Archívumok

„MÉLTÁNYOSSÁG”

„A méltányosság az egy standard” – vágta a „pofánkba” az ATV-n tegnap este a H. Zsolt MOL vezér, a Corvinus Egyetem főkurátora, amikor a „közbotrányt okozó témára” rákérdezett az Egon.

Tényleg így gondolja vajon?

Vagy csak benne volt és szerepelt a tévében?!

„Ez nem egy tévés műsor, normálisan tessék válaszolni” – figyelmeztette a bíró Marosi Beatrix tankerületi vezetőt a Bíróságon, ahol a maga-módján és stílusában, pofátlan-pikírten válaszolgatott a Bíró kérdéseire az általa elbocsátott tanárok perében. H Zsolti a tévében volt, nem a Bíróságon: mondhatta, amit akart – hát mondta is.

Hol él ez az ember? Biztosan sokat utazik a nagyfőnök-haverjával Keletre, mert azokhoz képest talán, de az se biztos. Méltányosság. Kinek jut, kinek nem: bizony csókosnak kell lenni ahhoz, hogy „a méltányosság standard legyen”! Ő ne tudná? Akit egykoron köröztek Európában, mint manapság Putyint. De a „mi” H Zsoltinknak kutya-baja, röpködhetett és röpköd is ide-oda – a világban.

„Miért lett belőle ügy? Mert befújta a szél” egy újságíró szobájába!” – mondta később H Zsolti röhögve, egyébként nem lett volna belőle semmilyen ügy, hisz’ csak abból lehet és lesz, amiből a rogáni-agytröszt ügyet akar kreálni, ezt kell(ene) mindenkinek szem előtt tartania, de az a sok „mitugrász újságírócska meg aktivista-propagandista” ezt nem fogadja el, hogy „elmennének már a búsba”! Mit kell olyan ügyből ügyet farigcsálni, ahol semmi látnivalója nincs a földi halandónak, egyetemistának, csoporttársnak, pláne bárki másnak – his demokrácia van itten, kérem szépen, ahogyan azt a Török nevű Gábor is megmondotta a Partizános fiúnak.  Különben is, a H Zsolti ismeri is az érintett diák-vagy diáklány szüleit, egy meccsen szurkolt az egyikükkel, ott ismerkedtek össze, a VIP páholyban, a Főni mellett, oda meg nem mehet be akárki „tréningruhában”. Szóval „anyunak” nem kellett volna bemennie ahhoz a tanárhoz, mert mégis csak nagykorú már a diák gyereke, de minek fogadta az a tanár, benne van a kifüggesztett házirendben is, ehhez neki nem volt joga, szóval nem is az anyuka a hibás meg a gyerek, hanem a tanár: az ilyennek nem jár még „méltányosság” se! Most meg a többi gyerek szívja meg, mert megy a suttogás, hogy a te apád vagy a másiké volt, aki odaszólt, pedig az egyetemen minden rendben van, ha valami nincs, akkor azt alaposan kivizsgáljuk, az eredményhez meg senkinek sincs köze, az az egyetem belügye, szóval beszéljünk inkább a benzin árakról, ami viszont jövőre nagyot fog lendíteni a profitunkon…

 

Lehet: nem idéztem a beszélgetést szó szerint, ezért Egontól elnézést kérek, de akkor jár nekem a „méltányosság”.

 

Hát így élünk mi itten, ebben a kis országunkban, boldogan és békességben, hogy le ne szakadjon végre az ég…

2023. 11. 03. péntek

MÉSZÁROS BANK(?!)

A mellékelt levelet hozta ma a postás.

Szerencsére nem ajánlva, mert olyankor „csak” bedob egy cetlit, hogy itt járt, de mi a fülünk botját se mozdítottuk, hát magunkra vessünk, menjünk csak a Postára, álljunk ott nyugodtan egy órát, míg sorra kerülünk, aztán …, de most bedobta a levelet.

Aminek se füle, se farka.

Annyi kiderül belőle, hogy a kiállított számla valószínűleg hibás, de az is lehet, hogy nem, majd meglátják; ők szóltak. Arra magas ívben xar@ak, hogy csoportos megbízás esetén a bank (no nem a LÖLŐ-féle bank, hanem egy igazi) azonnal teljesít. Akkor meg futhatok a pénzem után: telefon majd ide, mai oda, adjam meg a lábam méretét, azt is mondjam meg, süket vagyok-e vagy sem; kire szavazok, mert ha rájuk, az más.

