Ma kettébomlott az osztály: a viktoriánusok röhögcséltek, egymás hátát csapkodták, fátyolos szemekkel néztek a futball-rajongó stadionépítőre, a Vityára, aki kikerekedett arccal, magabiztosan, cinkos vagy cinikus szájbiggyesztéssel magyarázta a román-magyar meccsen lőtt Dzsudzsák gól technikai elemeit. A baloldali padon ülők vöröslő fülekkel hadonásztak egymás felé és magyarázták, hogy miért volt olyan sikeres a sikertelenség, a sikerük szégyenteljes bukása, most már harmadszor idén az osztályelöljárói választásokon. A többiek, a sehova nem húzók, a mindig hallgató legtöbbség pedig rágta a körmét és nem vett részt a dzsemboriban. Szóval a szokásos „rend” uralkodott az osztályban, minden ment a maga kerékvágásában, a Kálmán Olgi is rakott rá további lapátokkal a szarkupacra dögivel vájkálva benne, csak a Robival ültünk magunkba roskadva és egymás mellé zuhanva elkeseredésileg. És akkor a Robi maga elé bámulva elkezdett beszélni:
Tudod ez így nem mehet tovább, ez már tényleg kiábrándító: mindenki csak dumál, osztja az észt, arról hadovál, hogy micsoda siker ez az év, meg most már tudjuk, hogy merre van az előre és majd 2018-ban miénk lesz a világ! Mert nézz oda, nézd meg a körömrágókat: egy szavunk sincs hozzájuk, hogy bocsi, rátok nem gondoltunk, veletek nem is törődtünk, ti le vagytok @arva, úgyis mentek a lecsóba. Azt se mondtuk nekik, hogy gyertek velünk, mert akkor jobb lesz nektek, mert… de itt elhallgatott egy pillanatra. Tudod – folytatta Robi – egy kicsit végiggondoltam az elmúlt évet: nem vagyok egy seggnyaló Mráz Ágoston Samu, de még egy Kéri Laci sem, a többi megmondó-emberről nem is beszélve, de most mégis belepofázok!
És elkezdte:
1. Nekünk, itt a balféken vagy a balféltekén (ezt nem hallottam pontosan), nem volt se igazi, se akármilyen, se semmilyen ajánlatunk arra, hogy mit is akarunk kezdeni az elöljárósággal, ha elnyernénk, se most, se tavasszal, se már nagyon régóta se nem. Nem mondtuk, hogy hogyan lesz jobb, egyáltalán mi lesz az a jobb az osztály többségének. Csak azt szajkóztuk, hogy ez most rossz, de mindenki várjon türelmetlenség nélkül a sült csirkét se hozó jövőre, mert az majd jön magától, ha beindítjuk a liberális versenyét a gépezetnek és lecsökkentjük az állam kiadásait és adunk a semmikéből, a körömrágókéból azoknak, akiknek amúgy is van, és még akarnak és tudnak csinálni mellé, ha akarnak. Aztán meg amikor jöttek új ötletekkel, akiknek volt és még ki is számolták, akkor azonnal elhajtottuk őket, hogy ne dumáljanak, úgyse olvassuk el a javaslataikat, mert látatlanban is meg van a véleményünk róla. Aztán meg csak kritikánk volt mindennel és mindenkivel szembe meg a szemébe, jól megmondtuk mindig az igazságot, vagy amit akartunk mondani. De őszinte önkritikánk soha se nem volt, az biztos, hogy miben is hibáztunk, mit nem csináltunk jól, mit is baltáztunk el a fakivágásnál. Gondold csak el: a kis-Csillag, meg a kis-Mihályi meg a többiek, mindig csak arról beszéltek, hogy a többi milyen nagy marha, meg ahhoz se nem értenek, ami az orruk előtt bűzlik. Bezzeg ők, a mindig tisztánlátók jövőbelátó jósok, akik úgy mondták meg a jövőt, hogy utána még egy Canossájuk se nem jött be, mert annyira mellédurrantottak. Szóval a szerénység se nem volt az erényünk, se most, se régebben. Maradt csak a marakodás, a kisstílű egymás lábára lépések, hogy kinek lesz 0,1 vagy 0,2 százalékkal többje, kinek kevesebbje, mintha ez bármit is jelentene az osztályra nézve.
2. Aztán meg, folytatta a Robi, ami itt van osztály-rendileg, az minden, csak nem egy szabadon választott és választható, a többség akarata szerint megváltoztatható szisztémaság. Mert kérdem én: hogy van az, hogy az osztályba jár 30 gyerek és abból, ha négy azt mondja, hogy a Tarlós Isti legyen a király, három meg, hogy a Lajos, 23 meg semmi se nem mond, és akkor mégis az Isti lesz a főbólogató, akiről csak annyit tudunk, hogy tud bólogatni. Szóval milyen választás ez, arról nem is beszélve, hogy csak az Isti használhatta a padokat, meg az iskolarádiót, meg az iskola WC-t reklámra, más se nem. Még a legitimációja sincs meg ennek a szavazásnak, meg a múltkoriaknak se nem, mert nem volt róla népi bölcsességű döntés! Akkor meg miért kellett elmenni erre legitimációilag?! Még a Lakner Zoli is írt erről az egyik fogyó-olvasottságú hír-harsonába. És még folyt a szó a Robiból jó sokáig, már azt hittem, hogy rosszul lett meg ilyesmi, de nem csak elkeseredésileg beszélt ki magából sok mindent, amit már le se nem tudtam írni, mert úgyse nem olvassa el az ofő se, a focilabda-bűvölőről nem is beszélve.
3. És akkor a Robi egy kicsit elhallgatott, majd azt mondta, hogy olyasmit kell csinálni, mint a milyet a Deák Ferenc Kör akar csinálni, és akkor biztos jobb lesz majd.

És akkor bejött az ofő és megkezdődött az óra…

„A Magyar Krónika nem harcol, hanem örömet mond…” 77.