Egy „tétel” van a költségvetési javaslatban, ami megőrzi a „reálértékét”: a hiánya!
Ami különösen aggasztó olyankor, amikor a GDP nem, vagy alig nő.
A cipó zsugorodik.
Sebaj!
Legalább az infláció európai csúcson!
Az hozza a bevételt!
Nem kérdi: honnan, mindenhova lesújt, szegényre-gazdagra egyaránt.
A költségvetés nem kér: elvesz!
Nem ad annak, aki szükséget lát!
(Üsse kavics, nem érdekes.)
Viszont a SAS bármikor fölhívhatja Putyint, repülőgépgyárat építünk Sanghaj mellett, kereskedelmi és konzuli képviseletet nyitunk Kigaliban (Ugandában)…
Lesz itt munkahely, dögivel.
Csak addig meg ne dögöljünk…
Ez nem egy „szakmai” bejegyzés volt.
Mert ma nincsenek „szakmai” viták.
Ezért nincs értelme a „szakmai” véleménynyilvánításnak.
A tények nem érdekesek.
Az érvek szintúgy nem.
Nem szembenálló vélemények ütköznek: háború zajlik.
Mikor-miről.
A front köztünk húzódik.
Köztünk: magyarok és magyarok között.