„A probléma megoldásán” dolgoznak. Hogy oda ne szaladjak helyettük dolgozni…

Közben olvasom, hogy elkészült a látványterve a Bank központjának: azok tervezték, akik a MOL házat is, gyerekmedencét-gyártók figyelem, új biznisz-szag terjeng a levegőben.

Vagy nem is annak a penetráns bűzét érzem: hogy nem mennek el a pi@@ába!

2023. 11. 02. csütörtök

BÉLSÁR IJESZTŐ

(„a 3. mellékletben található fejadagok alapján határozzák meg az igényeket”) …

 

Csikar.

Még tartod magad.

Mégse rohanhatsz ki a prof előadásáról az előadóteremből, az izgalmas filmen éppen a sex-jelent közben a moziból, a megrázó monológ közben a színházból, a kedélyes baráti csevegésről.

De egyre jobban és jobban.

Kétségbeesetten szorítod össze a combjaidat, fogadat is csikorgatod már.

Nem bírod tovább!

Akkor fölpattansz, már rohannod kell.

Mégsem érsz el oda időben.

Nem kerülheted el a végzeted…

 

Elkészült „végre” a „Módszertani útmutató a gazdaságmozgósítási helyzetre való felkészüléshez

a követelménytámasztó és tervező szervek részére VÉDELEMGAZDASÁGI TERVEZÉS” című anyag a Gazdaságfejlesztési Minisztérium „gondozásában”.

Most ez jött a sorban.

Kormány(unk) már kihirdette és folyamatosan hosszabbítgatta a veszélyhelyzetet; aztán a védelmi képesség(ünk) fokozása érdekében is intézkedett; megváltoztatta az utcán viselhető egyenruha-szabályokat is: most már „végre” a fejadagunkról is döntött.

Nem is kell sok szappan.

Háromhavonta egy fogkefe

30 dkg kenyérrel naponta kibírod majd.

Persze lehet, ha a fölmérés eredményei indokolják, akkor 35 dkg lesz.

Hús, tojás is „lesz” az étlapon.

Hogy mindenkinél lesz-e, azt nem mérik föl…

 

Persze: háborúk vannak a világban, véres-kegyetlen háborúk.

Kormány(unk) a helyén van: van, amikor a békéért kiált; van, amikor meg se mer „szólalni”-an háborúpárti.

Mikor mit gondol-dönt.

Nem mondja: miért így vagy miért úgy.

Mi közöd hozzá?!

Ijesztgetni lehet – ijesztgetni kell!

Akkor jöhet ő, a megmentő, aki fönntartja a rendet, aki tudja a megoldást a problémára.

A nem is létező problémára.

 

Ki akar velünk háborúzni?

Ki akar megtámadni?

Úgy rohannak át rajtunk a menekülők, hogy észre sem vesszük őket.

Már a szlovákok a magyar határt védik.

Már vízágyút is telepítettek oda.

Közben a kormány tovább trianonozik, az elnök asszony a „pápuaiakkal” tárgyalgat, a miniszterelnök meg diktátorokkal – és erős hadsereget építünk.

 

Ijesztgetnek!

Most ezzel a módszertani útmutatóval.

Meghatározott mennyiségű toalett (WC) papírral.

Mert Brüsszel, mert Soros, mert Gyurcsány.

Meg megint „megkérdezzük na minisztert”, akarom mondani „Nemzeti Konzultáció”-inzultáció indul.

Ami Lengyelországban csúfos kudarcot vallott.

Magyarországon „siker” lesz, akkor is, ha kudarc.

Mert „Magyarország előre, éljen Rákosi!”

 

Ijesztgetnek.

Ennyi.

Ne rohanj (még) a boltba papírért, toalett (WC) papírért.

Persze amikor csikar…

(Kép: telex)

  1. 10. 31. kedd

NAPLÓSZERŰEN

(157.)

Mindjárt itt van a november: és kinn huszonkét fok van. Thessza nem érti, inkább élvezi a napozást, a meleget; a tóban a halak sem értik, ahogy a kerti virágok sem. Mi, emberek viszont vonogatjuk csak a vállunkat: annyi baj legyen, legalább kisebb lesz a fűtésszámla idén. Amíg enni van-lesz mit…

A napsütés ellenére rossz a hangulatom.

Már napok óta rossz.

„Az Európa árulása”-t is leraktam: nem lett az „én könyvem”. Legalább megpróbáltam. Nem sikerült ez sem: nem az a baj, hogy nem értek egyet az íróval, hanem az, hogy kinyilatkoztatásokat, megfellebbezhetetlen, érvnélküli, még állításokként sem fölfogható „szavakat, mondatokat” olvastam, viszont ez kell a „népnek”…

Thessza kinn rohangál – elment valahová Mari is, Viktor is, őket várja, rám sem hederít.

Belefogok a Babarczy Eszterrel készült interjúba: a „hisztériát” kellene valahogyan csillapítani – sugallja. Miközben a hisztéria csak fokozódik, eszkalálódik, az erő egyre erőszakosabb, már szadista gyilkossá is lett – és ez így mehet tovább. „55 ezer gázai zsúfolódik egy kórház épületében” rettegnek és várják a…; alattuk a Hamasz „bátor” harcosai az alagutakban bújva kikényszerítik-elfogadják a „civil védőpajzsot”; szerencsétlen emberek megrohamozzák a segély-szállítmányokat; másutt megint megjelent a házfalakon a jel, zsidókra vadásznak a repülőtereken, újra zúgnak a lelátókon a rigmusok…

Viszont süt a nap, szellő sem rebben odakinn.

Nem hagy békén a Babarczy: lehet-e; ha igen, hogyan lehet a hisztériát csökkenteni?! „Érdekes, az mindig újratermelődik, mint az évelő virág, évről-évre kivirágzik, illatozik, a csodájára jársz” – gondolom nem minden él nélkül, inkább ironikusan. „Hisz a hisztéria mögött mindig ott áll az erő” – mormolom magamnak megint, mindig csak egy pici szikra, jel kell és már lángba is borul minden. Amióta élünk itt a földön, nem tanulunk az átélt, megtapasztalt következményekből. Vajon miért nem? És most sem fogunk?! Mit kellene csinálni, mondani, tenni – hidat kell-e most építenünk vajon, vagy dörögjön csak az a fegyver?! Erővel szemben csak erővel lehet?!

Kinn csak süt tovább, nem múlik nyomtalan…

Mi lesz ebből? Világégés? Elsimul majd ideig-óráig? Aztán majd megint újrakezdődik?!

Thessza élénk csaholásba kezd, megjöttek…

  1. 10. 30. hétfő

A DIÁK … DIÁK?

Sok mindenről kellene írni.

Bizserget a kényszer.

Fontos és még fontosabb események zajlanak kis hazánkban, a világban.

 

De én most csak egy iciri-piciri, szinte „szóra sem érdemes”, mégis hazánkra manapság jellemző dologról akarok írni: egy docens kirúgásáról, annak is csak egy „vetületéről”, a DIÁKRÓL.

 

Ugye ismered a történetet?

„Azonnali hatállyal elbocsátotta a Corvinus egyetem Ádám Zoltánt, aki idén év elején etikai vizsgálatokat kezdeményezett azután, hogy egy befolyásos családból származó hallgatója annak ellenére vizsgázhatott le (a többiektől elkülönítve, egy kifejezetten neki készített vizsgasor alapján tehetett vizsgát) az egyik tantárgyból, hogy előzőleg nem teljesítette a félév során előírt tantárgyi követelményeket” – írta meg (az index helyett) a telex.

A „befolyásos család” MOL-részesedéssel rendelkezett és hát a MOL az egyetem egyik „részvényese-tulajdonosa”.

Ma ez a divat a NER világában Magyarországon.

Persze, hogy belepofáztak a vizsgálatba.

És kirúgatták az okvetetlenkedő tanárt.

Nem nagy ügy: úgy is mondhatnánk, csak szokásos.

A NER világában Magyarországon.

 

De most nem ez a témám.

Hanem a DIÁK, a HALLGATÓ.

Aki tudomásul vette a tudomásul nem vehetőt.

Aki már most tudja: mi a pálya „Wagner úr” a NER-ben.

Aki élt és csak él a helyzetével.

Aki nem néz a tükörbe.

Aki röhög csak az egészen és nem érti: mi a baj ezzel.

Akiből hamarosan lesz valaki.

Aki ugyanolyan lesz, mint a többi MOL-tulajdonos”.

Aki nem kérdezi majd az apjától, te is apám szolgáltad Rákosit, Kádárt, Orbánt?!

Persze ő nem „altiszt” akar (csak) lenni…

 

És az egyetemi csoporttársai?!

 

Pedig reményeink ők!

A jövő(nk) zálogai!

Pedig ők is „csak” emberek: gyarlók és hamar „bűnösökké” válók…

  1. 10. 27. péntek

ÚTVONAL-TERV – TE FIZETED, NEM Ő

A közpénzen röpködő megint repülőre szállt.

Oszt elrepült.

A cél: a Nap, a Hold, a Fradi.

Nem titkolja.

Nem is szégyelli, sőt: büszkén a pofádba vágja!!!

Hogy ő azt csinál, amit csak akar: oda repül, oda xa@ik, ott eszik Hot-Dogot, ahol és amikor neki tetszik.

Te „csak” fizesd a cechet.

 

Reggel elmondta: ma megy a Fradi meccsre.

Gentbe.

De ennyi nem elég: egy külügyér’ mégiscsak külügyér’.

Szóval: odafele útba ejti Minszket, Tbiliszit is.

Ja, hogy az nem arrafelé van?

Hátha nem ismered a térképet.

Meg hogy arrafelé nem szeretik a civileket, az önállóan gondolkodókat – még be is csukják őket!

Itthon se szeretik őket.

A „másként”-eseket.

Szóval elment az „övéihez”.

Aztán bejelentkezett (no nem „lódenkabátban”): „2 fok, köd, hónyomok, ez itt Minszk”.

Vigyorogva.

Te fizeted, nem ő!

 

Később bejelentkezett újra.

A „békepárti”: „a magyarok békét akarnak minél hamarabb. Nem értünk egyet azokkal, akik szerint a béke feltételei és körülményei idővel javulni fognak. Minden egyes nappal, amíg tart ez a háború, több ember hal meg és több pusztításra kerül sor.”

A „hogyan”-ról soha nem beszél.

Most se.

Ez a „virág”-nyelve.

Szóvirág-nyelve.

A semmi ágán ül.

Locsolni sem kell.

Hacsak nem Lölőnek adják a Vízműveket.

Is.

Nem baj: azt is te fizeted.

 

Számoljunk csak (légvonalban):

Budapest- Minszk 930 KM

Minszk-Tbiliszi 1860 KM

Tbiliszi-Gent 3270 KM

Gent-Budapest 1178 KM

Ez – csak mára, csak neki – 7238 KM

Ma „csak” 541 percet, 9 órát és egy percet röpköd majd.

Közben majd meccset is néz.

A jegyet is te vetted.

Neki.

Hogy megnézze a „NAP MECCSÉT”: a Gent-Fradit.

Az „alig”-kupában.

Veszélyhelyzetben.

Te fizeted, nem ő!

 

Már nem is jut az eszembe vicc, csak ez:

Egy súlyos autóbaleset után magához térő gépkocsivezető első kérdése:

– Hol vagyok?

Az ápolónő így válaszol:

– A tizenhetesben.

– Kórházban vagy cellában?

  1. 10. 26. csütörtök

CSŐTÖRÉS?!

Tegnap folyni kezdett a házunk mögött lévő utcában a víz.

„Biztos az eső” – gondoltam a többi lakóval együtt.

Csak folyt, pedig már rég elállt.

Kora délután kimentem megnézni.

Enyhe szag is terjedt a levegőben.

A velünk szemközti ház előtt a földúton (még nem készült el az új, aszfaltozott út, csak ledózerolták a földet) bugyogott föl a víz.

Nosza: telefonhoz!

A hetedik hívás után, mikor már kívülről tudtam a „koreográfiát”, abbahagytam.

Mailon keresztül tettem bejelentést a „csőtörésről”.

Semmi nem történt: kaptam egy választ, hogy nyugi, megkapták az üzenetemet.

Ez fél négykor történt.

Estig nem történt semmi.

Nyugodtan bugyogott tovább.

A szag is…

Este kilenckor újra telefont ragadtam.

Láss-hallj csodát: három perc után fölvették.

„Mi a baj?” – kérdezte egy öblös hang.

„Három óta nem tudom magukat elérni, biztosan csőtörés van a Liliom utcában” – mondtam kissé ingerülten.

„Pedig itt vagyunk a telefonnál, biztosan a központban volt a hiba” – jött azonnal a válasz.

Káromkodtam egy ízeset, majd hallottam a választ: „Küldöm az ügyeletes kocsit”.

Ma tízkor megérkeztek: már ötven-hatvan méteren állt a víz.

Fehér port szórtak minden felé.

Rájuk kérdeztem.

„Az útépítők tele szórták a csatornát, az dugult el, ez itt fertőtlenítő.”

Levonultak a nagy teherautójukkal.

 

A „biztonság(unk) kedvéért” kidöntötték a sarkon az áll elsőbbségadás kötelező táblát.

Ott hagyták.

 

Nem baj: „mi” így ünneplünk itt a NER országában…

  1. 10. 23. hétfő

IDEGESEN – MÁR ÁRULÓNAK TARTJÁK

Összeültek.

A NATO tagországok nagykövetei és Svédország budapesti nagykövete.

Szijjártó még nem rendelte magához őket.

Mert még nem ért haza – Kínából.

Ami késik, az majd a Facén, egy hujujujj bejegyzésben perfektuálódik.

 

Szóval: összeültek.

„A találkozó apropóját az adta, hogy a NATO-tagokat egyre nagyobb aggodalommal tölti el Magyarország mélyülő kapcsolata Oroszországgal” – írta meg a Szabad Európa portál.

„Ha jogos biztonsági aggályaink vannak, elvárjuk, hogy komolyan is vegyék” – mondta David Pressman nagykövet a Szabad Európának.

Még mindig tart ugyanis Oroszország Ukrajna ellen indított – nem „katonai művelete”, hanem – háborúja, miközben Orbán és Szijjártó rendszeresen találkoznak (az ukrán elnökkel, külügyminiszterrel) Putyinnal és Lavrovval.

 

Szóval – sajnos – aggódnak.

Közben újra megnézem a videót.

Ami az Orbán-Putyin tárgyalásról kering a neten.

Putyin beszél, nyugodt, magabiztos.

Orbán zavart, matat, igazgatja zakóját, nyakkendőjét, kik-ki nyújtja a nyelvét, bíbelődik a ceruzájával, papírjával – mintha félne.

Valakitől-valamitől.

Tudja: nem az EU csúcson van.

Vajon miért nem ott?!

 

Szóval: már „aggályos szövetséges” lettünk.

 

A magyar történelemben a döntéshozó uralkodó csoportok sokszor álltak a vesztesek, a bűnösök mellé.

Akkor is, amikor nem választották őket; de olyankor is, amikor megválasztották őket.

Mindegy volt: mindig a többség, a magyar emberek „szívták meg” a végén.

Még nem vagyunk ott.

De könnyen ott lehetünk…

  1. 10. 19. csütörtök

(Videó: youtube)

BŰNÖK – BŰNÖSÖK …

Az egyik az utcán alszik, mert hajléktalan – a másik annyit lop, hogy kacsalábon forgó erődítményt építhet belőle

Az egyik nyújtja feléd a kezét az alamizsnáért – a másik alibi foci-csapatot szervez a TAO közpénzekért

Az egyik bemenne a templomba, mert ott legalább melegebb van – a másik nem engedi be oda, mert büdös

Az egyik megtartja a tízparancsolatot – a másiknak nem kell

Az egyik elissza, amit keresett – a másik luxuskocsikat vesz a (z ellopott) közpénzből

Az egyik télen nem fűt be, mert nagy lesz a rezsi – a másik alulról fűtteti a gyepszőnyeget, napelemeket szereltet a stadionjára

Az egyiket lefújják, megalázzák – a másik, a rendőr jót röhög és felfüggesztettet kap

Az egyik elhiszi – a másik jót röhög rajta

Az egyik szabadon engedi a madarát – a másik megeteti a macskájával

Az egyik menekülni kényszerül – a másik illegális migránsnak bélyegzi

Az egyikről kiderül a másikról nem…

 

  1. 10. 19. csütörtök

NAPLÓSZERŰEN

(156.)

Ma, amikor fölkeltem és kibújtam a paplan alól, rá se kellett pillantanom az éjjeli szekrényemen a digitális kijelzőre éreztem, ez már nem az „az egészséges hűvös”, tényleg hideg van, leballagtam a kazán termosztat-kapcsolójához, feltekertem-bepötyögtem a 20,5 fokot, megvártam a duruzsolást és hozzáfogtam a reggeli mindennapos „matatásaimhoz”. Thessza kivárta a végét, tudja már: amikor túllendülök a szöszmötöléseimen, amikor lehuppanok a gép elé a székembe, akkor jöhet Ő, a lábamhoz dörgölődzhet, óvatosan rárakhatja a fejét a combomra, kérlelő szemekkel fölnézhet és várhatja a simit, a becézgetést, a gyömöszölést – „a csak szokásosat”.

Milyen szép is így.

 

Milyen szép is lenne „csak” így!

 

De hát az élet, nem „habostorta”.

Tegnap keresgélnem kellett Al Ghaoui Hesna könyvét, a 2017-ben a Bookline-nál megjelent „Félj bátran”-t, mert olvastam-hallottam a hírt, láttam a borzalmas képeket: találat érte a gázai kórházat és arra gondoltam, akik ott voltak éppen, vajon féltek-e, vagy félelem nélkül kerültek a romok alá? „Ökölbe szorított kézzel bámulom a megsárgult foltot és a vékony, hosszú repedést a plafonon, miközben érzem, ahogy leszíjazott lábaimban kezd szétáradni valami furcsa, tompa bizsergés. Önkéntelenül is próbálom megmozdítani az egyik lábfejem, csak hogy tudjam, még képes vagyok irányítani a testem – de mintha nehéz súlyokat kötöttek volna rá. A bizsergés helyett most apró szúrásokat érzek, mintha gombostűvel böködnének, és a zsibbadás szép lassan végig-terjed a lábujjaimtól fölfelé az egész alsó testemen. Főleg a tudat, hogy még csak elképzelésem sincs, hogyan élem meg majd a következő percben, ami vár rám…” – kezdődik a szír édesapától, magyar édesanyától született, az ELTE-n végzett írónő, a közel-keleti háborúkról is tudósító könyve.

Ha nem tudsz róla, mert nem észleled, hogy jön, hogy lecsap rád, akkor nem félsz?

És nálam-nálad-náluk mit okoz a „félsz”?!

Megalkuvást?

Beletörődést?

Cselekvést?

 

Thessza biztonságban van: feje a combomon. És amikor elmegyünk, kiül a kerti kapuhoz, majd lefekszik, szomorúan mellső lábaira teszi a fejét – de hát az nem a combom…

 

Mi jöhet még?!

Képviseleti demokráciában élünk! Vannak, akikre – időről-időre és ideig-óráig – rábíztuk döntést, de a félelmet és az aggódást, a mindennapok harcait a megélhetésért nem! Az maradt – nekünk. Meg a gondolkodás, a véleményalkotás is, ha akarják, ha nem. Manapság és nálunk – ez utóbbiakat – többnyire nem. Kiment Kínába – „izegni-mozogni”, talán izzadni is – posztolni, tárgyalni celebkedni  meg, hogy fotózhassák; közben kihagyta az uniós csúcsot; állítólag a békéről kérdezte partnerét, de „jobb, ha nem tudod a választ”, oszttatja meg a külügyért felelős sráccal, Csádba küldi a magyar „regiment”-et – senki nem érti, miért?! A Kásler-Vidnyánszky tandem közben meg akarja tisztítani a nemzet lelkét a rárakódott ’guanó”-tól…

Ahogyan az évszakok is szabályosan jönnek egymás után, úgy sorakoznak és rakódnak egymásra ezek a hírek – mind rossz irányba mutatnak…

 

„Hogy ANYA LESZEK! De hogy ha már így alakult, és muszáj császármetszéssel a világra hoznom a kislányomat, legalább lélekben legyek jelen és éljem át azt a fantasztikus utazást, amely során az én dédelgetett babám megérkezik erre a kalandokkal teli világra. És bármit is képzeltem, a közelébe sem ér a pillanatnak, amikor a főnővér az orvos kezéből átvéve a fejemhez emeli Őt, összeér a bőrünk és legelőször belenézünk egymás szemébe…” – írta Hesna…

 

Már megint ki is sütött, indulnunk kell…

  1. 10. 18. szerda